Új év, új „évborásza” – így megy ez a sógoroknál (is). A Falstaff Magazin szerkesztőségének idei választottja a tavalyi győztes, a burgenlandi Paul Kerschbaum után most egy nálunk kevésbé ismert borvidéket, a Donaulandon belül nemrég önállósodó Wagramot képviselő, szemérmetlenül fiatal Bernhard Ott. A Falstaff-énekeseket (vö. Bryn Terfel) megszégyenítő testi adottságú ifjú titán fotóját nézve kétségtelenül felmerülhet a kérdés: szerepet játszik-e egy borász sikerében, hogy fotogén. Mert Bernhard Ott az; és a Falstaff Magazin hangzatos (bár a honi kultúrkörben talán nem egyértelműen pozitív) címet is talált a meglehetősen piknikus alkatú férfiú fotóját hozó borítójára: Bernhard Ott, a lösz bikája. A feuersbrunni borász produktumairól azonban szuperlatívuszokban nyilatkoznak – de érthető: Ott az ő választottjuk.

Az életút röviden: Kremsben borászati iskola, amit egy háromszemeszteres menedzserképzés egészít ki. Közben beutazza Európa legfontosabb borrégióit, hogy lássa, hol hogyan csinálják. Gyűjt rengeteg ötletet, és 1993 nyarán, amikor végleg hazatér Feuersbrunnba, azonnal kamatoztathatja is azokat, ugyanis apja betegsége miatt azonnal át kell vennie a birtok irányítását, bár apja hivatalosan csak 1995-ben vonul vissza a cégvezetéstől. A mintegy 20 hektáros családi borgazdaság persze nem holmi fellángolás eredménye; a Ott Weingut honlapján büszként hirdetik: „Seit 1889 ist unser Weingut in Familienbesitz und wird seit 1995 von Bernhard Ott in der vierten Generation geführt.” Azaz 120 év, négy generáció... Gondolom, teher és öröm. De azért irigykedhetünk, mert 120 évre talán könnyebb ráépíteni a százhuszonegyediket.

Ahhoz, hogy valaki sztár legyen, szerencse is kell. És hogy a szerencse nő képében érkezett, akár népmesei toposz (vagy óriási közhely) is lehetne, de itt ez valóság: 1994-ben a Weingut Ott egy friss-gyümölcsös borsorozattal mutatkozott be a bécsi Vinova borkiállításon, ahol jött a végzet asszonya, nevezetesen Paula Bosch, a két Micheline csillagot birtokló müncheni Tantris sommelier-je, és akár a mesében, első kóstolásra beleszerethetett Ottba vagy legalábbis a boraiba, mert a fiú zamatos veltlinereit – dacára annak, hogy Bernhardunk akkor még teljesen ismeretlen volt – felvette a müncheni gourmet-szentély borlapjára. Onnantól mintha minden kicsit egyszerűbbé vált volna: jött a többi megrendelő, például a három Michelin csillagos Residenztől Heinz Winkler. Ma pedig már francia importőrrel éppúgy dicsekedhet a borászat, mint tengerentúlival. Szóval ismerik széles e világban az Ott nevet.

A szortiment alapja a minden schwagerek sztárja, a zöldveltelini, Bernhard Ottnak ugyanis meggyőződése, hogy semmilyen más fajta nem illeszkedik ennyire jól Wagram löszös talajához és mikroklímájához – valószínűleg ugyanezt mondják a szomszédos Wachauban, Kamptalban vagy Kremstalban is. Úgy tűnik, a Wagram mentén termett veltliner (is) valóban alkalmas nagy fehérborok készítéséhez. Nagyokhoz, de nem feltétlenül megfizethetetlenül drágákhoz: a Wein & Co. kínálatában megtalálható a legtöbb Ott-bor. A legolcsóbb, a hangzatos nevű Ottello küvé (zöld- és pirosveltelini, Müller-Thurgau, olaszrizling, neuburger) alig több 8 eurónál, de a sor másik végén álló csúcsbor, a saját névre vett zöldveltelini (Grüner Veltliner Der Ott 2007) sem éri el a 23 eurót, sőt 12 palacktól 20 euróért is megkapjuk (ennek tükrében talán érdemes lenne újragondolni a honi árképzési hagyományokat). Bécs közel van, ott már kapható jó áron az alap- és csúcsbor éppúgy, mint a Grüner Veltliner Fass 4, a Grüner Veltliner Am Berg, a Grüner Veltliner Rosenberg, amelynek van Reserve változata is, a Sauvignon Blanc, a Grüner Veltliner Rosenberg vagy a Riesling von rotem Schotter.

Bernhard Ott néhány éve biodinamikus módon készíti a borait, és minden vitán felül sikeresen. Peter Moser, a Falstaffban megjelent laudáció szerzője, ki is emeli: az Ott-veltlinerek bizonyították a termelési mód eredményességét. De az elmúlt évtizedben más érdekes tendenciákat is megfigyelhetett az, aki rendszeresen végigkóstolta az Ott borokat: egyrészt évről évre gyümölcsösebbek lettek, másrészt egy kicsit „burgundis” irányba fejlődtek. Egyre inkább előtérbe került a wagrami zöldveltelini fűszeres fajtajellege, ugyanakkor a borok mélyebbé váltak, és felbukkant bennük némi arisztokratikus hűvösség. A borok összetettek, mégis filigránnak hatnak, finoman rétegzettek, a teljesség élményét adják, és nem utolsósorban nagyon hosszúak. Érdemes idézni Ott 2007-es csúcsborának ajánlását: sok banán, érettebb körte, gazdag fűszerességgel megtámogatva; betölti a szájat, tökéletes egyensúly sok gyümölccsel; zseniális bor.

A jövőről is van elképzelés. Bernhard Ott tredni lesz: egyre inkább érvényre akarja juttatni a különböző termőhelyek talajának és mikroklímájának finom részleteit, de van egy nagyobb cél is: az egész világ számára világossá tenni, hogy a zöldveltelini igazán nagyra hivatott fajta. Ismerős célkitűzés?