Törzshozzászólónk, Defter előbb kommentjeivel igyekezett felhívni a figyelmet a szekszárdi szüreti napokra. Aztán amikor szóltunk neki, hogy ha kedve tartja, beszámolót is írhat az eseményről, kapva kapott. Úgyhogy alkalmi külsősünk helyszíni szemléje következik az alábbiakban. Ahogy Lőrincz doktor mondaná, olvasgassanak szeretettel.

Szekszárdra mindig szívesen megyek. Kedves emberek, finom borok, szép pincék. Törekszem is arra, hogy minden látogatásba beleférjen egy pince. Most sem volt ez másképp – bár elsősorban a szüreti napok miatt mentem.

A legkellemesebb hangú szőlész ismerősömet látogattam meg, mivel még nem láttam a bátaszéki Fürtös pincéjét. Na jó, más miatt is: kell a kapcsolattartás. A pincészet egy Dávidnak álcázott Góliát. Kívülről nem látszik, de 8000 hektoliter bort készítenek évente. Több száz hektár saját szőlő, rengeteg felvásárlás. Több borvidék, több pince, több bérelt raktár.

És alacsony minőség, alacsony árfekvéssel. Egyelőre. Nem mintha nem lehetne ekkora területről jó bort készíteni. Lehetne válogatni, lehetne különbséget tenni szőlő és bor szintjén is. Egyelőre nem teszik. Üzleti vállalkozás. Működik is jól. Amúgy szép és ízléses minden, tisztaság, apró pince, nagy hordók, semmi pinceszag. Se jó, se rossz. Csak látvány. Az viszont tényleg tetszett. Ízlés és visszafogottság. Így gyorsan körbe is tudtunk nézni, és maradt idő a beszélgetésre. Na, az annyira elvitt minket, hogy már majdnem este lett, mire visszaértem a városba.

Albert gazdának igaza volt abban, hogy nincs megfelelően reklámozva a rendezvény. Én is csak tavaly hallottam róla először, Vida Pétertől, a Várban. Az első meglepetés: a szekszárdiak erről nem tudnak. Nekik természetes, hogy minden évben van, és mivel mindig sok a látogató, a szállodai helyek is előre elfogynak, úgy gondolják, minden rendben. Hát nem, kedves szekszárdiak, nincs rendben minden, sőt. Nagyon sok minden nincs rendben ezzel a rendezvénnyel.

Lehet azt mondani, hogy mindenkinek megvan a saját motivációja, ami miatt kilátogat. Aki a borok miatt megy, nem csalódhat. A szervezést nyilván nem fogja nagyon kritizálni, hisz talán észre sem veszi a problémákat. Talán észre sem akarja venni őket. Vagy csak megszokta, hogy mindig így van. De én nem szoktam meg.

A tömeg oké, az minden jó rendezvény velejárója. A tülekedés, a letáborozó barátok, ismerősök is ismerősek. A hozzáférhetetlenség is kezd megszokottá válni – magam is hajlamos vagyok az önzésre, ha egy borásszal beszélgetek, nem szeretném átengedni a társaságát, amíg igényeimnek megfelelő időt nem töltött velem, illetve az engem érdeklő információkat meg nem osztotta. Így elnézem ezt másnak is. Kivéve, ha annyira letáboroznak a standnál, hogy hozzáférni sem lehet, ha annyira lefoglalják a töltögető embert (akár a borászt, akár személyzetet), hogy kóstolni képtelenség. De hát ilyenek vagyunk mi, átlagemberek. Reméljük, minél többen látják, hogy mi éppen a borásszal bratyizunk. Ráadásul akkor talán fizetni sem kell.

Valahogy így ment ez Szekszárdon is. A borászok azzal vigasztalták magukat, hogy itt megjelenni nem jövedelmezőségi, hanem presztízskérdés. Veszteséges lesz, mint mindig. De kötelező. Teljesen jó értelemben. Sokan látják ezt már közülük.

(Közjáték 1. Az egyik borászat standjához odament két férfi. Az egyik azt mondta, ő ingyen iszik. A személyzet azt válaszolta, nem hiszi. Márpedig ő nem fizet, vagy ha mégis kellene, akkor inkább nem iszik. Odébb is állt, mivel a lány nem tehette meg, hogy ingyen töltögesse a bort bárkinek. Sértődés, morgás. Az illető egy szintén szekszárdi borász volt, mint utóbb kiderült.)

Úgy gondoltam, nem látogatok körbe mindenkit, csak akikre kíváncsi vagyok egy ideje, akiket direkt emiatt kihagytam a Várban, illetve akiket kötelező. Mivel az időm is szűkös volt, a kapacitásom pedig még inkább, viszonylag kevés standnál jártam.

Akikre kíváncsi voltam

Ribling Pince. Többször találkoztam már a nevükkel, de még nem tettem próbát velük. Itt volt az ideje, és nem bántam meg. Olaszrizlinggel nyitottunk. Talán nem volt tökéletes, de nekem tetszett, hogy nincs az a mandulás kesernye a végén. A 2005-ös kadarka viszont gyönyörű volt, méltán büszkék rá. A kiskőrösi kadarkaversenyen aranyérmes lett. (Ez leginkább azért érdekes, mert többen is hivatkoztak erre a versenyre és az ott elért eredményekre.) Volt 2006-os is, de Attila azt mondta, az előző évjárat szebb volt, azt kóstoljam. Ez a kadarka kedves volt és hízelgő, finoman fűszeres és simogató.

A kékfrankos gyümölcsös, a bikavér meglepően lágy és könnyű, ugyanakkor tényleg finom. Végre nem egy robosztus, fás küvé. Elgondolkodtam azon, hogy nemcsak a bikavér körüli vitákról kellene egyszer okfejteni, hanem a bikavér értelmezésének sokszínűségéről is. Valakinek, aki ehhez ért. Ami még érdekes, hogy Riblingéknek állítólag százéves kadarkatőkéik vannak, amiket most frissítenek. Amúgy itt még nem jegyzeteltem, így az évjáratok feledésbe merültek.

Nem láttam kiírva, megbújt a Szent Gaál mellett az Aranyfürt. Szintén első találkozás, és egy újabb kadarka kezdésnek, ez 2006-ból. Semmi különös, bár ez is aranyat nyert azon a bizonyos versenyen. A Baranyavölgyben is vannak területeik, innét egy 05-ös merlot-t és egy ’03-as barrique cabernet sauvignont kóstoltam. Rendben voltak, de nem vettek le a lábamról.

Akiket direkt kihagytam Pesten

Ahányszor Szekszárdra megyek, a város előtt mindig szemembe ötlik egy nagy hordó felirata. A Szent Gaál Pincészet kis önreklámja. Ilyenkor mindig kíváncsi leszek, aztán elvisz a munka. Még nem kóstoltam egy bort sem tőlük, de most pótoltam rendesen ezt az elmaradásomat. A Kastély sorozatból csak a kadarkát néztem meg, de a Prémium borokon végigmentem – mondhatnám, ahogy kell, de nyilván mégsem egészen. Az este második meglepetése volt a fehér kadarkájuk, ebben a kategóriában az első próbálkozásom. Tetszett, de nagyon érdekes, mennyire más a karaktere, mint a sima kadarkának, pedig mindkettő 2006-os. És nyilván nem a Kastély/Prémium családok különbségei miatt. A fehér csupa édeskés hangulatú méz, méhviasz és akác, a vörös áradó fűszer és kis fanyarság, ízben enyhén érződő savval, ami rontotta az összhangot. Az alkohol nem volt zavaró, pedig 14,5 mindkettőnél.

A 2004-es borok közül a kékfrankos-válogatásnak nem volt jellegzetes illata, a Q-ban nekem sok volt a tannin. A bikavér kesernyés, meggymagos illata után kellemesen gyümölcsösnek bizonyult, az Obsessióból viszont csak az alkohol maradt meg bennem. A Passionata már más karakter, testes és lusta, mint egy nagymacska, nagyjából olyan szép is, ízben legalábbis. Illatban erősen paprikás, ami szerencsére ízben nem érződik, helyette inkább meggy, amit jobban kedvelek.

Harmadik meglepetés: szerény tapasztalataim szerint a fesztivál legnépszerűbb bora a Q volt. Amíg ott voltam a standnál, öten vettek belőle egész üveggel. Más boroknál ezt nem tapasztaltam. Még viszonylag korán volt, és már a pult alatt kellett keresgélni az utánpótlást, annyira fogyott. Ez is azt bizonyítja, hogy az én ízlésem egyáltalán nem mérvadó.

Sebestyén Csaba. Soha nem beszéltünk, soha nem kóstoltam a borait. Vannak megmagyarázhatatlan dolgok az életemben, ez is ilyen. Mintha gondom lenne vele, pedig nincs. Sok jót hallottam a Sebestyén-borokról, de eddig kimaradtak. Ideje volt pótolni. Talán beszélgetve jobban ízlettek volna, így nem tetszett egyik sem, sajnálom. Na jó, az olaszrizling 04 gyümölcsös volt és sima, a kadarka 06 pedig gyönyörű rubinszínű, bár lehet, hogy csak a sötét miatt volt a fajtához képest annyira mély. A Grádus viszont nekem túl fanyar és érdes, az Icze 05 semmi különös.

Dúzsiékhoz kaptam egy szívélyes meghívást Pesten, de mindig eltántorított a tömeg, és addig halogattam, amíg elmaradt. Gondoltam, nem baj, majd itt. Hát itt meg nem volt kedvem, mert csak két, számomra ismeretlen hölgy állt a standnál. Lehet, hogy később vagy másnap ez változott. Nem tehetek róla, vannak borászatok, ahol nem akarok a személyzettel beszélgetni. Nem miattuk. Csak hülye sznob vagyok, akinek fontos, hogy a borásszal beszéljen. Főleg, ha személyesen is ismeri. Mindig kell egy kis léleksimogatás. A boraikat egyébként tavasszal nagyjából végigkóstoltam, vagyis most nem ez lett volna a lényeg.

A kötelező gyakorlat

Utolsónak hagytam Taklerékat. Tudom, hogy apa és két fia megítélése mennyire vegyes. Én kedvelem őket, a boraikat szintén. Ránézésre náluk volt a legnagyobb tömeg, a város fontos emberei gyülekeztek körülöttük. Mondtam Ferkónak (ifjabb Ferenc, nyilván), hogy csak két bort kóstolok. Melyik lenne az, amit szeretne nekem megmutatni. A 2006-os cabernet franc-t választotta elsőnek, mert a kedvence, és mert nagyon szép, markáns, mégis lágy és simogató bor. Másodiknak pedig a 2003-as Regnumot, mert az a bor pontosan olyan, amilyennek egy igazán jó bornak lennie kell. Tényleg gyönyörű, szívfájdalom, hogy nem ihattam meg rendesen.

És akik hiányoztak

Heimann és Vida. Heimannékat is szándékosan hagytam ki Pesten, mondván, majd Szekszárdon nem lesznek náluk annyian. Hát most is kimaradtak, bár állítólag csak én nem vettem őket észre. Nem tudom, ez hogyan történhetett.

Vida Péter azonban a viszonyok miatt nem jött idén. Őt zavarják bizonyos körülmények, szíve joga. Pedig többen hiányolták. Én is, bár őt semmiképp nem hagytam volna ki a Várban, úgyhogy a borait végigkóstoltam, legalábbis párat és a 2006-os mintákat. Na, az ő pincéje szintén csodaszép lett. Sok munka, sok bosszúság, de készen van. Aki teheti, járjon utána.

(Közjáték 2. Kisebb társaság Sebestyén Csabánál. Hova menjünk még? Takler és Vida. Előbb menjünk Vidához. Jó, de hol van? Nem találták meg.)

Mivel haza kellett jönnöm este, a kóstolásból kihagytam a nyelést. Ettől teljesen tiszta volt a fejem, meg is jegyeztem mindent, ami nem tetszett. A legérthetetlenebb talán, hogy nincs kóstolójegy, sem annak bármely elfajult formája. Kérsz, fizetsz, kapsz egy blokkot vagy nyugtát. Mi ezzel a baj? Hogy meg kell írni. Este, amikor már óriási a tömeg, nincs rá mód, csak ha van külön ember erre. A hely kicsi, a várakozók türelmetlenek, a személyzet cetlizik. Nem kell, mondja a borissza – de mi van, ha ellenőr? A Várban is büntetgettek, mert rá voltak kattanva, hogy itt aztán lehet bevételeket szerezni a bírságokból. Hát lehetett. Ellenőrzések itt is szoktak lenni állítólag, most még nem hallottam, hogy voltak-e. Azonban néhányakat ez tartott távol az idén a kitelepüléstől. Magam sem kaptam mindenhol cetlit, de amit kaptam, azt se hoztam el, szóval megbüntethettek volna akár engem is. Ez nagyon méltatlan egy ilyen rendezvényhez. Hogy a borásznak azon kelljen izgulnia, mindenki kapott-e blokkot, miközben egyszerre tízen akarnak vele inni és beszélgetni.

Ami szintén gond volt, az a nagyon szűk hely. Az asztalokat annyira közel tették egymáshoz és a pulthoz, hogy alig lehetett odaférni. Az asztalok között lehetetlen volt közlekedni, így mindenki oldalról próbált célhoz érni. Totál tumultus. Lökdösődés. Néha méltatlankodás. Ekkora érdeklődéshez több helyet kellett volna hagyni.

Állítólag 26 borászat volt kint (előrejelzés alapján). Nem írtam össze a résztvevőket, de nekem kevesebbnek tűnt a számuk, főleg, mivel ehhez képest az egyéb témájú kirakodók száma becslésem alapján a borászok számának többszöröse volt. Tájékozatlan vagyok. Talán a szüreti napok csak egy része egy nagyobb rendezvénynek, és ez indokolta a vurstlit, a légvárat, a népművészeti kirakodókat. Nem volt gond, hogy voltak, de a bor jóval kisebb hangsúlyt kapott.

Volt még egy zavaró körülmény: a sütögetős bódék és a borosstandok egymáshoz közeli elhelyezése. Időnként az ételek illata annyira domináns volt, hogy hiába dugdostam az orromat a pohárba, nem éreztem mást, csak sülő húsokat.

Lehet, csak az volt a baj, hogy nem ittam. A Várban kevésbé voltam kritikus. Talán, mert már megszoktam az ottani állapotokat, talán, mert amit kóstoltam, azt nem köptem ki, és egy idő után az elfogyasztott alkohol tompította az éleimet. A rendezvénynek szerintem amolyan bországgyűléses hangulata volt, csak kisebb helyen, amitől zsúfoltabb lett. De akinek az bejött, az itt sem csalódott volna. Amúgy én sem csalódtam. Nem volt rossz. Csak másképp kellene szervezni. De nem hiszem, hogy erről a borászok tehetnek.