Minap volt egy jelentősebb kiakadásom a Vylyan-shiraz (2004) kapcsán. Nincsenek jó tapasztalataim az öregebb Vylyan-borokkal, na, legalábbis ezekkel a kísérletezősebb fajtákkal, mint a kadarka vagy a shiraz. A hőség ellenére gyorsan átfogó Vylyan-csekket tartottam a borhűtőmben, így került sor erre a zweigeltre, amely ifjú korában helyi érdekű megasztár volt, házi gólkirály, a sokat szenvedett fajta egyik büszkesége. Úgy tűnik, ez nem lufi. Vagy ha az, legalább nem ereszt nagyon.

Úgy illatozik, kérem szépen, hogy kávé, szilva, szilvalekvár, likőrösség, alkohol. Kevés csipkebogyó. Aztán meg vaníliával megkevert konyakmeggy. Az öreg Vylyanok silós-istállós büdössége csak nagyon bújva, alig érezhetően. Még az is fölvetődött bennem, hogy csak érzékcsalódás, a Vylyan-címke kiváltotta pavlovság. De a palack utolsó poharában már határozott volt, tehát idővel erősödött.

Meglepően sűrű, szinte ikrás bor. Tán a jelentős tannin teszi. A fajtától szokatlanul erős cser, és ha nem is ultrabrutál, még bőven rusztikusnak mondható. Jó sav, elbillenésnek nyoma sincs. Azt a gazdagságot ugyan nem tudja ízben, amit illatban ígér, de nem tűnik fáradtnak. Túl sok a kávé, az égett íz a gyümölcs rovására. Az inkább csak konyakmeggy formájában. Tehát: nagy-nagy alkohol, a címkén 14% (!).

Az utóíz hosszan, nagyon határozottan étcsokoládés: Magas kakaótartalmú, minőségi, jó keserű étcsokoládé. Üres pohárból főtt húsok, velőscsont illata.

Kicsit krémesebb struktúrával, kevesebb égettséggel valami bordói stílusú, nagy villányinak is elmenne. Ötös.