Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy meglehetősen gazdag legény, akit Mario Incisa della Rochetta márkinak hívtak (a talján nemesurak akkor is szerették a szép hosszú neveket), foglalkozására nézvést pedig a Tenuta san Guido birtok tulajdonosa volt. A legény reggeltől napestig dolgozott, termelte a szőlőt, készítette a bort Toszkána zöldellő lankáin. Fejében egy egészen szokatlan, az addigiaktól teljesen eltérő bor álomképe lebegett. Egy szép napon azután elhatározásra jutott. "Merjünk nagyok lenni!" - rikkantotta bele a toszkán naplementébe. Hipp-hopp, bordói fajtákat, elsősorban cabernet sauvignont telepített őshonos sangiovese-ültetvényei mellé, később pedig helyébe, s a világfajtákból fabrikált bort Sassicaia-nak keresztelte. Az eretnek bort éveken keresztül csak a birtokon helyben lehetett megvásárolni, de a kereslet nyomására végül a piacra is kikerült. Az 1968-as évjáratú Sassicaia így lett a világ első szupertoszkánja.

Az ötlet azután megtetszett a márki unokatestvérének, bizonyos Piero Antinorinak is. Antinori 1971-ben telepítette el saját kabernéit, sauvignont is meg franct is, majd 1978-ben rukkolt ki a Tignanello 1975-ös évjáratával, mely újfent iskolát teremtett, a cabernet-kkel kevert sangiovese iskoláját. Az új borstílus pestisként terjedt a vidék nagyobb termelői között, hamarosan hasonló küvét alkotott a Castello Banfitól kezdve Frescobaldiig mindenki. A blendből brandet pedig a szóbeszéd szerint bizonyos Robert Parker alkotott, a "szupertoszkán" szó kiötlésével és bevezetésével. A szuperség ez esetben nem is volt annyira reklámízű, mint azt hihetnők, hiszen addigra már chiantiban fehérborokkal keverték a sangioveset és festőszőlővel adtak neki színt, így a cabernet-vel dúsított borok (nopláne a teljesen cabernet-ből készülők) valóban jóval felette álltak a nagyátlagnak. Főként méretek tekintetében, ugyebár.

Az új stílus persze nem fért bele az olasz eredetvédelmi szabályozásba, mely a sangiovesén kívül fehér fajtákat és festőszőlőként canaiolo-t engedélyezett Chianti területén minőségi borba ölni. A borok ezért asztali borként kerültek ki a polcokra, asztali borként talán álmodni sem mert áron. Később aztán bevezették az IGT elnevezést (Indicazione Geografica Tipica), melyet az eredetvédelem az asztali és a DOC borok közé pozicionált, a legtöbb szupertoszkán ma is e plecsni alatt kerül forgalomba. Ez alól csak a Sassicaia a kivétel, mely egyedülálló módon saját eredetvédelmi kategóriát (Bolgheri Sassicaia DOC) kapott a talján döntéshozóktól.

A szupertoszkán elnevezés ma minden olyan borra ráaggatható, mely Toszkánában készül és világfajtákat tartalmaz, még akkor is, ha csak azokat. Ezért az utóbbi időben meglehetősen "felhígult" a szupertoszkán-mezőny, már nem csupán szuper-, hanem de facto szubtoszkánokat is illetnek e névvel. Ráadásul műfajilag is nehezen meghatározható a történet, kezdetnek talán csak annyit tudunk leszögezni, hogy a szupertoszkánság általában a koncentrációról, a nagyságról, hosszúságról szól, általában sűrű fássággal körítve, azaz sok mindenről, kivéve a termőhelyet. A terroir szerelmesei tehát máshol kell kopogtassanak. Hogy a meglehetős szellemi kavarban mégis megpróbáljunk némi rendet vágni, ehhez nyújtott segítségét az a szupertoszkán-kóstoló, melyet faramuci módon mégis a terroiristákkal tőszomszédságban és perszonálunióban álló pannon WSET celebrált a minap.

Szép mezőny gyűlt össze, mint azt alant láthatjuk is, 10 darabos ízelítőt kaptunk szupertoszkánia közép- és felsőkategóriás reprezentánsaiból. A kóstolás élményére mindössze három apróság nyomta rá a bélyegét. Az első, hogy a borokat ugyan pár órával kóstolás előtt kidugózták, azonban "leöntés" nélkül alig tudtak szellőzni, s ennek következtében több bor is fülledten került a pohárba. Ott aztán kedvükre változtak, ki erre, ki arra. Volt olyan versenyző is, amely a kóstoló végéig sem nyílt ki. Ennek ellenére viszont - és ez a második nüansz - a kóstoló elején olyan tempót diktáltak nekünk, hogy a negyedik bornál többen már remegő szájszéllel könyörögtek némi lassításért, mondván ők még az első bornál tartanak csak. Imájuk szerencsére meghallgatásra talált, a rohamtempó a végére kóstolássá szelídült. A harmadik nüanszt pedig szendvicsnek hívják. Ami ugyebár nem azonos azzal a kenyérrel, ami kóstolás közben fogyasztható. A halas szendvics például erősen el tudja torzítani az érzékelést, ezt ezek szerint a borguruképzőben még nem tapasztalták. Mink megpróbáltunk inkább nem enni ezért, szerencsére a borok egy része sok mindenért kárpótolt bennünket.

A kóstolási jegyzetek a kiosztott pontozólap-szerűség sorrendjét követik, a tényleges sorrend ettől kicsit eltért.

1. Antinori Santa Cristina 2007

Nagyon fiatal bor, erősen lilás színnel. A pohárban fürgén mozog, látszatra nem ez lesz a legszuperebb toszkán. Az illata sincs túlkomplikálva: meggy, fa, meggymag, fa, és még egy kicsi fa ráadásképp. Ízben is erősen fás, a gyümölcsök sarokba szorítva nyüszítenek. Ugyanakkor intenzív ízvilágú bor, meggymagos kesernyékkel a korty végében. A teste inkább közepes mint nagy, az alkohol egy kicsit kilóg belőle. A struktúrája egy kicsit kevésnek tűnik, de összességében iható bor, kezdésnek jó.
V&F: 3 pont
Bob: 4 pont

2. Ornellaia Le Volte 2006:

Sötét rubinvörös színű bor, fiatalsága ellenére a Santa Cristinánál sokkal érettebb bor benyomását kelti. A pohárban egy picit lomhábban mozog. Illatában ibolya, papír, fűszerek, meggy, szép fás jegyek (francia hordóban érlelődött). Kifinomult, elegáns illatú bor. Idővel komolyodik, szénásodik. Visszakóstolva is izgalmas. Szájban elegáns, bár még fiatal, szétugró szerkezetű. A tanninoknak is van hová kerekedni, meg az alkoholnak is volna, csak hát annak nehezebben fog menni, mint a csereknek. A korty végében halvány kesernyék játszanak. Igen szép bor, kár azért az alkoholos túltengésért. Ezzel együtt 4000 forint alatti árával a kóstoló best-buy tétele.
V&F: 6 pont
Bob: 6 pont

3. Tenuta di Biserno Insoglio del Cinghiale 2006:

A nemzetközi szaksajtó egyik kedvence mostanában, mink hosszas fejvakarás után sem tudjuk, miért. Mert ugyan jó kis bor, de annál most nem mutatott többet. Volt egy pár perces időszaka, amikor még szépnek is mondtuk, de se előtte, se utána. Talán időzített bor, vagy mifene. A színe sötétvörös, lilás villongásokkal. Fiatal, persze. Illatban először fülledt. Animális, fűszerpaprikás, határozott fás aromákkal. Aztán idővel szép fűszerek jönnek, bazsalikom, oregano, szinte érezzük a toszkán táj rezdüléseit benne. Ez az a pár perc, amikor tetszik. Szájban először kesernyés, meggymagos, direkt ízvilágú. Rengeteg húzós tannin. Nagy, erőteljes, ugyanakkor fiatalos és szétlógó struktúra. Diszkrét, mint pornósztár a valóságsóban. Idővel égett gumi, kávé veszi át a hatalmat illatban és ízben is, a pünkösdi királyság elenyész.
V&F: 5 pont
Bob: 5 pont

4. Antinori Il Bruciato 2006:

Szinte fekete színű, lilás széllel. Fűszeres, enyhén fás illattal nyit, pici szénával. Jól komponált, orrbamászó. Később nagyapám tölgyfaszekrénye. Magasan indul, de forgatással és idővel sajnos "butul", egyszerűbbé, fásabbá válik. Szájban is hordós, kesernyés, kilógó alkoholú, zabolátlan, időért kiáltó. Korrekt szerkezetű, közepesen hosszú lecsengésű bor.
V&F:4 pont
Bob: 5 pont

5. Castello Banfi Cum Laude 2004:

A szupertoszkáság - meg úgy általában a borfogyasztás - egyik szépsége, hogy mindenki másképp ítélheti meg ugyanazt a bort, akár azonos körülmények között is. A Castello Banfi ideális állatorvosi lova lehetne ennek a közhelynek, mert míg a szomszéd asztalnál harsány csettintések, nohátok és ejhák követték a bor pohárba kerülését, ránk valahogy nem hatott a Banfi-varázs. Talán be vagyunk oltva a nemzetközi ízlés ellen. Mindenesetre sem a Cum Laude, sem a kettővel később szereplő Summus nem hatotta meg élvezkedésre vágyó ízlelőbimbóinkat. A Cum Laude persze nem rossz bor, sőt. Izgalmas, animális, fűszerpaprikás illata jól eltalált, a sorban ezidáig ez volt a legkomplexebb, még akkor is ha a fa erre is túlzottan rátelepszik. Méghogy túl fás villányiak, haha. Szájban határozott csalódás : fás-kesernyés érzetű, kilógó alkoholú bort kapunk, korrekt struktúrával. Ugyanakkor a lecsengés nagyon rövid. Ezt már nehezen bocsátjuk meg, Bob lakonikus summája: a Banfi inkább gyártson hajszeszt.
V&F: 4 pont
Bob: 4 pont

6. Luce della Vite Lucente 2005:

A Luce della Vite egy közös projekt, Frescobaldiék mellett a Mondavi-birodalom kezét tisztelhetjük benne. A lelkünk mélyén élő terroirista levegőért kapkod. A Lucente ugyanakkor illatban nagyon szép: fűszeres hordósság, ibolya, öreg bútorok aromái sejlenek fel benne. Pici lekváros túlérettség, rozmaring színesíti a képet. Szájban elegáns, kimért bor, inkább magas, mint széles. Megkockáztatjuk: vékonyka is. Egy szupertoszkán nekünk ne cincogjon, hanem dübörögjön. Ez meg csak úgy dübörög, mint egérke a hídon. Az illat után enyhe csalódás, főleg hogy a vékonyság a lecsengés hosszán is érződik.
V&F:5 pont
Bob: 5-6 pont

7. Castello Banfi Summus 2003:

Az eleve nem kifejezetten hardcore terroir-fetisisztáknak szóló szupertoszkánok közül is az egyik legnemzetközibb ízlésvilágú bor, talán ebben a syrah is ludas lehet. Illatra ez a bor is izgalmas, hasonlóan a Cum Laudehoz. Papír, fűszerek, szeder kényeztetik az orrnyálkahártyát. Feketeribizli, virágok jönnek mellé, később eszpresszót érez vörös és fehér. Szájban azonban itt is tarol a barrik, az ízvilág egysíkú, a bor hiába nagy testű, a lendületből a lecsengésre szinte semmi nem marad. Idővel az illat is egyszerűsödik. Jól induló történet, közepes befejezéssel.
V&F:5 pont
Bob: 4-5 pont

8. Gaja Magari 2006:

A piemonti óriás meglepetésünkre nemcsak Barbarescoban és Baroloban villant, hanem szupertoszkán-fronton is megméreti magát. Kár bele. A bor hordós, egyszerű. Meggyes aromájú, de semmitmondó. Szájban fás, alkoholos, keserű. Bornak éppen bor, ihatónak éppen iható, ennél több erényét most nem tudtuk felfedezni.
V&F: 3 pont
Bob: 4 pont

9. Antinori Tignanello 2005:

Az egyik legelső szupertoszkán, melynek történetéről már több hőskölteményt is módunkban volt olvashatni. Annyi mindenesetre biztos, hogy 1975 óta nincs benne fehér szőlő, és hogy 1982 óta változatlan összetételben készül (80% sangiovese, 15% cabernet sauvignon, 5% cabernet franc). Kitöltéskor viszont semmitmondó. Meggyes, fás, vaníliás. Bob  megjegyzi a bajsza alatt, hogy 1500-ért a Takler-féle kékfrankos nagyjából hasonló teljesítményre képes. Azért félretesszük szellőzni. És néhány óra alatt megszépül, kivirul. Kábé 2 órával kitöltés után már igen komoly bor benyomását kelti. Intenzív illatú, fekete bogyósokkal telt, később némi széna is érződik benne. Elegáns, izgalmas. Nagy testű, feszes, szép struktúrájú. A kóstoló legvégén, villanyoltáskor már klasszisként forog a pohárban (ekkorra vörös és fehér már feladta a várakozást), ha ott aludtunk volna, másnap reggelre talán teljes pompájában csodálhatjuk. Így inkább sajnáljuk, hogy nem sikerült kibontani a kóstoló végéig se. Azt mindenestre kezdjük érteni, mitől lett a 2004-es Tignanello az, ami (WS Top100), és miért nem lehet kapni nálunk sehol.
V&F: 6 pont
Bob: 7 pont fölé

10. Tenuta san Guido Sassicaia 2004:

A szupertoszkánok szupertoszkánja, az önálló eredetvédelmi kategória. Ráadásul egy kiváló évjárat termése, még ha igen fiatal is. A bor 85% cabernet sauvignon és 15% franc elegye. Csakhogy ez nem az éretlen, zöldpaprikás cabernet, hanem az, ami miatt a fajtát a világ egyik legértékesebbjeként tartják számon. A tökéletesen érett, fineszes cabernet sauvignon. Már az illata elegáns, összetett, gazdag és elbűvölő. Szilva, szeder, fűszerek, pici papír, visszafogottságában is megkapó. Némi szellőzés azért neki sem árt, az első félórában még meglehetősen zárkózott. Szájban áradó, nagy teste mellett is elegáns. A fás jegyek szépen integrálódtak (azért kell még némi idő a teljes idomuláshoz), a korty szép ívű, a szerkezet tökéletes, a lecsengés valószínűtlenül hosszú. Fiatal bor még, de már most klasszis. Nagy bor, na.
V&F: 9 pont
Bob: 8 pont

Konklúzió 1.: Az a hordó- és alkoholmennyiség, ami ezekből a szupertoszkánokból visszaköszön, még villányi tanninon edzett ajaknak is okoz meglepetést. A stílus számunkra egyértelműen a koncentráció irányába húz, és az összképre csak rátett egy lapáttal, hogy a borokat jórészt igen fiatal állapotukban kóstoltuk.

Konklúzió 2.: Szellőztetni, szellőztetni, szellőztetni.

Konklúzió 3.: Néha jól esik úgy is bort inni, hogy az ember nem keresi mögötte azt a fél tized hektáros területet, ahonnan - és csak onnan - a bor származhat, és amire egyértelműen utal a korty 23. másodpercében bal szájcsücsökben érezhető halvány sós vadkanra locsolt ibolyaíz. Néha csak úgy kóstolunk és jólesik. Mert azért jólesett.