Nem igazságos egy ország borászatáról csupán szuper- és hipermarketekben vásárolt termékek alapján ítéletet mondani, úgyhogy nem is mondok. Maradjunk annyiban, hogy a mintavétel véletlenszerű volt, és a kiválasztott borok sem a legfelső gasztroszegmensből származnak. Azzal együtt, hogy a Maszandra például Ukrajna leghíresebb borászata.

Ám az így is valószínűnek tűnik, hogy az ukrán borágazat a románnál, a bolgárnál, sőt a grúznál és a moldovánnál is csámpásabb, sokkal rosszabb, mint emezek, miközben mi minden kínlódásunkkal együtt úgy magasodunk mellette, mint mellettünk az olaszok vagy a franciák. Tényleg, legalább tíz éve próbálkozom, és még soha nem sikerült olyan ukrán bort vásárolnom, amely amúgy minimálisra szorított igényeimet kielégítette volna. Pedig az árak nem alacsonyak: alsó hangon a szimpla száraz borokért is elkérik az ezer forintot, még ha nem is évjáratosak. Igaz, az idén azért kiderült, hogy a meghökkentő szőlőárak mellett ez úgyszólván természetes.

Elöljáróban még annyit, az ukrán rendszerben a minőségi bornak – úgymint marocsne vino – sem kell feltétlenül évjáratosnak lennie. Ezzel szemben általában feltüntetik a palackozás időpontját, és azt is, meddig – szokatlanul rövid, fél- és egyéves intervallumokat szoktak megadni – garantálják a palackok tartalmának minőségét. Elvben így kerülhető el, hogy beragadt-szétesett tételek vegyék el az ember kedvét.

Ahropromiszlova Firma Leanka

A szerednyei borászatról már írtam, helyben, Sinkovits Imre egri várkapitány pincéjében több tételük is megtetszett, igaz, nem a szárazak. Bizonyára segített lelkesednem a géniusz laci. Ehhez képest két szárazat vettem nemrég, az egyik a festői Promeniszte (Napsugaras), a másik a romantikus Szerednyanszke (Szerednyei) névre hallgatott.

Félliteres, sötétzöld palackok, nevetségesen rövid, 20-22 milliméteres dugó az egyikben, műanyag – nem a divatos, hanem még az a fajta, amely a 90-es évek elejéig nálunk is használatban volt – a másikban. A Promeniszte traminiből készült, a Szerednyanszke leánykából, mindkettőt hosszan érlelték nagy tölgyfa hordókban. Pontosabban, öreg tölgyfa hordókban, amelyek igencsak elillósodhattak az elmúlt évtizedekben. Tartás még van a borokban, egyéb semmi, fáradt illatok, egyszerű, tisztátalan ízek, savanykásság, élvezhetetlenség. A tramini annyival jobb, hogy valami fajtajelleges-rózsás jegy játszadozik még a felszínén, úgyhogy a Promeniszte 2 pont, a Szerednyanszke 1 pont.

Jevpatorijszkij Vinzavod Holicinszki Vina

A borászatot a 20. század 20-as éveiben alapították, ehhez képest vicces, hogy Golicin herceggel takarózik, aki fél évszázaddal korábban pörgött a Krim-félszigeten. De nem helyes mindenbe belekötni, érdekesebb, hogy a kombinát modernizációjába 2006-ban nem kevesebb, mint 3,5 millió amerikai dollárt fektettek, úgyhogy később feltehetően lesznek jó boraik is. Lehet, hogy már most is vannak, de én ilyenekkel nem találkoztam.

A Holicinszki Vina márka fetyaszkája és szaparavija egyformán burgundi palackban van, amelyek elegánsabbak, mint a leankások, a rövid préselt dugók azonban továbbra is fertelmesek. A fetyaszka mint fajta a mi leánykánkkal azonos, de ez sem illatában, sem ízeiben nem tükröződik, minthogy nem tükröződik abban semmi. Pedig a szép, vibrálós-zöldes szín alapján még azt gondoltam, hátha valami reduktív ukrán került végre a pohárba. De nem: pillanatok alatt elborított mindent a rothadt alma szaga. 1 pont. A szaperavi egy fokkal kevésbé vacak. Ebből a grúz szőlőből készült borból ittam már ihatót is, de a jevpatorijait apósomnak is csak akkor adnám, ha követelné. Illatában még jönnek fűszerek, ám a vége olyan savanyú, mint a pinty. Nem bánom, 2 pont.

Maszandra

A Maszandra kétségkívül a leghíresebb ukrán borászat, amely évtizedekig a leghíresebb orosz borászat volt, de akkor még két sz-szel írták. Ez már annyira jelentős cég, hogy saját honlapja is van, amelyről egyebek közt kiderül, a hárslevelű és a furmint meglelte második hazáját a Krim-félszigeten, úgyhogy Tokaj nevű bort is lehet belőlük készíteni. Emellett állítólag az egykori cári pincék mélyén rejtőzik a világ legmonumentálisabb muzeális borkészlete, több száz éves ritkaságokkal. A 90-es évek közepén az Egyesült Államokban rendeztek egy nagy Maszandra-bemutatót, amely oly jól sikerült, hogy az boruk az év végén a Wine Spectator top 100-as listájára is felkerült.

A Maszandra fortiefiedban erős, de igyekeznek száraz vonalon is összehozni végre valamit. Aktuális cabernet sauvignonjukról sajnos nem mondhatni, hogy a dicsőséghez vezető ösvény fontos állomását képezné. A kabernés fűszeresség megvan, de az a nyomorult savanyodottság itt is elbillent mindent. Kevés bor, sok szóda változatban meg lehet inni, apósnak megint csak oda lehet adni, de szeretni nem fogja. Vékony 2 pont.

A Madera Krimszkát kóstolgatva – és az eddigiekre visszatekintve, a sor sajátosságait összevetve – mindazonáltal megértettem, miért az édes-szeszelt borokat szeretik a szlávok, és nem a szárazakat. A fortifiedot sokkal nehezebb elkúrni – sőt az is lehet, hogy eleve jobb minőségű alapanyagokból, jobb technológiai feltételek mellett csinálják. Ez a delikvens is milyen: mély arany szín, áradó illatok, sok-sok dióval, kenyérhéjjal. Mint egy túloxidált tokaji. Pontosabban leginkább olyan, mint egy tisztességes grúz brandy, alighanem korrekt volt a párlat, amelyet felhasználtak hozzá. Négy év hordós érlelés, darabon tartással. A vége kicsit csíp, a zamatok nem túl bonyolultak, a savanykásság beköszön, de nem bánt, aki szívesen nyalakszik ilyenekkel, nem lesz rá mérges. Én meg szeretem a grúz brandyt, úgyhogy 4 pontot ez az ital simán megérdemel tőlem.