Hétvégén Bodrogkeresztúron jártunk, és ha már ott jártunk, meglátogattuk Bárdos Saroltát. A Tokaj Nobilis (azaz Sarolta és férje, Molnár Péter) régi nagy kedvencem. Persze jó lenne azt mondani, hogy már idestova 10 éve - ugyanis jövőre ezt az évfordulót fogják ünnepelni -, de ez nincs így, csak az utóbbi pár évben fedeztem fel őket, viszont az elmúlt évek kóstolásai alapján azt sejtem, a következő tíz évben is követni fogom boraikat.

Megérkezés után hordó- és tartálymintákat kóstoltunk 2009-ből. A borok nagy része még mozgásban van, de ami most már látszik belőlük, az ígéretes. Egy dolog biztos: ebből az évből az édes borok aránya kisebb lesz, mint az elmúlt években volt, a töppedt szemekre is alapozott Amicus és aszú nem lesz a pincénél, tekintve hogy az aszúsodás idén jóval kisebb volt, mint szokott – ezt Szepsy István is kiemelte az évjárat értékelésében. Úgy tűnik, hogy idén az alkoholfokok is magasabbak lesznek, és ez a pince is be fog lépni a 15-ös alkohol feletti borok világába. Ez nem cél náluk, de az évjáratot soha nem akarták, akarják felülírni.

Lesz egy birtokbor, aminek gerincét (70%-át) a Csirke-mál dűlőből származó furmint fogja adni, mellette 30%-nyi Barakonyi hárs lesz. Megkóstoltuk a furmintot külön is, gyümölcsös, lendületes állapotban van, a hordókban pedig már házasítva fejlődik a bor – és én akár most szívesen lepalackoztattam volna belőle pár üveggel. Egyelőre február-márciusig tervezi Sarolta a hordós érlelést, akkor pedig a két tételt egalizálni fogja. Érdekes volt látni, hogy a Barakonyi furmint mennyivel lassabban fejlődik, egyelőre jelentős még benne a maradékcukor. Tartályban van a sárgamuskotály is, érdeklődve várom, hogy mi lesz belőle, mivel az elmúlt években rendre remek borok születtek ebből a fajtából Nobiliséknál. Kaptunk kései szüretelésű furmintot a Csirke-málról is, kicsit törkölyös jellege miatt Sarolta a fejét csóválta, őszintén elmondta, hogy ha nem üti meg a kész bor majd az ő szigorú mércéjét, akkor nem fogja saját név alatt kihozni a bort – bizony, van, amelyik tétel lédig borként végzi ennél a pincénél is. A kóstolás után a poharam szárazpróbája rendkívül szép körtés-barackos illatot produkált, ebből a tétel jövőjére nem mertünk következtetni, persze.

Bontottunk 2008-as palackokat is, mindenekelőtt két furmintot. A Csirke-málról származó, fiatalabb tőkékről szüretelt bor csupa gyümölcs volt, visszafogott, 12.5-es alkohollal, szép savakkal, akár egy palackkal is megittam volna ott helyben belőle. A Barakonyi dűlő bora elegánsabb, összetettebb volt, elmélyülésre késztető tétel. Egy fokkal magasabb az alkohol benne, de még mindig a könnyen iható borok sorába tartozik ez is. Azonos a két borban a 10 gramm körüli maradékcukor, különbség (a termőhelyen túl) a feldolgozás: előbbi tétel acélban erjedt és ért, utóbbi kizárólag hordót látott. Bár nekem a maradékcukorral nincs problémám, Sarolta a félszáraz szó visszatartó erejéről mesélt nekünk – nem csak nálunk, szerte a világban tombol a száraz-mánia. Az emberek hajlamosak zsigerből elutasítani a félszáraz borokat, ellenállásuk odáig szokott tartani, amíg nem kapnak (akár tudatlanul is) a poharukba ilyen tételt, onnantól nincs értékesítési probléma.

Számomra a legszebb száraz bor szombaton a Barakonyi hárs volt, szikár, mégis jól csúszó, nagyon komplex tétel. Vibráló, élénk savú, és nagyon hosszú a bor. Érdekes, hogy 2007-ben a furmintok szárazak voltak, a hársban pedig maradt cukor, ez 2008-ban megfordult.

Édes bort kettőt is kóstoltunk 2008-ból, a hárslevelű egészen elképesztően könnyed volt, finoman teás-csipkebogyós illatú, visszafogott, harmonikus. Törékeny szépség – ez a bornírt hasonlat jutott róla az eszembe. Csak a pincénél kapható ez a tétel, de nem csak ezért érdemes ellátogatni Bodrogkeresztúrra. Az Amicus máshol is beszerezhető, és nálam mindig az érdemes kategóriába kerül ez a bor, ami töppedt és botritiszes szemekből készül. Csak azért nem szamorodni, mert az érlelési időt nem kapja meg – de készülni fog az is, "Ahogy termett" néven. Az Amicus lehengerel, masszív gyümölcsössége mögött gombás-avaros jegyekkel, csiszolt, de határozott savaival. Titkos tételként egy kövérszőlőből készült, 200 gramm feletti cukorral bíró aszúeszenciát rágtunk szét a végén – és ez majdnem szó szerint így volt, a krémes testet harapni lehetett.

A gazdasági válság közepette a pince tervei szerteágazók, természetesen józanul visszafogottak. A legnagyobb öröm, hogy végre elérték azt a palackszámot (évi 20 000), amikor a piacra bocsátás már nem akkora kényszer, képesek egyes tételekkel megvárni az ideális időpontot. Én a fogyasztói oldalról továbbra is szurkolni fogok nekik.