Lássuk az évborászt, aki azt mondta vagy nem azt mondta, beszéljenek a savak, a gyümölcsök, a tanninok!
Váratlan ajándékbor a karácsonyi dömpingben, de legalább izgi. Cabernet sauvignon, merlot és syrah (80-10-10).
"A szőlőbirtok arculatának meghatározó vörösbora", írja a hátcímke fülszövege (anatómiai káosz), nosza, határozzuk meg annak a birtoknak a meghatározóját!
A névről már valami tréfára gondoltam, Loliense-paródiára, a magyar borászok Monty Pythonba viszik át a latinnevezést, muszáj lesz Frittmannak is kijönni előbb-utóbb egy Soltvadcertiummal. Pedig Garamvári mostanábán kezd átszokni St. Donatusról a saját nevére. Persze neki van f'anciás (és buborékos) alteregója is: a Chanteau Vincent.
Tárgyunk tehát a lelízium, megcsodálható a teljes palack itten.
Beleszag: eper és/vagy szamócadzsem, friss, hordóvaníliás, újvilágiasan áradó, később kissé bakelitosodik, aztán istállósodik is.
Lendületesen és gyümölcsösen indul, szép savakkal, de nincs meg az ereje a szép folytatáshoz, nincs szélesség, hengerelő gyümölcs vagy más, hanem gyorsan átveszi az uralmat a tannin, ami nem olyan rusztikus, harapós, mint a villányiaké, de kegyetlenül száraz, annyira, hogy fölrasztja az ember nyelvét a szájpadlására. Epokit.
Az szép utóízeknek tehát lőttek. Kis égettség, kávé jön még.
Kettős személyiségű bor: a könnyed, gyümölcsös kezdet északibb karaktert sejtet, a tannin meg radikálisan déli. Nem jön össze a kettő, nincsen harmónia.
Ötöst nem érdemel, a hármasnál talán jobb. Négyes.
Utolsó kommentek