Minden profi és amatőr borfogyasztó rendszeresen kóstol, és sokuk közben igyekszik tudatosan is figyelni a borokra. A többség általában baráti poharazgatás keretében, vezetett tematikus kóstolókon, vagy fesztiválokon élvezi a nedűket, de van, aki többre vágyik. A külső megfigyelő számára talán idegenül hangzik, ha egy borfogyasztó tudatosan is igyekszik pallérozni kóstolási képességeit, végtére is ebből nem rendeznek olimpiát. A Wine Spectator legutóbbi számában Matt Kramer ismerteti meg saját bevett módszerével az olvasót és egyben összeköti a kellemeset a hasznossal.

Nem a pontos kóstolás képességéről lesz szó az alábbiakban, ami a hordós érlelés, a maradékcukor, a tanninok és egyéb összetevők jelenlétének a csalhatatlan megállapítására törekszik, ez a borfogyasztók többsége számára korántsem nélkülözhetetlen képesség, ellenben az ízlésünknek és az ízlelésünknek a fejlesztése nem csak könnyű és kellemes, de értékes lehetőségeket is tartogat hétköznapjaink számára.

Kramert saját bevallása szerint régóta elbűvöli a tokajit körülvevő mítosz – az I. világháború előtt kétségtelenül a tokaji volt a világ leghíresebb bora, állítja, számos országban másolták Tokaj nevét az édes bor szinonimájaként, Franciaországnak, Olaszországnak, de még Ausztráliának és Dél-Afrikának is megvolt a saját „tokay” névvel illetett bora. A valódi tokajit mindig is elismerték a világ borértői, így nem csoda, hogy az idei évre Kramer a tokaji édes borokkal való ismerkedést választotta otthoni edzésprogramja tárgyául.

A több éve alkalmazott módszer felettébb egyszerű: Kramer minden évben kiválaszt egy bizonyos bortípust, és elolvas róla minden fellelhető dolgot. Ezután beszerez minél több bort a műfajból, és estéről estére, hétről hétre rendszeresen kóstolásnak veti alá a beszerzett palackokat; vacsora mellé, a tokaji esetében inkább a vacsora után, elkortyolgat egy-két pohárkával. A maradékot visszadugózva elteszi a hűtőszekrénybe, így több nap alatt fogyaszt el egy palack bort.

A folyamatnak a leglényegesebb eredménye az, hogy kialakul egyfajta intimitás a borok és a fogyasztó közt – megismeri a borok jellemzőinek az apró részleteit, azokat, amiket nem lehet mondjuk egy kiállításon, vagy egy vakkóstolón megismerni. Van idő odafigyelni 1-1 borra, többször vissza lehet térni rá, meg lehet figyelni magában, vagy különböző ételek mellé párosítva, kiderül, hogyan változik akár több nappal a bontás után. (A tokajiak pl. remekül elállnak, mint az Kramer számára is gyorsan világos lett.) A több hetes tematikus kóstoló végére saját képünk alakul ki a kiszemelt borvidékről és/vagy borstílusról.

Látókörünk tovább bővülhet az adott borvidék meglátogatásával, a termelők és a termőhelyek felkeresésével, személyes benyomások megszerzésével. Amennyiben van rá lehetőségünk, ez akár nyaralásnak is beillő programot biztosíthat, hiszen számos borvidék igen látványos környezetben található, jó esetben pedig szervezett borturisztikai élmények is gondoskodnak a szórakoztatásunkról.

Ez a módszer bárki számára elérhető, az idei évre Kramer a Beaujolais-val való behatóbb ismerkedést ajánlja olvasóinak. Az utóbbi időszak legkiemelkedőbb évjárata, a 2009-es érhető épp el a polcokon, az alapborok kifejezetten kedvező áron, de a legkiemelkedőbb Beaujolais cru-k sem kerülnek többe 15-20 euronál. Az egzotikus témák kedvelőinek figyelmébe a kaliforniai Sonoma-völgy extrém, óceánhoz közeli területein termő pinot noir-jait ajánlja, ez esetben még az ültetvények meglátogatása is felejthetetlen élménnyel teszi gazdagabbá a borturistát.

Természetesen a hazai olvasók számára ezek nem könnyen beszerezhető borok, de a módszer szimpatikus, egyszerű, és nem is kell sokáig gondolkozni az itthon is könnyen megvalósítható ötleteken: egy alapos ismerkedés Somlóval, Szekszárddal, vagy a Badacsonnyal megoldható kedvező árú alap és a középkategóriás borok összeválogatásával, de a méltán világhírű Wachau borai sem megfizethetetlenek. Elkalandozhatunk az Újvilágba is: számos kellemes vörösbor itthon is elérhető a hipermarketek boraitól kezdve a borszaküzletek válogatott tételeiig.

Ez a fajta erőfeszítés az egyik legkellemesebb része a borkóstolásnak, maga Kramer sem tartja munkának, inkább csak szórakozásnak – nincsen nyomás, nem kell vizsgázni, nem kell tartani egy nehéz vakkóstoló megszégyenítő eredményétől, csak önfeledten élvezni a bort és egy kicsit figyelni rá. Szélesedik a látókörünk, könnyebben ki tudjuk választani a számunkra megfelelő bort a borszaküzletben, és akár még a nyaralás kérdését is évekre megoldhatjuk. De a legjobb, hogy egyre többet fogunk tudni a borokról. Ugyan mi kellhet még?

[Szomjas Gödény]