Én előre szóltam, hogy olyan palackot hozok, amitől mindenkinek tátva marad a szája. Hetekkel később, mikor egy borkóstolón előhúztam az üveget, nem is maradt el a reakció: felszaladt szemöldökök, szélesre nyílt vigyorok jelezték, hogy a látvány senkit nem hagy hidegen. Hogy létezik-e bor, ami már pusztán a palackdizájn miatt is megéri az árát? Ha igen, akkor ez az!
Persze a beltartalom még ebben az esetben sem lehet mellékes. Az üveg egy ausztrál rizlinget rejt, ami újfent a csomagolás sikerét hirdeti, tekintve, ennek tudatában is megvettem – a műfajjal való tavalyi ismerkedés kimenetele után legalábbis nem volt túl valószínű, hogy belátható időn belül újra próbálkozzak. A bor azonban a címke mellett további érdekességet is tartogat számunkra, ugyanis egyike az első maradékcukros próbálkozásoknak a kontinensen, gyakorlatilag egy ausztrál Kabinett-et tisztelhetünk benne. És az a kis édesség nagyon, de nagyon jó szolgálatot tesz a fogyaszthatóságnak, talán ezen múlott, hogy a végeredmény ezúttal maradéktalanul élvezhetőre sikeredett.
Some Young Punks, Monsters, Monsters ATTACK! 2010
100% Clare Valley rizling, egész fürtös préseléssel, vadélesztőkkel készült, sava 8-as, pH 2,82, szesz 10,8%. Kristálytiszta, ropogós illat, szőlős, citromos jegyekkel, az ausztráloktól megszokott neutrálisabb stílusban. A friss könnyedség ellenére mégis van benne valami koncentráltság, nem kelti egy egyszerű reduktív bor érzetét. A korty vibráló, lendületes, határozottan a savakra épül, a maradékcukor voltaképpen csak a szigorúságon enyhít. Teste majd közepes, intenzív ízében virágok, citrusok, szőlő, kellően gazdag, a lecsengés szárazabb, hosszan érezhető savakkal. Jól iható, frissítő, mégsem egyszerű bor, erős 6 pont. (15.79 font, Noel Young Wines)
A végére kívánkozik, hogy a 20-ik Budavári Borfesztiválra készülve, még másfél hétig szavazhatunk a legszebb magyar borospalackra. Nos, a fenti palack riválisát mindenesetre ne ezen a linken keressük.
[a fenti kép forrása: www.virginwines.co.uk]
Utolsó kommentek