18 óra 35 perc, híreket mondunk.
1. A szerb hírszerzés értesülése szerint az újabban sommelier-kkel is fölszerelt Metro áruházakban (diszkont!) a Gere Kopár és Solus után kapható immár Opus One is, egészen pontosan 71 998 forint 80 fillér bruttó áron. A 72 000-et már kicsit sokallanánk, de így rohanunk vásárolni, a maradék egyhúszból meg eszünk mellé valamit.
A tétel egyébként rejtélyes, a karácsonyi katalógus fotóján 2004-es évjáratú palack szerepel, az Opus One weblapja pedig még nem említi ezt az évjáratot a piacon lévők között. (Egyébként érdemes megnézni a Mondavi-Rotschild közös vállalkozásként indult borászat weboldalát, mert ha leszámítjuk a minden boros cég stílusvilágának centrumát elfoglaló pátoszt és barokkos dagályt, valamint a "klasszikus zenei slágerek autósoknak" cd-kre való Vivaldit, akkor nagyon hasznos kis információkat találunk: melyik évjáratban milyen volt a fajtaösszetétel, milyenek voltak a körülmények satöbbi.)
2. Mindig is gyanakodva figyeltük a Waldorf-óvodából gyereküket 100% kender zsákruhában cipelő családanyák biomániáját. A Magyarországon biobor néven forgalomba hozott borzalmak pedig csakis megerősítették bennünk a sok rossz érzést. A Mammut (így, két m-mel) I-ben nemrég megnyílt jelentős méretű bioáruházban is sorakoznak az ostorosi Rai-Vini mindenféle borai, elég húzós áron. A csúcs egy félédes (!), 2004-es (!!) egri cabernet sauvignon, amit 0,5-ös palackban nyolcezer (!!!) körüli áron vesztegetnek a gyanútlan zsákruhásoknak. Egy dolog, hogy a fajta híresen szép félédes borokat ad, ugye, az meg a másik, hogy 2004 annyira jó év volt, hogy még a hűvös egri dombokon is beérett a cabernet annyira, hogy maradékcukorra is fussa neki, nem kellett ám biorépacukrot adagolni a bioborba, á, nem.
3. A bióról ideapropózunk egy tudományos ismeretterjesztő cikket: egy magyar ember, bizonyos Ludas Ferenc állítólag föltalálta a tökéletes biopermetezőt, a villanybogárpásztort. Egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy vajon ez az új Cellladam vagy az új Rubik-kocka, tehát, hogy kamu vagy potenciális világsiker, ki kéne próbálni talán.
4. Viszont akkor már hadd linkeljük ide a best buyok best buyát, a Bortársaság valamiért leértékelte a kifutóban lévő 2003-as Oremus Mandolás Furmintot. Kétezerért a hülyének is megéri.
5. Új korszak köszöntött be a magyar bormédiában: a webes bormarketing ásza, a lelkiismeretesen blogoló Varga Pincészet közzétett egy levelezést, amelynek tanúsága szerint egy borújságíró veréssel fenyegette meg Varga Bálintot.
Ez az igazi postás harapta kutya.
Az erős médiamunkás meg éppen könyvet jelentet meg a Jaffa Kiadónál "Hogyan legyünk alkoholisták" címmel (csak brandvédelmileg aggódunk egy kötelező kört azon, hogy az alkoholista szót két-három éve még mintha nem lett volna nagy divat használni borkiadványok címében). Könyvbemutató december hatodikán, 11 órakor az Alexandra Könyvesházban (Károly körút 3/C), Szily Nórával, Bakáts Tibor Settenkedővel, Pallagi Ferenccel és Zwack Izabellával.
Rövid részlet a sajtóközleményből, amely megismertet bennünket egy fantasztikus szépségű, a "tradicionális hagyomány" és a "fatális végzet" sorozatból való tautologikus szófecsérléssel:
"Ez a kötet igazából azoknak próbál kedvet csinálni a borhoz, akik nem szeretnének alkoholisták lenni. Szerző, a boros pohárral, változó sikerrel folytatott küzdelmei során szerzett gazdag, empirikus tapasztalatait szeretné megosztani a szomjas olvasóval. A borról és arról a kultúráról szólnak tehát ezek az írások, melyek a bort létrehozzák."
Utolsó kommentek