Tudták, hogy Jókai bort készített a Svábhegyen? Sőt, könyvet is írt erről Kertgazdasági jegyzetek címmel. Ebben olyan hitvallást tesz, hogy szinte látom magamat a Várban a Jókai Pince pavilonja előtt. Kortyolgatom a finom, kissé fanyar Budai Sillert, miközben a mester elmondja: „az én asztalomra csak olyan bor kerül, amiről bizonyos vagyok, hogy nincs benne szőllőcukor, se spiritusz, se idegen borkő, se kénsav, se tannin, se fukszin, se glicerin, amely nem ismer se gallizirozást, de petiotirozást, még vizahólyagot sem, az én boromban nincs más, mint a szőlőfürt nedve.”

Aztán hallottak-e már Nemes Máyerfy Károly 1827-ben kiadott füzetéről, amely Előterjesztése azon Hasznoknak mellyeket a’ Márvány-Hordók a’ Fa-Hordókhoz képest ajánlanak? A szerény 16 ezer literes mintadarabot egy évvel korábban el is készíttette egy kőfaragóval, és a kezdeti eredményekkel igen elégedett volt. Szerencsére a nem kis mennyiségű kísérleti borból alighanem nem maradt mára egy csepp sem.

Ilyen szórakoztató és érdekes tényekkel van zsúfolva Buza Péter könyve a Borozó Budapest. Ahogy az alcím ígéri, a mű régvolt szőlőskertek élő örökségét dolgozza föl. Elképesztően tömény olvasmány, mint egy negyven dekás tőketerheléssel nevelt késői szüretelésű hárslevelű. Nem száraz, akár képeskönyként is lapozgatható. Azért nem is nagyon lehet meginni egyszerre. Inkább kortyolgatni kell, ízlelgetni minden cseppjét. Élvezni a múlt történeteit, elképzelni a sashegyi villák vagy kőbányai lakóparkok helyén a szőlőket és a belőlük készített borokat.

Május 19-én az Urbitális Majális keretében a Budapesti Városvédő Egyesület is bemutatja a könyvet, erről bővebben itt olvashatnak.