Ezt a palackot a borászattól kaptam, és zavarban vagyok, mert nem igazán tetszett. Zavarban vagyok és meg vagyok lepődve: a Vylyan mindig is a kevés villányi kedvenceim egyike volt. A boraikban mindig éreztem egyfajta egészséges klasszicizmust; világpolgári józanságot; kompromisszummentes egyensúlyt és ihatóságot. A bordeaux-i fajtákból készült boraik jól sikerült bordóiaknak tűntek, és nem újvilági újraértelmezésnek; a középáras Montenuovo például sok 15 eurós bordeaux-it meg tudna szorongatni. Soha nem felejtem el, hogy 2006-ban a Gróf Degenfeld éttermében az AXA/Disznókő stábbal vacsoráztunk, és volt az asztalon jónéhány 2000-es vörös az AXA-istállóból, köztük nem egy nagynevű chateau-é, de kínos módon az est végére csak egyetlen palack ürült ki: a 2000-es Vylyan Montenuovo. Az tényleg itatta magát!

Ha valami, akkor éppen az ihatóság hiányzik a 2006-os Duenniumból. Komolyságban nincs hiány, és koncentrációban, struktúrában is leteszi a névjegyét. Közvetlenül nyitás után remek frissesség és cseresznyés savak jellemzik, és csak a hátcímkére nézve tudatosult bennem, hogy az alkohol bizony 15,5-es. Ám minden újabb perccel a pohárban a frissesség halványul, és egy krémes, olajos, szuperérett és kissé túlextrahált bor rajzolódik ki. Másnapra már szinte lehetetlen egy pohárnyit meginni belőle. Bármik legyenek is ennek az évjáratnak az erényei, nem tartanak sokáig.

Régebbi jegyzeteimet újraolvasva, azt láttam, hogy a Duenniumokkal kapcsolatban mindig is hullámzottak az érzéseim. Volt, hogy tetszettek, máskor viszont értetlenül álltam a mértéktelen gazdagság előtt. A 2000-es remek volt, de abban csak 13,5 százalék az alkohol. A 2003-as fiatal korában pazarul gyümölcsös volt, de a 14,85-ös alkoholjával második pohárra nem csábított, és a későbbi kóstolások alkalmával elszaporodtak az oxidációra, hanyatlásra utaló jegyek. Attól tartok, hogy a 2006-os még tovább ment ezen a vonalon. Szoktunk olykor "versenyborokról" beszélni, amiket úgy alakítanak, hogy az első 5 másodpercben nagyot szóljanak, aztán utánuk az özönvíz. Ezzel a fogalommal néha visszaélnek, de egy fölnyitott Duennium teljesítménye kétségtelenül lefelé görbül. A villányi "nehézbombázó" szubkultúráról már megírtam korábban a véleményemet, és én azért szorítok, hogy a Duennium visszanyerje az olcsóbb kistestvér, a Montenuovo megközelíthetőségét. 

Pontszám: 3-4?

[Wojciech Bonkowski]