Hadd kezdjem azzal, hogy egy olyan évjárat van mögöttünk, amire sokáig emlékezni fogunk, és amiről az unokáinknak is sztorizni fogunk. Ha ki kellene emelnem egyetlen jó dolgot a mögöttünk levő szőlészeti évből, akkor a legelső amit mondanék az az, hogy jó túl lenni rajta. Meleggel és napsütéssel ennél szűkmarkúbb nem is lehetett volna az időjárás, csapadékban viszont rekordokat döntöttünk hónapról, hónapra. Kivételesen nagy kihívást jelentett a növényvédelem, és rendkívül munkás volt a szüret is.

Ilyen pocsék időjárási viszonyok között a kompromisszummentes minőséget megcélozni naivitásnak, irreálisnak, sőt megszállottságnak tűnhet. Senkinek ne legyen kétsége azt illetőleg, hogy minden magyar bortermelőnek komoly érvágás lesz a 2010-es év. Bár még nem látszik, és erről nem sokan beszélnek, de jelentős pénzügyi terhet fog jelenti sokaknak az a kiesés, amit az idei év csapnivaló (akár mennyiségi, akár minőségi) termése okoz. Könnyű évjáratokban nem nagy kunszt a minőségi bortermelés mellett kiállni, de az ilyen nehéz évek azok, amik megmutatják, hogy kik állnak elég szilárd alapokon és kik az igazán elkötelezettek. A 2010-es évjáratból majd kiderül, hogy kik mernek és bírnak egy-egy tételből kihagyni akár az egész évjáratot, és kiknek nem remeg meg a keze még az ilyen nehéz évben sem.                            

Ha valamikor akkor idén megmutatkozott a termőhely, a talajszerkezet, az ültetvények kitettségének és szellősségének jelentősége. Ugyancsak hatványozott fontossággal bírt  a növényvédelem időzítése és a hozamkorlátozás. Idén ismét elégedetten könyveltem el, hogy jó döntés volt egykoron saját traktort és saját permetezőt venni, mert így negyed órára pontosan tudunk reagálni bármire, lényegében bármikor. Cserébe még nincsen puccos vendégházunk és meglehetősen rusztikus a kóstolóhelységünk. Viszont nem vagyunk kiszolgáltatva, és nem kell dörgölőzni senkihez. A függetlenség nagy kincs. A hozamkorlátozást részben elvégezte tavaly a jégverés és idén a szeles, kapkodós virágzás, de még így is intenzív fürtválogatást kellett csinálni több körben, hogy csak az egészséges és a teljesen érett gyümölcs kerüljön be a pincébe.

A furmintosban például 20 dkg/tőke volt az eredmény, a hárslevelűben 30 deka, a juhfarkban pedig 40 volt az átlag. Gyakorlatilag szeptember végétől október végéig folyamatosan szüreteltünk - csak ott és csak azt, ahol és amit jónak láttunk. A szüreti kritériumaink még ilyen évben sem változnak: a fürt kocsánya elfásodott, a magok nagy része barna, a cukorfok eléri a 20-21 magyar mustfokot és a szőlőnek jó íze van. Normális körülmények között egy-egy fajtánál ezek a kritériumok közel egy időben teljesülnek, idén fajtánként akár két hétig is elhúzódott. A mustfokot ugyan folyamatos próbaszüretekkel követjük, de még így is az egyik legnagyobb szakmai kihívásnak az ideális szüreti időpont meghatározását tartom. Két-három nappal túl korán szüretelve zöldes reflexek maradhatnak a borban, ugyanennyivel elkésve pedig az alkohol irányába tud elmozdulni a bor. Miközben persze folyamatosan és napról napra növekvő izgalommal figyeljük az időjósok előrejelzéseit, hogy beleszaladunk-e egy rothasztó esős hétbe vagy megússzuk.

Az idei év eredménye úgy 3500 liter must lett, ami még a mi szigorú hozamkorlátozási normáink mellett is körülbelül a fele az ültetvény optimális kapacitásának.              

Juhfark -  1000l - 22MM
Juhfark - 100l - 25MM
Tramini - 260l - 20,5MM
Hárslevelű - 900l -  21,5-22MM
Furmint - 600l - 20,5-22MM
Olaszrizling - 450l - 21MM

Ez a cirka 4000 palack kimaradás nekünk is komoly terhet fog jelenteni 2012-ben, amikor a 2010-es évjárat borai a forgalomba fognak kerülni. De valahogy majd kiguruljuk. Mindezzel együtt optimisták és lelkesek vagyunk. Egyrészt azért mert az arculatépítő konzultánsunk azt mondta, hogy a panaszkodás nem illik az imidzsünkbe, és a sírás az annyira 90-es évekbeli dolog. Másrészt azért rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk az ősz során.                                 

Mérhetetlenül megtisztelő volt, hogy a 2009-es Olaszrizlingünk képviselhette a Somlót és a magyar bort az Institute of Masters of Wine osztrák-magyar borszemináriumán. Több tucat nemzetközi borguru és véleményformáló előtt bemutatkozni nagy elismerés. Ugyancsak jól esik, hogy a Népszabadság éves TOP100 Magyar Bor 2010 kiadványába a mi borunk is helyet kapott. De a legnagyobb elismerés mégiscsak az hogy a boraink ott vannak egy sor nagy presztízsű étteremben, borszaküzletben és az eladási gond nálunk azt jelenti, hogy sajnos nincs minden egyes tételünkből háromszor annyi.

Ugyancsak optimizmusra ad okot, hogy a 2009-es borok közül a hárslevelű, olaszrizling és a tramini már palackba került és december elején a juhfark és a furmint is letöltésre kerül. Vagyis még karácsony előtt lesznek 2009-es boraink a kereskedőinknél.

Rövid (tartott vagy egy másodpercig) gondolkodás után úgy döntöttem, hogy idén sem emelünk árat. Az árképzés egy borászatban amúgy is egy nagyon izgalmas téma. Sok, az üzleti életben jártas barátom kérdezi tőlem, hogy miért nem adjuk drágábban a borainkat. Hiszen az egyik legnagyobb problémánk az, hogy nehezen tudjuk kiszolgálni a folyamatosan növekvő igényeket úgy, hogy közben be is tartjuk minden ígéretünket, és igyekszünk folyamatosan jelen lenni a stratégiailag fontos helyeken. Úgymond miért nem selejtezzük ki a piaci igényt az árpolitikával amikor ezt megtehetnénk? A válasz egyszerű. Mi most barátokat keresünk, barátokat a Somlónak és a magyar bornak. A barátait pedig nem fizetőképesség alapján válogatja meg az ember.

Meggyőződésem, hogy a magyar borfogyasztók jelenleg elképesztően kicsiny táborát nem nyírni és fejni kellene, hanem építeni. Lehet, nem wellness szállodákat és kacsalábon forgó pincepalotákat kellene építeni, hanem széles fogyasztói tábort. Annak is megvan a módja, bár megértem, hogy lényegesen nehezebb.

[Balogh Zoltán] [A fotókat a szerző készítette.]