A múlt heti Tokajjal kapcsolatos értekezés arra a nem egészen triviális kérdésre kereste a választ, hogy mit is várhatunk el a muzeális boroktól, kimondatlanul is feltételezve, hogy egyáltalán szerencsénk adódik ilyen tételeket kóstolni. Ez akár bekövetkezik, akár nem, további kérdéseket is előcsalhat belőlünk, például hogy milyen lehetett az a bor fiatalon, ami évtizedek múltán is fogyasztható és élvezhető. Aszú esetén fél évszázadot meghaladó korú borokról is beszélhetünk, melyek egészen biztosan nem a mai modern eljárásokkal készültek, és még csak nem is a kombinátos idők csalfa trükkjeivel.

A Tokaj Kereskedőház nagyszabású májusi bemutatójáról Albert Gazda is beszámolt korábban, itt bukkant fel a hozzászólások között egy szál, mely szorosan kapcsolódik az előbb felvetett kérdéshez. Ha hihetünk forrásunknak, a Váci Curia Bormúzeum tulajdonosának, manapság is készül Tokaj-hegyalján az 1800-as, illetve korai 1900-as évek technológiájával bor, mi több, még meghívást is kaptunk egy sor hasonló Tokaji kóstolására. Hogy megértsük, konkrétan miről van szó, megpróbálom néhány mondatba sűríteni a nem éppen rövid hegyaljai történelem vonatkozó pontjait, már amit sikerült megértenem és rögzítenem a Víg úrral folytatott beszélgetésből.

A történések egy jelentős részhalmaza az üvegpalack, illetve a palackozás költséges mivolta körül forgott már a kezdetektől fogva. Ezt kevesek engedhették meg, és a tételek jó része nem is került palackba. Mindez nem is volt gond, amíg az 1700-as években népszerű volt az aszú, és a kierjedt borokat hordóstól el is vitték és elfogyasztották, de amint a század végén csökkent a kereslet, eladatlan készletek kezdtek felgyűlni a pincékben, amelyek eltarthatóságát hirtelen meg kellett oldani. A palackozás továbbra is drága volt, a többség számára maradt az avinálás, melynek során borpárlattal az újraerjedési szint fölé emelték az alkoholtartalmat (az 1924-es Bortörvényben ez fel is bukkan, 18%-ban maximálják az engedélyezett alkoholszintet). Később rájöttek, hogy az így kezelt bor nem pusztán hosszú ideig eláll, de egészen speciális ízvilágot is felvesz, és így érkezünk a 20-ik századba, amikor is a palackozásra kerülő tételek is több, mint évtizedes hordós érlelés után kerülnek letöltésre – és egy elmélet szerint innentől kezdve gyakorlatilag változatlan-kortalan állapotot mutatnak hosszú, hosszú ideig. Ezen "hagyományos íz" volt az, amit később az elvtársak darabban tartással és egyéb fondorlatokkal próbáltak felgyorsítva és nagy mennyiségben reprodukálni. Utóbbira nézve több, a minőségre kevesebb sikerrel.

És ez az az ízvilág, amit még ma is képvisel néhány bor, mely a több, mint 100 éves technológiával készül, azaz avinálva, kén nélkül (pontosabban a szőlő feldolgozásakor kerül némi kén a rendszerbe), hosszan hordóban érlelve. Természetesen minőségi tokaji borként ezek nem kerülhetnek forgalomba, de attól még készülnek és beszerezhetőek. Felcsigázott érdeklődésünk ellenére némi kétellyel készültünk a kóstolóra, legjobb eshetőségként is csak részben oxidált, úgy-ahogy elfogadható borokat vizionáltunk magunk elé – de Terjék Lajos borai rácáfoltak az előítéletekre.

Ófurmint 2001

A megnevezés hallatán silány, darabban tartott, savanyú és oxidált lőrék képe dereng fel, ami el is oszlik azonnal a poharunkba kapott borba szagolva. Ez nem avinált, mint a sor többi bora, viszont így is 10 évet töltött hordóban. A színe mélyebb, már arany, az illat pedig egészen szokatlan: késői szüretes, ászkolt/érlelt jellegű, ugyanakkor nem öreg vagy oxidált, még csak nem is idős aszúkra emlékeztet - talán inkább egyes Kaló-tételekre, persze csak távolról. Édes, mézes, mustos, mazsolás, mézeskalács fűszerekkel megspékelve, és egy kis zöld dió is befigyel. A mézesség ízében is meghatározó, teste közepes, savai élénkek, és a sherrykhez hasonló hosszú, kenyérhéjas utóízt produkál. Nem egy csiszolt bor, de határozottan jó, és főként érdekes. 5 pont

Száraz szamorodni 1996

Ismét nem megszokott aromákat áraszt a bor, kifejezetten illatos, már-már tusfürdőre hajaz, emellett mézes, a háttérben minőségi konyakkal. Testes, olajos, élénk, de nem bántó savakkal; elég jó az egyensúlya, és kidolgozottabb, mint az Ófurmint. Magasabbnak tűnő alkohol, hosszú utóíz. 6 pont

Máslás 2005

Borostyán árnyalatú, de nem mély szín. Nem túlzottan komplex, de szép illatában aszalt kajszi és füge, avar és gomba, érleltség. Szájban lendületes, határozottan édes, aszaltakkal és avarral, jó egyensúllyal. Mondhatni konvencionálisabb stílus, könnyen szerethető. 6+

6 puttonyos aszú 1996

Színe barnásabb, de továbbra sem sötét. Illata nem túl áradó, érlelt, avaros-gombás, gyümölcsei már visszahúzódtak, inkább csak egy kevés mazsolát érezni. Már-már egy koros barolóra emlékeztet, bár nem olyan összetett. Belekóstolva krémes, olajos textúra, élénk savak, avaros, aszaltas, szinte kávés íz. Komoly, aromákkal zsúfolt, hosszú utóíz. Akár a 7 pont sem túlzás.

5 puttonyos aszú 1988

Teljesen meglepő tartományban mozog az illat, távolról is alig emlékeztet bármi megszokottra. Talán magas kakaótartalmú étcsokoládéval és erőteljes fűszerekkel lehetne a legjobban körülírni, nehéz hova tenni. Kóstolva roppant édes, jó savakkal, kicsit olyan, mintha valami keserű csokoládé-likőr lenne. Elgondolkozik az ember, hogy mit kezdjen vele, mindenesetre finom. Pontozásra innentől inkább nem vállalkozok.

Eszencia 1983

Ahogy az előző tételek, a barnás-borostyán árnyalat ellenére sem sötét. Ilyen illatokkal még sosem találkoztam borban, a hevenyészett benyomásaim: 99%-os étcsokoládé, datolya, fűszerek, feketeszén, öreg bútor. Szájban krémes, olajos, de nem alkoholos. Mint valamiféle likőr a szesz nélkül. Visszafogottabbnak tűnő savak, intenzív, csokis-kenyérhéjas utóíz.

Eszencia 1988

Kávéra hajazó szín, 2% alkohol, 502 gramm cukor. A legérdekesebb, hogy nem is tűnik olyan édesnek. Koros, fűszeres-vegetális illat diófalevéllel. Szájban súlytalan, krémszerű valami élénk savakkal, alkohol-érzet nélkül. Borként aligha értelmezhető.

"Kiegyenesedett" 5 puttonyos aszú 1967

Így jár az aszú, amit nem avinálnak, és megfeledkeznek róla néhány évtizedre: az újraerjedések során szép lassan felemészti cukortartalmát. Leírhatatlan illatot áraszt, talán olyan, mint egy sherry oxidációs jegyek nélkül, sós pörkölt magvakkal, brandyvel. Kóstolva száraz, érdekes szerkezetű, arányos, borszerű, finoman sós. Mint egy konyak, kevesebb hordóval és szesszel.