A firenzei La Repubblica 2008 áprilisában számolt be arról, hogy Montalcinóban robbant a kukta: 12 pincészet ellen indítottak vizsgálatot. A gyanú az volt, hogy az eredetvédett brunello di montalcinóba az egyetlenként engedélyezett sangiovesén kívül más fajtákat kevertek, és így borhamisítást követtek el. A biliborítást valószínűleg egy helyi vérkonzervatív borász (és élő legenda) kezdeményezte, aki fölnyomta a hatóságoknál a legnyilvánvalóbban cinkelt lapokkal játszó, többnyire nemzetközi tulajdonban lévő nagybirtokokat. A hosszan elhúzódó vizsgálat sokat markolt, és alig fogott valamit, ám az idén februárban bemutatkozott 2005-ös évjárat brunellóinál minden kritikusnak föltűnt, hogy a korábban éjsötét borok rendre kiválogosodtak.
A botrány szervezeti szinten is immunreakciót váltott ki, lemondott a Consorzio elnöke, és általános vita bontakozott ki arról, hogy engedélyezzék-e más fajták korlátozott használatát a brunellóban. Végül győztek a puristák, de a nagyok és a kisgazdák között elmérgesedett az ellentét. Idén tavasszal újra esedékessé vált a tisztújítás, és minden remény megvolt arra, hogy az új elnök személye konszolidálja a hagyományőrző frakció által kivívott győzelmet. Csakhogy néhány nappal a szavazás előtt a hagyománytisztelők elnökjelöltje (aki az elnökségbe a legtöbb szavazattal került be) váratlanul bejelentette, hogy lemond a jelöltségről, sőt, a modernista Ezio Rivellát támogatja, aki korábban a legnagyobb, és a helyiek által leginkább gyűlölt Castello Banfi főborászaként dolgozott. Ma hajnalban kiderült, hogy az új elnök Ezio Rivella. Talán egyszer megtudhatjuk, hogy miként lett első az, akit a 15 fős elnöki testületbe a negyedik legkevesebb szavazattal választottak be, és a nála kétszer erősebbnek tűnő Donatella Cinelli Colombini miért lépett vissza az ő javára.
(Akit érdekel, hogy melyek ma a legjobb montalcinói borászatok, az ezt a posztot tanulmányozza, különös tekintettel Franco Ziliani és a szerző, Tom Hyland listáira!)
Utolsó kommentek