Matt Kramer európai kihívót kapott. Az általa meghonosított bölcselkedős, glosszázós, pontmentes formátumot Andrew Jefford, a Decanter veteránja adoptálta. A „Jefford on Monday” ez év februárjában indult, és a 12 hetes próbaüzem vége felé jár. Az utóbbi hetek bejegyzései közül a legérdekesebb talán az, amelyik egy Romanée Conti-alapú óvilág-újvilág tréfás vetélkedő tanulságait dolgozza föl The European difference - Tannin címmel. A meglepő konklúziót kérdésbe fordítva: tényleg tanninban vagyunk nagyok? A tannin az egy olyan európai dolog?

Az eseményre Szingapúrban került sor, 108 résztvevővel, akik háromszor 5 pinot noirt kóstolhattak meg vakon. Az egyes körök nagyjából azonos korú borokat tartalmaztak. A kóstolók csak azt tudták, hogy minden körben van egy Romanée Conti. A többi pinot döntően újvilági volt - Bass Phillip (Ausztrália), Domaine Serene (Oregon, USA), Felton Road (Új-Zéland) -, de becsúszott egy osztrák is: Markowitsch Reserve. Összességében tehát 5 borászat 15 borát kóstolták meg.

A Domaine Romanée Contitól a 2007-es La Tâche, a 2006-os Romanée-St Vivant és a 2002-es Échezeaux szerepelt a sorban. A kóstolóktól azt kérték, hogy minden sorozatból a nekik leginkább tetszőt nevezzék meg, illetve válasszak ki azt, amelyik szerintük a legjobb volt az egész mezőnyben. Jefford leírása szerint remek hangulatban, feszélyezettség és homlokráncolás nélkül zajlott az esemény. A közönség szerint az est bora a 2003-as Bass Phillip lett, a két további szakaszgyőztes pedig a 2007-es Felton Road Block 3 és a 2006-os Markowitsch Reserve (a Markowitsch büszke tudósítása itt olvasható).

Jefford a saját győzteseit nem adta meg, csak azt, hogy a borászatok összesített pontszáma alapján nála a DRC lett az első (a további sorrend: Felton Road, Markowitsch, Bass Phillip és Domaine Serene).

Ez valószínűleg éles kontrasztban lehetett az összeredménnyel, mert Jefford tréfásan mentegetőzve azzal folytatja, hogy „de hát én szeretem a tannint”. A legnyilvánvalóbb különbség az európaiak és az újvilágiak között ugyanis a tannin volt. Ha csak a gyümölcsösség lett volna a szempont, akkor Jeffordnál a Felton Road kényelmesen nyert volna.

Mivel a tannin immár sokadszor volt vízválasztó Jefford szájában (és nemcsak pinot-bemutatókon), ezért elrágódik azon a kérdésen, hogy az óvilágiakban miért hangsúlyosabb a csersav. A DRC esetében viszonylag egyszerű magyarázatként kínálkozik az egész fürtös erjesztés. De a Markowitsch (amiből az egyiket vakon DRC-nek hitte) és a legtöbb burgundi nem így készül, mégis hasonlóan tanninosak. A maceráció hossza szintén nem lehet a különbség oka, mert az a komolyabb boroknál világszerte hasonló (hosszú). Talán az európai éghajlatban keresendő a válasz? A csapadékosabb időjárás következményeként nagyobb arányban alakul ki könnyebben extrahálható tannin? Vagy a piaci nyomás volna a magyarázat: az újvilági fogyasztókat zavarja az erősebb csersavasság? Jefford töredelmesen bevallja, hogy nincs válasza a kérdésre. Ahogy a négy darab olvasói hozzászólásból kitűnik, másnak sem nagyon.

Én kissé eltérítve az eredeti kérdésfelvetés irányát, inkább azt kérdezem: kiszúrható-e egy vakteszten az újvilági bor? Ha igen, miről ismerszik meg? [A saját válaszomban az első helyre nem a tannint tenném.]