Nem tudom, ki hogy van vele, én néha besokallok a borászati bluechipektől, ilyenkor bőszen kezdem keresni az ismeretlenebb pincészetek még ismeretlenebb borait. Rizikós vállalkozás ez, persze, az ember ilyenkor annyi ihatatlan lötymedékbe fut bele, hogy számolni is alig bírja, de mindezt feledteti, amikor néha igazán szép darabbal találkozik. A Borfalunak is azzal a feltett szándékkal indultam neki, hogy márpedig most általam nem ismert pincészetektől fogok kóstolgatni, de aztán néhány empirikus pofon után persze nekiugrottam az ismertebbeknek is. Ezt kompenzálandó azzal az igénnyel vágtattam le minap a belvárosi Présházba, hogy ismeretlen bort adjanak nekem. Így botlottam bele Miklós Csaba chardonnay-jába, amiről persze később kiderült, hogy szőrmentén vörös és fehér kolléga is találkozott már vele, így a verbális defloráció helyett csak saját tudatlanságom vált égető bizonysággá. Van ilyen, na. Számomra mindenesetre nem volt ismerős sem a bor, sem készítője, magamévá tettem tehát a palackot. És nem is tettem rosszul.

Mivel az Alkesz hasábjain V&F télen már beszámolt Miklós Csabánál tett látogatásáról, az eredetmondáktól és életrajzi ihletettségű mindenféléktől most eltekintenék, akit érdekel, klikkoljon bátran. Azt azonban muszáj megjegyeznem, hogy Miklós Csaba (alias miklóscsabi) a palack, a címke, a honlap és sok más egyebek alapján jelentős mértékben különbözik a hazai önológia ménsztrímjétől. Nyoma sincs nála annak az álpatetikus, csöpögős, keresztrefeszített hangulatnak, ami mostanában elárasztja ezt az érát, valószínűleg a büdös életben nem fog latin nevű küvéket palackozni, ellenben szeret leány- és legénybúcsúkat tartani a pincészetben. Mert a bor akkor bor, ha megisszuk, ugye. E palack címkéje is jobban hasonlít a 90-es évek gördeszkáspólóihoz, mint a cirádás, kalligrafikus metszésű honi címkeátlaghoz, és akkor a nevéről még nem is szóltunk. Mellette hárompontos, félmondatokból építkező, szaggatottvonalas gondolatvilág, a hátcímkelíra minden nyoma nélkül. Mintha egy hobóba oltott Ipacs Géza munkája lenne. Mondanom sem kell, mennyire üdítően hat ez a hozzáállás a pátoszos szóvirágtengerben.

Eredetileg persze ezerjót vettem volna, hiszen mégiscsak Mórról beszélünk. Mégis hagytam magam rábeszélni erre a chardonnayre, aminek talán az az oka, hogy ha a gallok is esküsznek a fajtára, mint olyanra, ami képes szépen megmutatni a terroir értékeit, akkor nem leszek én olyan nagyfiú, aki több évszázad tapasztalatával hetykén szembemegy. Lehet egyébként valami ebben a chardonnay vs. terroir kérdésben, hiszen a fajta mindenhol megterem, bírja a reduktív és a fahordós módszereket is, lehet chablis-ban ilyen, móron meg olyan, esetleg egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy papucs orrán pamutbojt.

Ebből a chardonnayből viszont összevissza 1025 palack készült, és még mielőtt valaki kommentbe oltaná a "minek írtok 4-5 palackos tételekről"-gondolatsort, leszögezem, hogy kapható, én is egész egyszerűen jutottam hozzá (odamentem, megvettem, kifizettem, elhoztam). Az eladói intelemnek engedve kicsit hidegebbre hűtöttem a barrikchardonnay-átlagnál, 12-13 fok körülre saccoltam a temperatúráját kidugózáskor.

Az eredmény: harmónia minden mennyiségben. Az illatában a fajta, az ásványos móriság és a fahordó fonódik egymásba úgy, hogy egyik sem nyomja el a másikat. Alma, pici bőr, fémesség. A hordó mogyoró képében jelenik meg, határozott, de nem tolakodó, tökéletes összhangban van a fajta és a termőhely aromáival. Kerek, szerethető, szép illat, AM-et plagizálva finom. Az alkohol 14 fok, de nem lóg ki semerre, szépen illeszkedik a sorba. Szájban ugyanez a harmónia vonul végig, a korty elejében a savak, az alkohol és az illat által pályára helyezett gyümölcsös, fémes, fás és ásványos aromák adják ki ugyanazt a kerekséget, amit az illat alapján várhatunk. Nem szarozik, maradéktalanul beváltja az illat ígéretét. A maradék cukor (merthogy félszáraz borról van itten szó) szinte nem is érződik, olyan szépen simul bele az ízvilág egészébe. A korty íve szép, második felében elegáns, határozott, mégsem zavaró kesernyék jelennek meg, majd a végén egy hangyányit erősödik az alkohol, picit döccen az addig példás harmónia. A lecsengés hosszú, míves, talán egy picit alkoholtól fűtött, mégis kellemes. Vaskos 6 pont a jutalma, a végében rakoncátlankodó, túlmozgásos szeszek nélkül a hetet is elérné talán.

Érdemes volt? Persze. Barrikolt chardonnay? Naná, hogy. Jó. Finom. Elfogyott.