Van, hogy borozáskor a szív leugatja az észt. És ez a rangsorvita hosszú időre emlékezetessé teszi a bort. Így születnek a személyes kedvencek. Nekem azonban vannak olyan kedvenceim is, amelyeknél a távolról sem hibátlan érzéki élményt a hozzáadott érték izzítja be. Legutóbb egy elátkozott évjárat brunellójával jártam így: úgy éreztem, hogy a kis testi hibákon túl, vagy velük együtt én valami szépet és szívhez szólót látok, amit csak kevesen vennének észre, és nekem is hosszú utat kellett megtennem, hogy felnyíljon a szemem. Felértem, hozzáértem, ráértem, megértem, fene tudja.

Abban, hogy a Pálffy Olaszrizling személyes kedvenc lett kevesebb az okoskodás, több a szív. Az élménynek mégis van egy faéknyi szerkezete: azt gondolom, hogy a legjobb 2007-es borokban olyan savak vannak, amelyeket néhány éve még nem értékeltem volna - elintéztem volna annyival, hogy puhák, erőtlenek; ma viszont azt mondom, hogy ideálisan érett savak, amelyek teszik a dolgukat anélkül, hogy fölhívnák magukra a figyelmet. Én 2007 kánikulától sújtott nyarán azt gondoltam, hogy ennek az évjáratnak lőttek, és előre nevettem, amikor elképzeltem, hogy miként próbálják majd a borászok a szerecsent fehérre mosdatni. Aztán fordult velem a világ, és ma azt gondolom, hogy a sokkal többre tartott 2006-os borokban máig maradt valami szögletesség, és a dinamizmusukra bőven elegendő válasz a jobb 2007-esek teljes érettségből adódó, magátólértetődő szépsége.    

Rögtön az elején tisztázzuk, hogy nem az erőltetett jópofasággal és szintaktikai igénytelenséggel megírt borkalauzok szerzője, az ex-híradós Pálffy István áll a pincészet mögött - ez egy másik Pálffy: Gyula és szerény.

A Pálffy Pincére István barátom hívta föl a figyelmemet, aki a Pincearon.hu bemutatóján találkozott a borokkal (Palack kolléga szintén tesztelte őket, de nem alélt el). Aztán az özönvíz sújtotta Szegedi Borfesztiválon alkalom adódott megkóstolni a pincészet borait, és a két olaszrizling levett a lábamról. A borász szerint a 2008-as az igazi, mivel az dinamikusabb, sokszínűbb. Szerintem is dinamikusabb, talán sokszínűbb is, de én a 2007-esbe szerettem bele. Tökéletesen érett szőlőből készült és az érettség ideális szakaszában lévő olaszrizling.

Az illat lenyűgözően tiszta és fókuszált. Tipikus, érett olaszrizling: akácvirág, mandula, méz, sárgabarack és fekete teafű. Kóstolva hibátlan egyensúlyt mutat, csiszolt, érett savak, telt ízek, krémes, bársonyos textúra és patyolattisztaság jellemzi. Nincs benne semmi erőltetettség, hordó nem zavarja, nyugalom és halk derű hatja át. Gyertyafény a neonrengetegben. A lecsengés hosszú és széles mézzel, mandulával és némi mineralitással. Újabb és újabb kortyra csábít. Szegény Hamvas Béla olajat eresztett volna, ha ilyen olaszrizlingeket ihat. Erős 6 pont és súlyos best buy. (Aki szereti az olaszrizlinget, és az akusztikus borokat, majd ízlés szerint hozzáad egy-két pontot). 

Lehet, hogy elhamarkodott következtetés, de repes a szívem, hogy egy alig ismert, kézműves kispince is ilyen klasszikus szépségű, hibátlanul kivitelezett borokat tud készíteni. Én ezernégyszáz forintot adtam érte, a korán ébredt csetnik borcsiszárnál nincs ezerkettő.