A Dél-Balaton és az ország egyik legszebb és legdinamikusabban fejlődő pincészetének létrehozója nyerte el 2008-ban az év bortermelője címet. A Magyar Bor Akadémia öt jelölt közül választotta ki a lellei mestert, aki immár évek óta ott állt a lehetőség kapujában. Az elismerés megítélésünk szerint jó helyre került, noha a szűkített keretben volt még legalább két versenyző, aki ugyanígy megérdemelte volna. És természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk – nem is tesszük –, hogy a Konyári Pince borai azóta finomak különösen, amióta bekapcsolódott a munkába Konyári Dániel, a borász sokat látott és tapasztalt fia. Az is öröm tehát, hogy a jövő is biztosítva van.
Nem kezdjük el sorolni, mi mindenben nyújtott újat és többet Konyári János és Dániel az elmúlt néhány évben, de két borukat mindenképp kiemeljük a többi közül. Az egyik a 2006-os Páva, amelyben bordeaux-i típusú vörös házasítást tisztelhetünk, és amely 9 pontot kapott egy néhány héttel ezelőtti gyorskóstoló alkalmából. A másik meg a Szárhegy nevű fehér házasítás: ennek immár két évjáratán is túl vagyunk, és kifejezetten szeretjük.
Konyári János és Dániel munkásságában mindazonáltal az a legjobb, hogy nemcsak a drágán elérhető presztízsborok műfajában képesek jelentős műveket alkotni, hanem a mindennapok asztalára szánt termékeket is megbízhatóan magas színvonalon készítik, ha az embernek csak egy Ikon-chadonnay-ra vagy rozéra fussa, akkor sem nyúlhat mellé.
Konyári János 1951-ben született, 1974-ben diplomázott, pártállamilag a Balatonboglári Állami Gazdaságban dolgozott mindenféle beosztásokban. Garamvári Vencellel együtt alapítója volt a St. Donatus Pincészetnek. A jól iható fehérborok mellett már itt is készített fajsúlyos vörösöket – különös tekintettel a Sínai-hegyi cabernet sauvignonra –, a kezdetben takaréklángon működő családi pince csillaga pedig akkor ívelt fel igazán, amikor 2003-ban elkészült az új borászat. A Konyári família harminc hektáron gazdálkodik, és egyre perfektebb borokkal keresi a publikum fogékony részének kedvét. Ezúton is gratulálunk meg minden.
Utolsó kommentek