Mintha a rendszerváltó fajták lassú hanyatlásának volnánk tanúi. Sem cabernet sauvignonnal, sem chardonnayval nem tudtuk megváltani még a világnak ezt a kis sarkát sem. A fajták neve ugyan bevésődött, de borászt vagy pincét nem kötöttünk hozzá. Chardonnayban volt és van persze St. Andrea, Légli, Malatinszky és még néhány fecske, ám összességében a vaníliás kifli + almasavbontás padlógázzal vált sztenderddé és értelemszerűen elcsépeltté. Kérdés, hogy van-e még valami a cilinderben? Beleszürkül-e a chardonnay az ezerötszáz forintos megbízhatóba, vagy várnak még meglepetések, amelyek végre igazolják a négy-öt ezer forintos felső osztályt? Előbb szűrnek-e az idősebb tőkékről nagy bort, mint hogy átoltanák őket?
Sauska Chardonnay 2006
Sauska Krisztián, Árvay János tokaji társa új pincészetbe vágta a tőkéjét. A villányi vállalkozáshoz alaposan bevásárolt területből (90 ha), és egy hipermodern pincét építtetett Gere Attila mellé, Wunderlichékkal szemközt. A 300.000 palackosra tervezett outputhoz Paul Hobbst szerződtették repülő borásznak, akit Kaliforniában a legnagyobbak között tartanak számon. Az aprómunkát Ximena Pachecora bízták, aki Chiléből érkezett. Kerekedik a Brave New Villány.
Az első és olcsóbb chardonnay profi munka. Kényelmes és lakályos, mint egy woolmark pulcsi.
Utoljára ilyen intenzív illatkoktélt a Mount Nelson SB-nál éreztem. Az más kérdés, hogy itt kétvállal győz a pattogatott kukorica. A popcornon túl - a hőfok függvényében - hol banános-tuttifruttis, hol vajas-pörkölt mogyorós. Olykor egy kis zellerszár is bevillan, és ez jótékonyan hat a némileg vulgárisba hajló összhatásra. Kóstolva finom, selymes, éppen csak elégséges savakkal. Nem lóg ki belőle semmi, legfeljebb a vaj. Meg lehetne róla mintázni a metroszexuális chardonnay szobrát. Hosszú, kellemes lecsengés, mely visszapörgeti az előzményeket.
Lehet helye ennek a bornak, ha nem is az én borhűtőmben.
5 pont
Jásdi Nagykúti Chardonnay 2006
Jásdi István a magyar borászat cicerója. Remek stílusban ír és vaslogikával érvel, valahányszor veszélyben forog az alkoholista nemzet. A borai ellenben ezidáig nem rendítettek meg, és azt, hogy más boros fórumokon olyan magas polcra helyezik őket, hajlamos vagyok a személye iránti tiszteletnek betudni. Engem legalábbis a válogatott olaszrizlingek és szürkebarátok nem győztek meg arról, hogy indokolt volna a két-háromszoros szorzó. A Nagykúti Chardonnay sem.
Amilyen intenzív az újvillányi pályatárs, olyan zárt a Nagykúti. Ha az ember igazán nekidurálja magát a szimatolásnak, akkor körtét, ananászt, borsóhéjat, agyagot és fás vaníliát talál. Szájban selymes, de a savak és a fa még nem épült be. A korty meglehetősen üres, a savak sem éppen csiszoltak, viszont kétségtelenül élnek. A korty első fele szinte nyomtalanul fut le, a másodikban vanília és alkoholos hév. A lecsengés rendkívül hosszú, ó-olaszrizlinget idézően mézes-marcipános.
A Sauska mellé állítva remekül kirajzolódnak a truvájok nélküli őszinteség határai. Az előbbi gömbölyű és könnyen érthető. Ez utóbbi szabálytalanabb, természetesebb, de ettől még nem remekmű. Kis sarkok, kis élek, gyors lefutású izgalmak szerény amplitúdóval. Ha ennyi pénzbe kerül ezt a szintet hozni, akkor szerintem érdemes volna a stratégiát újragondolni.
5 pont
Gál Tibor Viognier 2006
Három napig motoszkált bennem az az udvariatlan kérdés, hogy mi szükség van erre a fajtára Magyarországon. Aztán meg az, hogy ki fogja ezt a bort megvenni. A kategorikus semmi és a kategorikus senki a harmadik napra felpuhult. Összességében azért csodálkoznék, ha sikerülne elegendő hívet szereznie, mielőtt féláron bezavarják valamelyik hiperbe. Mondjuk, úgy kétezerig biztos vevő volnék. Kár, hogy öt.
Ha nem keveredik a chardonnay-k mellé, talán soha nem veszem észre az erényeit. Ha vendégségben a három bor közül választhatnék, gondolkodás nélkül ezt választanám.
[Gyorstalp a viognier-hoz: „Gyakorlatilag minden szakkönyv megemlíti, hogy a Cote Rotie-i termelők akár 20%-nyi fehér Viognier szőlőt is hozzáadnak ahhoz a Syrah-hoz, ami a bor karakterét meghatározza. A valóságban a ma készülő Cote Rotie-k többsége kizárólag Syrah szőlőt tartalmaz. (…) A rendkívül nagy alkoholtartalmú, felismerhetően parfümös illatú Viognier szőlő egy még kisebb körzet, a Condrieu specialitása, amely ott váltja fel a Cote Rotie ültetvényeit, ahol az agyagpala és a csillámkő adja át a helyét a gránitnak.” Johnson-Robinson: A világ boratlasza, 132. o.]
Az első néhány órában orrban még túlsúlyban a pörkölt mogyoró, szájban a szénsav. Aztán leveti a bébihájat. A közepesen intenzív illatban kréta, sárgadinnye, körte és csalán. Szolidan kifinomult és egzotikus. Kóstolva vajas, krémes és kerek. Csak a chardonnay-kat visszakóstolva tűnik föl, hogy ha nem is a kétszázhúsz, de egy Góliát zsebtelepnyi feszültség azért delejezi. A kortyot finom édesség hatja át árnyalatnyi sárgadinnyés, agyagos díszítéssel. A lecsengésben virág.
Egyedi, elegáns, érdekes bor, gondoltam nem egyszer. Másszor viszont fanyalogtam: annyira nem eseménydús, nem dinamikus, nem elegáns. Végül 6 pontnál állt meg bennem az inga, azzal a kitétellel, hogy háromezerért öregbíthetné a pincészet hírnevét, ötezerért viszont hedge fund menedzser legyen a talpán, aki második palackba ruház.
Utolsó kommentek