A chardonnay kiment a divatból, mint a makkos cipő. Rutinból sír egyet az ember, hogy hát ennek a remek fajtának még ma is megvannak mindazok a remek tulajdonságai, amelyek egykor világsztárrá emelték, de ilyen gonosz dolog a divat, ilyen csúnyán bánik el egy ekkora, Johnny Hallyday méretű sztárral is. Az ember meg emilyen, szeret sírni: amikor még mindenki mindenből chardonnay-t kotyvasztott, akkor amiatt sírt, szidta a chardonnay-nak még az anyját is, és jajongott a világba, hogy hát mecsoda ócska világdivat ez így meg úgy.
Két-három éve apadóban tehát a chardonnay-tenger, szürkebarát-, sőt rizlingmánia bontakozik a helyén, de Chablis-t azért nem fenyegeti az elelzászosodás. A chardonnay továbbra is sok mindenre alkalmas – túl sok mindenre. Talán ez is volt a világsiker egyik titka, hogy a chardonnay tud olyan tehetséges-vidéki-beugrószínészes lenni, bőrökbe belebújni, alakulni, mint Pom-pom vagy Barba papa. Hogy túl jó alapanyag – adjunk a gesamkunstwerknek –, faragható belőle akármi, rodini Gondolkodó, absztrakt békegalamb vagy ficfán fütyülő rézangyal. Fogpiszkáló, ha el nem.
A saját egyéniség, az igazi, mély tehetség csak ritkábban, szerencsésebb esetekben és területeken (lásd: Chablis és Burgundia legjobb crui) jön ki belőle.
Malatinszky láthatóan nagyon hisz a chardonnayban, az erős francia szellemi befolyás egyik bizonyítéka; a pince indulása óta ez a csúcsfehér, és pont. Alighanem a fajtához leginkább ragaszkodó magyar borászat. (Játék és muzsika tíz percben: mondjunk fejből, egy perc alatt három magyar borászt, akinek chardonnay a csúcsfehérbora 2006-07-ben!) Pedig Villány nem tűnik a magyar Chablis-nak, na.
Akkor menjünk rá a 2006-os Noblesse-re (szokott lenni petit is, olcsóbban, hígabban), az utóbbi hetekben sok szó esik erről a borról, több kommentben is feltűnt például, mindenki lelkesedett érte, egyszer Albert gazda megfesztiválozta.
Már az illata is olajos nekem, finoman virágos, szalmás, fás, alkoholos, enyhén fűszeres, de hogy milyen ravasz mediterrán fűszerkeverék lenne ez, azt nem tudnám megmondani. Határozott ananász, szeszben ázott aszalt gyümölcsök. Cukorkásság (savanyúcukor).
Csúszós, vajas, olajos struktúra, a savak a vártnál tompábbak, ami ad egy kis zöldveltelinis stichet ennek az egyébként klasszikusan chardonnays szerkezetnek. Trópusi gyümölcsök uralják az ízképet: ananász legfőképp. Aztán fa és vaj. Érezhetően magas alkohol, kis édesség, de fanyar, hosszú lecsengés, feltűnően sok csersavval. (Lágyabb vörösökkel versenyképes tanninmennyiség.)
Kerek, széles, vidám bor. Érdemes vele kezdeni.
Az ötös és a hatos között valahol pontilag, eldöntetlenül. Albert gazda lobbizna a hatért, nekem az öthöz azért közelebb van, mert az elsöprő, nagy egyéniséget még mindig kevésbé érzem benne (bele), mint a hiperkorrekt, hibátlan alakítást nyújtó, gondolkodó absztrakt rézangyalt.
Utolsó kommentek