Dörgicse és Szőlősgyörök után Villányba látogatunk három rizling erejéig. A vidék nem éppen fehérborairól híres, viszont több neves borászuk készít olaszrizlinget is, ezért semmiképp nem akartam kihagyni ezt az állomást. A kisördög azonban mégis ott motoszkál, fülembe csengenek egy szekszárdi vincellér szavai, aki miközben sauvignon blanc-ját kortyolgattuk, elmondta, tulajdonképpen azért kezdett el foglalkozni a fajtával, hogy tudjon fehérbort is kínálni a kóstoló kezdetén.
Könnyen lehet, az én hibám, ám a Malatinszky Noblesse Chardonnay kivételével még nem sikerült találkoznom kiemelkedő villányi fehérrel. Nem vártam, hogy ez épp most fog megváltozni. Viszont azt mindenképp pozitívumként könyvelem el, hogy mindhárom most kóstolt bor korrekt, jóivású rizling.
Gere Attila Villányi Olaszrizling 2006
Alighanem a legismertebb villányi olasz Gere Attiláé. A portugieserhez hasonló terítésben lehet vele találkozni egészen kicsi és nagy boltokban, illetve a legkülönfélébb vendéglátóipari egységekben is. Népszerűségének több oka is van. Én most kettőt emelek ki: (i) Gere megfizethető áron, (ii) stabil, megbízható, átlagos minőség.
A hátcimke kissé túllő a célon. Illatban virágok, citrusfélék valamint friss gyümölcsök együttes jelenlétét ígéri. Már itt elakadok a „valamint” miatt, ám aztán feltűnik, hogy ízben a körte, alma és grépfrút elegáns aromáját ígéri. Ilyeneket olvasva mondhatja teljes joggal az egyszeri borissza (miközben azért jóízűen kortyolgatja), hogy micsoda hülyeségeket tudnak egyesek belemagyarázni egy borba.
(Akkor most jöjjön az én belemagyarázásom.) Szép zöldessárga színű, szinte tükrös, csak néhány kósza buborék bukkan fel. Füves, zsírkrétás, visszafogott illattal mutatkozik be.
Szájban friss, a savak kissé rakoncátlanul túltengenek. Ennek köszenhetően rendesen betölti a szájat, főleg hátul a nyelven virgonckodik. Szőlőhéjjal megbolondított limonádé íz. Hosszú, tompán kesernyés a lecsengése. Örülök, mikor egy kocsmában elfogadható áron lehet kapni, de ha borélményre vágyom, bizony nem ezt választom. 4 pont.
Günzer Tamás Villányi Olaszrizling 2006
Günzer Tamás a „legkisebb” név ebben a mezőnyben. Olaszrizlingje viszont simán felveszi a versenyt a másik kettővel. Valahogy mégsem voltam meglepődve ezen.
Kevésbé zöldes, kissé mélyebb sárga színű. Rengeteg nagyon apró buborékkal nyit kitöltéskor. Orrban földes, enyhén gyümölcsös benyomás. Mintha néhány szem szőlőt összemorzsoltunk volna két marék nedves fekete földdel. Villanásnyi körte, cseppnyi zöld tea. A három közül a leginkább komplex illatú.
Sokkal fegyelmezettebbek a savai, mint a Gere-bornak. Teret hagynak másnak is, az íz így majdnem lépést tart az illattal. A korty közepén már túlzottan is visszahúzódnak, szinte eltűnnek. Ekkor jön egy kis csonthéjas rizling kesernye, majd visszaköszönnek a savak, ám csak illedelmesen, nem tolakodón. A legjobb ízű a csapatból, viszont a legrövidebb is. Kitartóbb savakkal kiemelkedett volna a mezőnyből, így csak egy a három közül. 4 pont.
Tiffán's Villányi Olaszrizling 2006
Tiffánék 2003-as olaszrizlingje nem olyan rég egy vakkóstolón igen jól teljesített a nem éppen gyenge mezőnyben. Titkon reménykedtem, hogy a 2006-os is kellemes meglepetést szerez, ám ez most elmaradt. De még így is a legrizlingebb volt a mezőnyből.
A legteltebb sárga a legneonabb zölddel, viszonylag kevesebb buborékkal büszkélkedhet. A legintenzívebb, legérettebb illat a három közül, bár inkább csak ebben a mezőnyben legénykedhet ezzel. Szőlőlevél, szőlőlé, leveszöldség, kavicsok.
Szájban mutat némi vastagságot is, a másik kettő után különösen. Ízében grépfrútos, barackmagos kesernyés, markáns savasság dominál. Lecsengése közepesen hosszú. Korrekt, nem bonyolult, üdítő mégis férfias rizling. 4 pont.
A következő alkalommal visszatérünk a Balaton környékére: csobánci és szigligeti olaszrizlingeket bontok.
Utolsó kommentek