Vannak emberek, akiknek minden sikerül. A szerencse fiai, vagy az angyalok kegyeltjei ők – az meg már a mi szerencsénk, ha megosztják velünk az őket ért jókat. Ilyen szerencsefia lehet Rókusfalvy Integrátor Pál Etyeken, akinek tevékenységét dicsértük sokszor ezeken az oldalakon. Heti (múlt heti) jó cselekedete egy fehérkóstoló: izgalmas bormestereket csődített össze az ország minden részéről: északról és délről, meg középről; közelről s távolról.

Nem tudom, milyen módszerrel (tüzes vasfogó, spanyolcsizma, szöges korbács) sikerült rávennie őket, hogy elhozzák és bemutassák 2007-ben készített boraikat 2008. január elején – amikor még ugye azok erősen nem vannak készen, sőt –, de sikerült neki. A kegyetlen részleteket fedje sűrű homály. A lényeg, hogy múlt szombaton este ott volt az etyeki vendéglőben a házigazda mellett Hernyák Elszántember Laci, Bott Terroirista Frigyes, Légli Légies Ottó és Bussay Gyógyborász László – mindannyian a 2007-es 7×7 szereplői. És ott voltak sokan mások, írók meg költők, jeles emberek.

Szóval, öt pince négy-négy borát kóstolhatja a nagyérdemű – ez volt a terv, ami hamarosan felborult, merthogy Bussay doktor úr azonnal vagy hat bort hozott magával, köztük egy fantasztikus pinot noirt. Lehetett gusztálni a borokat, csevegni borászokkal-egymással, kérdezni, informálódni, ismeretségeket kötni, jól érezni magunkat. És mintegy mellékesen megsejteni valamit a 2007-es évjárat jövőbeni lehetőségeiből.

Az est többrendbeli meglepetésekkel is szolgált, például kiderült, hogy Rókusfalvy már nemcsak Integrátor Pali, hanem Borász Pál is, borászata egyike az esetlegességeikkel együtt is évről évre izgalmas borokkal előrukkoló kispincészeteknek (garázsborászatoknak), amelyek elsődleges célja nem a jövedelemtermelés (bár nyilván nem elhanyagolható szempont az sem), hanem a borvidék, jelesül Etyek-Buda gazdagítása egyedi színekkel, új árnyalatokkal, miáltal talán megihletik a nagyobb birtokokat is, amelyek nap mint nap megfelelni kényszerülnek a piac elvárásainak. 2006-os sauvignon blanc-ja (műsoron kívüli tétel) telt, gazdag, hatalmas extrakttal, izgalmas savakkal, és komoly, majd 15-ös alkohollal, a fajta egyedien szép arcát mutatja. Amúgy az SB Borász Pál liblingjének tűnik, 2007-es borai közül is kiemelkedik, különösen a fahordós változata (intenzív fajtajelleg és fás érettség), de az acélos is tisztességes munka. Mint megtudtam, felépült a feldolgozó, így magabiztosabbá vált a pincemunka terén is. Lehet kísérletezni, héjon áztatni (a 2007-es szürkebarát, ami kis fahordókban erjedt, így készült), hűteni, fűteni.

A bor sok volt, az idő kevés, nem értékeltem: örültem a kellemességeknek. Néha persze feltámadt az a bizonyos kisördög és fikakutató: hátha tetten érhetem a nagyokat. De tetten érés nem volt, öröm annál több.

Nagy felfedezés – sokak után számomra is – a Neszméllyel majdnem szemben, a Duna túlpartján gazdálkodó Bott Frigyes, akiről olvastam sok-sok szépeket, most pedig kóstoltam. (Bott Frigyes szemtelenül fiatal, én meg legalábbis deresedő halántékúnak képzeltem.) A muzslai borász a maga pár hektárján megcsinálta talán a legjobb szlovákiai borászatot. Fahordó, természetes élesztőflóra, enzim nuku – és máris kész az eddig legfeljebb a hamisított aszúkról és mindenféle gyanús furmintokról elhíresült tót borszcéna legmodernebb borászata. Elsősorban fehérekben utazik – meg persze pinot noirban (és van még más kék is). Gazdag-vastag sauvignon blanc-ja, aminek a 24-es mustfokából végül 16 térfogatszázaléknyi alkohol erjedt ki, nem hétköznapi. Illatában sok virág, mellette citrus, birs, a fajtajelleg inkább jelzésként tűnik fel, de ott van az is. Hasonlóképpen szép, bár egyelőre a domináns maradékcukra miatt számomra kevésbé vonzó a rizlingje, amely olasz (80%) és rajnai (20%) egybeszüretelésével készült. Ami viszont még a sauvignon blanc-nál is ütősebb, az a teljesen beérett, 20 mustfok feletti szőlőből készült pinot noir rozé, az utóbbi évek egyik legizgalmasabbja, amit ihattam. A műfaj klasszikus, fahordós provence-i és Rhone-völgyi stílusát követi: egyszerre vastag és könnyed, zamatosan üde és érett. Az est – és számomra egy ideig a Duna menti rozék – sztárja.

Talán borvidéki jellegzetesség (Etyek, Dél-Balaton, Muzsla), de feltűnő volt, milyen izgalmas sauvignon blanc-ok születtek 2007-ben. Rókusfalvyét már dicsértem, ahogy Bott Frigyesét is. És a sort lehet folytatni Hernyák Lacival, aki mostanság sajnos a párlatkészítésben visszafogni kényszerült magát, ám így több több energiája jut a borokra – szerencsékre. 500 literes, médium pörkölésű fahordókban érő sauvignon blanc-ja talán vékonyabb Bott Frigyesénél, ugyanakkor remek savaihoz remekül illeszkednek a fás érlelés aromái. Még messze nem kész, de nagy ígéret, amit valószínűleg be is teljesít. Hasonlóan összetett, mozgékony savú a Hernyák Birtokbor (chardonnay-sauvignon blanc-zöldveltelini, egyenlő arányban, fiatal ültetvényről szüretelve), illata visszafogottan virágos. Hernyákék is próbálkoznak a pinot noirral, 2007-esük egyelőre nem győzött meg, korrekt, de talán túlságosan is karcsú, bár kétségtelen, hogy nem nélkülözi az eleganciát.

És ha már pinot: amit egykor Bussay doktor úr még csak ígérgetett, valóság lett: Csörnyeföld szőlőhegyén tenyész a fajta, és nem is akármilyen a bora! Úgy tűnik, ahogy a fehérborban, úgy a PN-ban is lesz Bussay-stílus. Az esten bemutatott persze kilógott, hiszen 2006-os szüretből származott, viszont beleillett, mert nem kész bor. Egyelőre ott figyel a fahordókban, ugyanolyan 500 literesekben, amilyeneket Hernyákék is használnak, Bussay pedig ott ül a hordók előtt, és vár: mikor szól az a pinot, hogy üvegbe vágyik. A fehérek hozták a megszokott minőséget, vastagság, félkészen is érezhető teltség, olajosság, itt-ott némi botritiszes beütés, remek savak, nagy potenciál – és még nagyon félkészek. A rajnai, a tramini és a furmint ebben az állapotában is óriási tehetségről árulkodik.

Bár Légli Ottó hangyabokányi hendikeppel indult ebben a mezőnyben, hiszen ő már az óvodában is borászszakkörbe járt, és a tízes számrendszert sem színes korongokkal, hanem szőlőszemekkel és szőlőtövekkel tanulta – azaz szakmabeli, komoly nagyüzemi múlttal. A volumen is más, a hektárok és a palackok számában egyaránt. Éppen ezért is volt izgalmas ebben a társaságban: hogyan lehet exkluzív borokat készíteni nagyobb mennyiségben? Lehet. Gondolom, sokan figyelték árgus szemekkel, élesített orral, milyen arcát mutatja a Légli-féle 2007-es rajnai, miután a fantasztikus 2006-ost ország-világ magasztalta (mi is egynehányszor). Gyanítom, a 2007-es sem fog csalódást kelteni senkiben: méretes test, némi botritiszes mellékszál, még alakuló fás, pörköltes jelleg, nagy potenciál – egyelőre ennyi látszik az új évjáratból. Szép is, izgalmas is, de nekem a Landord jobban tetszett, jobban illik hozzá a fahordó, amiben hét hónapot töltött (mintegy harmada első töltésűben), és már most Légli Ottó-san elegáns, feszes szerkezetű, pedig még hosszú út vár rá.

Hamarosan itt a tavasz (január, február, itt a nyár), és május 24-25-én megint lehet menni Etyekre, a Pincefesztiválra, ahol immár másodszor megválasztják a borászok borászát. Ha szerencsénk lesz, pár mostani tételt újra megkóstolhatunk.