Az Orsolya Pince számomra prototípusa a kézműves borászatoknak. Azok minden előnyével és hátrányával. A 2002-es évjáratból a Százrejtekű (70% CF és 30% KF) és a kékfrankos jelentette nekem az erős kezdést. Érdemes összeadni, hogy a kettőből együtt 490 palack készült. A 2003-as Százrejtekű tisztán cabernet franc volt, és már tömegtermelésben 545 palackot gyártottak. Mindhárom lenyűgözött, de az idősebb Százrejtekűből például sikerült hibás tételbe is belefutnom. A kékfrankos viszont egy baráti vakkóstolón komoly mezőnyben lett második a Weninger Spern Steiner Selection 2003 mögött, megelőzve például a Takler Noir Gold 2003-at. Nem mellékesen a Borbarát akkori tesztjén is az egyik legjobb volt.

Aztán ott vannak a fehérboraik is. Az Olaszrizlingből a 2003-ast nagyon szerettem. Milyen jó lenne most megnézni egyet! (Hát még megkóstolni.) A 2005-ös Tag-dűlő Leányka az eddigi legjobb fehérboruk volt nálam, sőt az egyik legjobb egri fehér, amit valaha ittam. Volt olyan is, ami nem tett rám különösebb benyomást: Nagy-Galagonyás Kékfrankos 2004. Sőt olyan is, ami egyszerűen nem ízlett: Kutyahegy Ostorosi Zweigelt 2005. Ez utóbbi igen megosztó bor, volt, aki nagyon szerette, volt, aki nagyon nem.

Utoljára nyár elején, a 7x7 birtok kóstolóján vettem magamhoz Orsolya-bort. Rettenetes mulasztás. Most megvizsgáltam legújabb olaszrizlingjüket 2006-ból. Nagyon izgalmas, még kicsit fás, de hozza a jó értelemben vett orsis egyediséget. Kilencszázkilencven magyar forintos ára menthetetlenül jó vétellé teszi. Csak épphogy palacka került a lelkem, nem lenne igazságos most értékelni. Inkább szerzek még belőle, félreteszem, és később fogom komolyabban faggatóra. A legfrissebb kapható frankos is fiatal, de már jót lehet vele beszélgetni. Persze az idő neki sem fog ártani.

Tehát Nagy-Galagonyás 2005. Szép tiszta, sötétbe hajló bíbor szín. Lassan szánja rá magát, hogy sűrű csíkokban, méltóságteljesen meginduljon. Orrban először vastagon hozza a fajtát: meggy, meggymag, kömény, bors, paprika. Ez utóbbit éretlen cabernet sauvignon esetében szokták emlegetni, ám itt mégis és mégsem. Aztán kinyílik cseppet. Meggyes kakaós süti. Cékla – vinyigret (orosz cékla alapú saláta, nevét nyilvánvalóan a vinaigrette mártásról kapta, bár nem sok köze van hozzá). Enyhe animalitás, friss marhahús. Olyan is jön, hogy frissen összesöpört hajnali párától nedves levelek. A meggy, a bors és a paprika végül a legkitartóbb.

Szájban a savak uralkodnak. A fajtára jellemzően inkább karcsú, mint nagy testű. Mégsem vékony, mert húsos, van benne anyag. Ízét is savak határozzák meg: leginkább meggy, abból is a kellemesen, éretten savanyú. Ha demonstrálni kellene, milyen a savhangsúlyos, anélkül, hogy rúgkapálnak a savak, ezt ajánlott körbekínálni. Legalábbis most. Mert lesz ez szerintem másképp is. Érezni, hogy van még ott gyümölcs és fűszeresség bőven, csak egyelőre túlharsogják mindezt a savak. Érik még kicsit, és megváltoznak az arányok: akkor lesz igazán szép. Azonban már most is nagyon jól tud esni, csak figyelni kell rá. Ha hagyjuk levegőzni, melegedni, ízelítőt ad abból, mit tud igazán. Minden ott van, ami illatban jött, még a kakaó is. Van egy kis sós finesz benne, mintha somlai fehéret vagy Ráspi-kékfrankost kóstolnánk.

Illata és íze is azt ígéri, szép jövő elé néz. Honnan vélem ezt tudni? Mert már most olyan izgalmas a poharamban, mintha magát az időt forgatnám. Harmadik napra valósággal beérett. Kerekedett rendesen, olyan lett, amilyennek két napja képzeltem volna egy év múlva. A savak visszavettek az arcból, a gyümölcs és a finom ásványosság felnőtt a feladathoz. Nem lehetetlen, hogy én is értem közben – szoktam a bor egyediségét, kezdtem megérteni. A lényeg, hogy beleszerettem. A jövőbe tekintve 6 pont, és még érdemes figyelni a pályáját.