Egy hosszú, ám tartalmas borkóstolásra invitáltak a Bor és Más kereskedés kóstolóhelyiségébe. A végén pedig felajánlották, hogy a félig üres (vagy félig teli, kinek hogy tetszik) palackokból nyugodtan vigyünk haza bármit. Ilyen felajánlást ritkán utasít el az egyszeri alkoholista, így lecsaptam Kiss Gábor frissen piacra került hordóválogatott merlot-jának maradékára. Már a felületes ismerkedés során úgy éreztem: markáns borral állok szemben.
Elöljáróban pár szót ejtenék Kiss Gáborról és pincészetéről. Családjával Erdélyből települt át, majd szőlész édesapja segítségével a kilencvenes években fogott hozzá a birtoképítéshez. Jelenleg 8 hektárral rendelkezik Nagyharsányban, a fajtaválaszték a Villányban megszokott: portugieser (3 ha), cabernet sauvignon (2 ha), cabernet franc (1 ha) és merlot (2 ha). A fehérboros kísérleteknek vége, az eddig felvásárolt szőlőből elkészített Kissfehérnek (rajnai és olaszrizling házasítás volt) leáldozott a csillaga. Maradnak a fajtaborok és a házasítások. Utóbbiak közül a portugieser-alapú Kissvörös az egyik legjobb ár-értékű, hétköznapokra való bor, amit Villányból ittam. A pince zászlósbora a bordeaux-i házasítású Merum, de idéntől a hordóválogatások is fontos szerepet kapnak, olyannyira, hogy a cabernet franc külön nevet is kapott: CODE.
Gábor kedvenc fajtája - ezek után talán meglepő módon - a pinot noir; ennek a telepítése azonban még nem történt meg. Hosszas keresgélés után a tőkék helye már megvan – ez kéthektárnyi birtokbővülést jelent majd. Egy ideje a Matyi Dezső által megálmodott és életre keltett Hungarian Matias pince fő mindeneseként (szőlész és borász egy személyben) a sajátja mellett mintegy 100 hektárról érkező alapanyagot is felügyel.
Utoljára a tavaszi Budai Gourmet-fesztiválon kóstoltam az aktuális kínálatot, és nem ért csalódás a standjánál. Ráadásul tavaly nagyharsányi kispincéjében eltöltöttünk pár kellemes órát, ahol az egyik legszebb tétel a merlot volt – hogy az a hordó bekerült-e a szelekcióba, nem tudom. Az 1300 palacknyi mennyiség elkészítésében a borász megítélése szerinti legszebb hordókból lett válogatva az alapanyag – a többi a Merumot díszíti. A pincészetre a kísérletezés jellemző: a pincemester folyamatosan igyekszik az ideális hordót megtalálni. Persze nem megy ez egyik napról a másikra – már ha csak az anyagi vonzatát nézzük is a történetnek.
A palackba (melynek ára 4500 forint környékén van) nagyon sötét anyagot töltött a vincellér, szinte feketébe hajló a mély bordó szín. Megforgatva a poharat lassú lefolyású, vastag bort látunk. Az illat is töménységről árulkodik, érett málna, feketecseresznye szippantható. A fahordó hozzáad egy leheletnyi fűszert ehhez, de vaníliát ne keressünk benne. Ízében nagyon markáns tanninokkal szembesülünk, de zöldességnek nyoma sincs: beérett alapanyagból készült az ital. Érdekes módon Gábor is szabadkozik, ha erről a tételről beszélünk, és szóba kerül a csersav, de végül közös nevezőre jutunk: a nagy (külföldi) vörös borokban jellemzően mindenből sok van: alkoholból is, tanninból is. Márpedig ezt Gábor nagy bornak szánja. Vezető ízjegye nincs, sokkal inkább egy komplex, izgalmas ízvilág jelenik meg benne: málna, cseresznye, sőt, még fekete bogyósok is. Lecsengése hosszú, a legvégén egy kis zavaró kesernye még felbukkan. Azzal nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: most még kicsit kócos a bor. (Ezt rezeda kóstolójegyzete is alátámasztja.) Jósolni nem szokásom, mégis meg merem kockáztatni: egy-két évre érdemes még eltenni a palackokat, addigra pannon klasszissá nemesedhet. De a pontom a jelennek szól: hat.
Utolsó kommentek