2004 óta a nyaralásunk mindig ugyanazt a menetrendet követte: egy hét Montalcino közelében, pincelátogatásokkal, városnézéssel, brunellóval, olívaolajjal, pancettával, lardóval és közös esti grillezéssel. Találtunk egy vadregényes környezetben fekvő, romantikus szállást, olyan helyet, ahová véletlenül nem vetődik turista, és valószínűleg emiatt szokatlanul baráti áron bérelhető. A legnagyobb zajforrás az őzek ugatása hajnalban, és a brunellóbódulatban érkező naplemente után kabócakereplés helyett a szentjánosbogarak adnak fényszerenádot. Meg lehet szokni. A stabil jóból aztán nehezen tépi ki magát az ember, pláne ha olyan control freak, mint én (és nincs fölösleges pénze tévedni). Idén azonban baráti társaságunk szelíd nyomásának engedve új útvonalat dolgoztam ki. [A képen egy szentjánosbogár.]  

Ha már új, legyen kövér: Chateauneuf-du-Pape felé útba esik Piemont. És ez barátok között is két drabális légy. Az egyik fő félelmem az volt, hogy míg Toszkánában a kedvenc garázsborászatainkban már barátként fogadnak, addig egy új borvidéken nulláról kell építkezni. A másik paraforrás a költség: nem tudtam elhinni, hogy Franciaországban van esély baráti áron jól lakni. És amikor képernyőn már minden szépnek tűnt, én még mindig aggódtam, hogy a helyszínen belezuhanunk a tapintható és a virtuális közötti szakadékba. A találati arány végül meglepően jónak bizonyult, és talán lesz olyan olvasónk, akinek kapóra jön, vagy kedvet hoz ez a kipróbált recept. 

Néhány kérdés, amire választ kap az, akinek lesz türelme a féltucat fejezeten átrágni magát:
Utazzon-e Dél-Róniába a magyar borturista?
Lehet-e egy nap alatt?
Érdemes utat megszakítani Piemontban? 
Hasonlít-e a nebbiolo a pinot noirra?
Hány évesen kezd egy tőke érdekes borokat adni?
Misztrál csak télen van?
Lehet-e olcsón jól lakni Franciaországban?
Tényleg Dél-Róniában készülnek a világ legfinomabb vörösei?
2007 minden idők legnagyobb chateauneuf évjárata?
Robert Parker tényleg egy seggfej?
Lehet-e bejelentkezés nélkül kóstolni?
Hajlandók-e a franciák megszólalni angolul?
Az olaszok kedvesek?

A Budapest-Alba távolság nagyjából 1100 km, és mivel gyakorlatilag végig autópálya, 10 viszonylag stresszmentes óra alatt néhány farpofa lazító megállással leküzdhető. Mi a treisói Ada Nadában szálltunk meg, amit István barátunk már jó néhányszor tesztelt. Itt egy kétágyas szoba 80 euro kiadós reggelivel, és a panoráma világverő (ahogy Laci barátom mondta, mintha nagy női combok találkoznának). A piemonti borászatokat részben az online szakirodalomra, részben toszkán ismerőseink ajánlásaira támaszkodva választottam ki, egy meg járt a szálláshoz (az Ada Nada a barbarescói másodvonal egyik éllovasa). Természetesen 5 borászat csepp a tengerben, de talán ez a csepp nem különbözik olyan nagyon a többi csepptől. Személyes ajánlás alapján jött a Cascina delle Rose és a Roagna (mindkettő Barbaresco), saját szakállra pedig a Cavallotto és a Bartolo Mascarello (mindkettő Barolo). Az ajánlások Francesca Padovanitól származtak (az egyik legkiválóbb montalcinói feltörekvő pince, a Campi di Fonterenza tulajdonosa, borásza), és ez számomra garanciát jelentett arra, hogy természethű, az ízlésemnek megfelelő borokkal fogunk találkozni. [A képen barbarescói terroir.]

Szerdán hajnalban indultunk a Balaton mellől, és fél háromkor érkeztünk meg a szálláshelyünkre. Az Ada Nada ablakából gyakorlatilag látszik a Cascina delle Rose, így még maradt idő arra, hogy rendbe szedjük magunkat az ötórás vizit előtt. A Cascina delle Rose éppen csak fölkerült a nemzetközi térképre, a Berry Bros karolta föl őket néhány hónappal ezelőtt. Ezen a videón Tim Atkin MW küszködik a jegyzeteivel, hogy megtalálja kedvenc barbarescója számára addig teljesen ismeretlen nevét:

Giovanna Rizzoli, a Cascina delle Rose tulajdonosa nagykulákok leszármazottja: ősei molnárok és selyemhernyó tenyésztők voltak két évszázadra visszamenőleg. A mai birtokot eredetileg családi nyaralónak vette a nagymama. Giovanna 1992-ben örökölte meg a kúriát és a vele járó 5 hektárt, ebből jelenleg 3 hektáron terem szőlő. Családi fogyasztásra már 1968 óta készítettek bort, de az első palack Cascina delle Rose csak 2002-ben került kereskedelmi forgalomba. Az intelligens és végtelenül kedves Giovanna felnőtt élete nagy részét tucatnyi macska és kutya társaságában élte le (innen a címkén látható motívum), aztán úgy tíz évvel ezelőtt a későn érkezett férj mellé két kamasz fiút is kapott ajándékba. Az idősebbik, a 24 éves Davide borászati technikumot végzett, és ma már meghatározó szerepe van a szakmai munkában. Megható volt látni, hogy ez a hatvanadik évéhez közeledő asszony milyen lelkesedéssel és őszinte tisztelettel beszél a mostoha fiáról, akire élete értelmét, fő művét bízta.

A Cascina delle Rose fontolva haladó, kézműves-beállítottságú, organikus birtok. Nagyméretű, szlavón tölgy hordókat használnak, barrik nincs, felvásárolt szőlő nincs, szűrés nincs. A bor, amelynek híre futótűzként terjed, és amit sokan máris az egyik legjobb barbarescónak kiáltottak ki, mindössze a második évjáratánál tart. A Tre Stelléből kétezer palack készül, és a 2007-est egyetlen hét alatt elkapkodták. A dűlő rendkívüli adottságaival már a nagymama is tisztában volt, azt mondta, hogy maximum krumplinak lesz jó. Érkezésünkkor a pince nyilvántartása szerint a készlet két karton 0,75-ös és 1 karton magnum volt, mi ebből gyorsan levettünk 2+1-et (a magnum is kevesebb, mint 40 euro). A birtok fő bora azonban a Barbaresco Rio Sordo, amely a Tre Stellénél ugyan keményebb karaktert mutat, de szintén világosszínű, elegáns, florális, finoman extrahált és harmonikus. Egyedül a Cascina delle Rosénél kóstoltunk olyan borokat, amelyek igazolni látszottak a szakirodalomnak azt a mantráját, hogy a nebbiolóban van valami pinot-noirszerű. Nem akarok elveszni az amúgyis hevenyészett kóstolási jegyzeteimben, de egy dolgot – a Cascina delle Rose nevén túl - érdemes megjegyezni: Piemontban 2006 kiemelkedő évjárat volt, az értők szerint a borok intenzívek, erőteljesek, jól strukturáltak, 2007 azonban átszakította az évjárat-grafikont; házigazdáink szégyellős mosollyal mondták, hogy ők ilyen tökéletes évjárattal négy évtizedes pályájuk során még nem találkoztak. Végtelenül távol állok attól, hogy érdemleges véleményt formálhassak piemonti évjáratokról, de a Cascina delle Rosénál kóstolt három 06/07-es páros alapján úgy tűnt, hogy 2006 olyan jó, amennyire emberileg lehetséges, 2007 viszont isteni ajándék. (Antonio Galloni, a Wine Advocate piemonti referense a 2007-es évjáratról: „a legizgalmasabb, legfelvillanyozóbb, delejes hatású barolók közé tartoznak, amelyekkel közel másfél évtizedes piemonti látogatásaim során találkoztam”, „a hideg és a meleg évjáratok tulajdonságainak soha korábban nem tapasztalt ötvözete”, „stílusukban a 2004-esekre hasonlítanak, de gazdagabbak, mélyebb gyümölcsösséggel.”) A pinceárak 6 és 20 euró között mozognak (a brilliáns 2006-os Barbera Riserva 10, a 2007-es Rio Sordo Barbaresco 18 euro), szerintem ez zavarbaejtően jó ár/érték arány, és kétlem, hogy a küszöbönálló áttörés után is fent lehet majd tartani ezt az egyébként nagyon tudatosan kialakított és büszkén vállalt árpolitikát. Reményeim szerint még a nyáron csapra verek néhány Cascina delle Rose palackot, és akkor megpróbálok a lelkük mélyére hatolni. (folyt. köv.) [A képen Giovanna Rizzoli és a férje, Italo Sobrino a pince nyitott talajszelvénye előtt.]