Szőlőt művelni egy aktív vulkán lankáin? Elég őrült ötletnek hangzik, de már az ókori görögök belefogtak a szőlőtermesztésbe a Szicília északkeleti részét uraló Etna oldalában. A vulkán leve azonban nem igazán vált híressé az évszázadok, évezredek során, sőt, egészen az utóbbi évekig a jelentéktelenség homályába burkolózott. A változást, ahogy az lenni szokott, néhány elszánt úttörő indította el, nekik köszönhetően a borvidék újjászületésének lehetünk éppen tanúi. Hogy mi is áll a hirtelen jött reneszánsz hátterében? Az érdeklődés napjainkban egyre inkább a különleges, egyedi termőtáj és az őshonos fajták felé fordul, és az Etna mindkettőt képes felmutatni. A talaj nehezen művelhető, vulkanikus, homokos, utóbbinak köszönhetően azonban nem kevés a filoxéra-mentes, saját gyökerén tenyésző öreg szőlő; az ültetvények kora pedig akár a 100 évet is meghaladhatja. A klíma a több száz méteres tengerszint feletti magasságnak köszönhetően hűvösebb, mint a mediterrán Szicília egyéb területein, ez szintén komoly hatással van a borok karakterére. A helyi kékszőlők két legjelentősebb képviselője a nerello mascalese és a nerello cappuccio, előbbiből legalább 80%-ot követel meg az Etna Rosso DOC minősítés; a wikipedia szerint viszont utóbbi a tehetségesebb, és mindketten a sangiovesével állnak közeli rokonságban.

Ennyi bevezető után térjünk rá a borokra. Karakterüket illetően a beszámolókban rendszeresen visszatérő két hasonlat Piemont/nebbiolo és Burgundia. Ez meglehetősen szokatlanul hangzik, tekintve, hogy mediterrán/szicíliai borokról van szó, így a kíváncsiságtól hajtva, illetve nem kisebb mértékben a pozitív hangvételű írásokon felbuzdulva (pl The Wines of Mt. Etna in Sicily: Wine's Next Big Thing?) rendeltem egy maréknyi bort kedvenc olaszbor-specialista kereskedésemből. Barátaim számára még izgalmasabbá – illetve dagadtos megfogalmazásában stresszesebbé – téve a kóstolót, csak annyit árultam el nekik, hogy vörösborokat fognak kóstolni, melyeket valamiféle közös tulajdonság köt össze, és roppant érdekesek. Amint elkezdtük a kóstolót, rá kellett jönnöm, hogy nem állítottam könnyű feladat elé a csapatot. Az öt borból az első négy esetében elég erős képzelőerő szükségeltetett bárminemű rokonság felfedezéséhez, hacsak azt nem vesszük közös pontnak, hogy szinte mind gyengén teljesítettek. Pinotage, új-zélandi pinot, és még ki tudja milyen tippek hangzottak el – legalább a feladvány érdekesnek bizonyult, ha már a borok nem brillíroztak. Aznap este kevesen bolondultunk bele a borvidékbe.

Firriato Etna Rosso DOC 2008

Robert Parker szerint alanyunk csodás bevezetés az etnai borok világába, és összemérhető egy jobbféle Village besorolású burgundival. Nos, nálunk nem szólt nagyot. Erős gumiszaggal indít, ami az első kóstolás alkalmával némileg szelídült ugyan, de nem volt hajlandó távozni; ellenben visszakóstoláskor, hosszas szellőzés után nyomtalanul eltűnt. Talán redukció, talán más volt az ok, mindenesetre a kitisztult bor illata igen kellemes, ámbátor inkább idéz újvilági vöröset, mint burgundit. Fiatalos, modern stílusú, déli, édes áfonyával és erdei gyümölcsökkel, a háttérben újhordósnak tűnő kávés jegyekkel. Teste közepes, savai élénkek, de kissé külön életet élnek, ráadásul a korty közepénél feléledő tannin is szárít, tapad, valahogy az egész rendezetlennek tűnik. 4 pont (8,95 EUR, Robert Parker: 90 pont)

Benanti Etna Rosso "Rosso di Verzella" DOC 2007

Gyenge kezdés után erős hanyatlás. Erjedtnek ható, kissé bizonytalan, illós bor, még az iható oldalon innen, de az élménytől már igen messze. (9,70 EUR)

Palari Rosso del Soprano IGT 2007

Világos rubin szín, enyhén gránátba hajlik. Az illat valósággal parfümös, elképesztően egzotikus, végre valami olyasmi, amiért lehet lelkesedni. Beleszagolva cseresznye és egyéb piros bogyósok fogadnak, továbbá sárgadinnye, már-már Ráspis őszibarack, fűszerek, bőrös jegyek. Komplex és egyedi. Közepes testű, nem extrahált, arányosabb, mint a Firriato volt. Cseresznye és sárgadinnye vezeti ízét is, tanninja valamivel finomabb, de még mindig tapadós. Óvilági stílusú, egészen érdekes, izgalmat sem nélkülöző bor, de nem kiemelkedő. Erős hatos (a Gambero Rosso szerint hárompoharas, 18,95 EUR)

Passopisciaro "Contrada Rampante" Rosso Sicilia IGT 2008

80 éves tőkék, 100% nerello mascalese, 1000 méteres tengerszint feletti magasságban található ültetvény. További extrém értékek a 15-ös alkohol és Parker által kiszórt 94-es pontszám. Nem aratott osztatlan sikert. Színe, mint egy kadarkának, meglehetősen világos. Orrban jól nyit, intenzív, kirobbanóan friss cseresznyés-ribizlis-málnás jegyekkel - már-már primőrnek hat. Tiszta és fókuszált, viszont távolról sem komplex, a piros bogyósokon kívül mást nehéz benne felfedezni. Ugyanezt hozza szájban, rendkívül tiszta, finom savanykás cseresznyés ízzel, viszonylag koncentráltan, de összetettség nélkül. Érdekes módon a magas alkohol ellenére a leghalványabb nyoma sincs túlérettségnek – sem botritisznek, szerencsére –, viszont a szesz ettől függetlenül azért csíp a végén. Savai igencsak sokan vannak, de még mindig nem olyan zavaróak, mint a smirglizős, szárító kortyvégi tannin, ami egyszerűen nem passzol ebbe a lendületes, friss borba. Talán hosszabb palackos érleléssel kihozható belőle a nagyság, ami most még nem látszik, bár a cserektől eltekintve semmi más nem utal érlelendő borra. Csak étel mellé. Erős ötös (35,90 EUR)

Palari Faro DOC 2006

Faro a maga hat hektárjával az egyik legkisebb olasz DOC. Egyértelmű hasonlóságot mutat a Sopranoval, de ez még inkább tradicionálisnak tűnik. Érésben lévő, bőrös, földes illat, lassan háttérbe vonuló gyümölcsösséggel, mely itt inkább fekete cseresznye és eper, mégis magában hordozza a kistestvér egzotikusságát. Túlextraháltnak ezt sem lehet nevezni, a test itt is közepes, viszont kissé rendezetlen és rusztikus. Meggyes-bőrös íze rendben, viszont élénk savai némileg a saját útjukat járják, így még a sorban jónak számító cserek mellett sem kellően csiszolt. Erős hatos (37,95 EUR)