Ha a magyarnál sokkal lendülettelenebb tempóban fejlődő borkultúrát szeretnénk találni, kiránduljunk valamely keleti irányban elterülő szomszédos országba. A jelenleg ukrán fennhatóságú Kárpátalján valaha két történelmi borvidék is elterült, ám ma már csak vegetálnak szegények. Ennek ellenére gazdagulhatunk érdekes élményekkel ott, egyebek közt akkor, ha megtekintjük a szerednyei Leányka pincéjét, amelyet még Dobó István egri várkapitány építtetett látványossá egykor.

A Szerednyevisznai borvidéknek – a Munkácsi–Nagyszőlősivel párban – egykor egészen jól ment, állítják bortörténészek. Bár nem tartozott a legkiválóbbak közé, a XIX. és a XX. század fordulóján egyike volt a tizenhat történetinek, teljesítményét határon innen és túl is süvegelték. Nagy Péter cár természetesen az itteni borokat is vedelte szakmányba, akár a tokajit meg az összes többit, Leningrád alapítója furcsa módon minden ilyen anekdotában szerepel. Mint a cukrot, úgy vitték a bort a dettó legendás lengyelek pláne, meg a lengyelekhez a furfangos zsidó kereskedők.

Manapság mégsem emlegeti senki Szerednyét párás szemekkel – mint vele ellentétben a Ménesit –, aminek megvannak az érthető okai. Egyebek közt az, hogy a második világháború után egy Szovjetunió nevű képződmény rendezkedett be a Trianon után még csehszlovák színekben létrejött Kárpátalján, ami elég volt ahhoz, hogy tönkremenjen minden, és a település nevét már csak a szerednyei hordók kapcsán emlegessük fel. Azért a 80-as évek közepéig volt még bor bőven, igaz, egyre kevésbé európai, minthogy a száraz fehérek és veresek mellé hamarjában felzárkóztak a szláv ízlésnek való, szesszel erősített édes borok. Részben ezeknek is befellegzett Mihail Gorbacsov pártfőtitkár 80-as évek közepi színre lépésével és száraz törvényével. A legjobb szőlők egy részét sorban kivágták. Az utóbbi években új telepítéseket is találni itt-ott, főként Beregszász környékén, de messze nem a legszebb fekvésekben. A Muzsalyi-hegyen ma is látványosan terülnek el az egykor kialakított teraszok, de szőlő nincsen rajtuk, csak szép zöld gyep és rusnya gyom.

50 ezer dollár

Vissza Szerednyéhez, Ungvár és Munkács közt félúton, Muzsaly ötven kilométerrel odébb van. A rendszerváltás után alighanem a romantikus nevű Leányka Agráripari Vállalat (Ahropromiszlova Firma Leanka) volt az egyetlen, legalábbis az állami tulajdonban maradt boros cégek közül, amely sikeresen maradt talpon, mindenekelőtt jeles örmény igazgatójának, Hacsatur Petroszjannak köszönhetően. Készítették a borokat lendületesen, és saját használatra feltalálták a borturizmust is, amely a Kárpátokban nyaraló turisták becserkészése révén hipphopp virágba borult. Ám a szép időknek éppen mostanában szakadt vége, mivel az ukrán törvényhozás a legkevésbé sem a kicsiket segíti: újabban óriásnak és törpének egyaránt 50 ezer ámerikai dollárt kell fizetnie a palackozási engedélyért. Nevezzük ezt szopatásnak, és olvassunk róla bővebben itt. A lényeg, hogy mivel a turisták palackos bort már csak a kifutó készletekből vásárolhatnak – ott-jártunkkor kétféle volt kapható mindössze, és nem a java –, ezért nem jönnek már tömött sorokban, mint annakelőtte. Ezért a Leányka is megszabadult dolgozói jelentős részétől, s akik maradtak, szomorúan várják a privatizációt, mely által nyilván valamelyik félhamisító nagycég kebelében találják magukat, és jön, ami jön, gyárthatják a hamis grúz bort hektószám.

Szerednyére elsősorban amúgy sem a borok, sokkal inkább a pince miatt érdemes elmenni. Ezt történetesen még Dobó István egri várkapitány építtette, némely krónikások szerint nem feltétlen önkéntes török vendégmunkások közreműködésével. Van latin nyelvű eredeti tábla (egyik kép), amely a Sinkovits Imre magyar hangjáról is ismert egri csillagot idézi meg. A pince maga gyönyörű, kívül nem annyira (másik kép), belül nagyon is (harmadik kép). Manapság sajnos nem szerednyei hordók sorakszanak benne, hanem valamelyest nagyobbak, hat-hét hektósak jórészt, és jelentékeny hányadukban fájdalmas módon nincsen már bor, a fentebb részletezettekből kifolyólag. A klíma perfekt, télen-nyáron tizenkettő a Celsius-fokok száma, és a páratartalom is állandó, hogy pontosan mekkora, elfelejtettem feljegyezni, ezért nem jut eszembe egyáltalán. A komplexum látogatása ukrán nyelvű vezetés mellett lehetséges, nagyjából ezerháromszáz forintnyi hrivnyáért, amiben benne van a történelmi lecke és egy nyolcboros kóstoló.

Gabonaszesz

A borkulturális élmény egészen másmilyen, mint amilyenhez itthon szokva vagyunk. Miként a nagyfaterek idején, a fehér szárazaknál nem a frissesség és a gyümölcsösség őrzése a cél, hanem az érleltség. Ennek okán két-három évig ászkolják a leánykát, a Müller-Thurgaut és a traminit, amiből hál istennek nem fáradt, viszont jól összerendeződött, elsődleges illatokat és zamatokat maximum nyomokban mutató tételek következnek. Iható mind mégis. A leánykások mondják, 18-as cukor alatt nem szüretelnek, és minőségi bort (eredetiben: marocsne) utólag édesíteni nem szabad. Kóstoltunk cabernet sauvignont, abban sem a frissesség és a fajtajelleg dominált, a határozott ászkoltság lenyomott minden egyebet.

A szortiment fele fortified wine, 16-18-as szeszekkel. Közülük kettő az Ukrajnában ma is vígan, iparszerűen művelt direkttermőkből készült, az Irsavszke noah-ból, az Izabella meg bányai izabellából, különleges élmény mindkettő, előbbi büdös, utóbbi illatos, egyik és másik is erős és nyalós. A portóival szemben, amelynek erjedését kizárólag borpárlattal állítják meg a Douro völgyében és torkolatánál, a szerednyei erősítettekhez gabonaszeszt adnak.

A rózsa neve

Ha az imént szóba hozottak érthető okokból nem is voltak izgalmasak, a két utolsó valamelyest fellelkesített bennünket. Egyikük a Szpokusznica fantázianevet viselte, és viszonylag új a választékban. Az ötlet meglepő: derék irsai olivérünkből csináltak fortifiedot. Az illata tökéletesen olivéres, friss, üde és gyümölcsös, ízének úgynevezett díszítő elemei szintén, és ehhez jön a csaknem húszas alkohol. A végeredmény mégis harmonikus.

A csúcs mindazonáltal a Trojanda Zakarpattya. Ezt a bort, amely a szovjet időkben a kárpátaljai borászkodás szimbóleumává vált, konkrétan imádták a szlávok mindig is, és most sem viszonyulnak hozzá másképpen. Traminiből készül, ennek alapján is érthető, miért Trojanda a neve, ami magyarul rózsát jelent. Mint az előző: friss illat, sok gyümölccsel és rózsával, ízben domináns gyümölcsösség, továbbá izmos szeszek. Kimondottan kellemes kortyolgatni ezt. Induljanak. De csak akkor, ha mernek.