A brunellóhigítók az utolsó szalmaszálat is elbukták. Sokszor írtam már a montalcinói kupleráj felszámolására irányuló mozgalomról, ami a Brunellopoli nyomán bontakozott ki. A lényeg talán abban ragadható meg, hogy mára a brunello di montalcino kellően ismertté vált ahhoz, hogy komolyan vegye magát, vagyis megérett az idő, hogy a brunello minőségéért és egyediségéért küzdők csoportja kivesse magából azokat, akik csak üzletet látnak a borban. Márpedig ez a második csoport elég nagy, és mint kiderült, a gyengébb adottságú területeken fiatal tőkékről szüretelt nem elég jó minőségű szőlők borát nem csupán a saját területükön termesztett más fajtákkal kerekítették, sötétítették és fűszerezték, hanem az éj leple alatt Dél-Olaszországból hozták tartálykocsikban az utánpótlást. Miután a DOCG Brunello előírásainak föllazítására tett kísérlet elbukott, a nagy birtokok, amelyek nyakló nélkül telepítettek bármit bárhová, és most fuldoklanak az identitás nélküli, nehezen eladható merlot-ban, cabernet-ben, syrah-ban, még egyszer nekifutottak, hogy a nemzetközi fajtákat olyan címke alatt tudják elsózni, amin szerepel a Montalcino név.

Az volt a terv, hogy a „második” bort, a rosso di montalcinót nyitják meg az idegen fajtáknak. Az érvelés úgy szólt, hogy a rossót nehéz eladni, és csak jót tesz neki, ha a gyakran gyenge minőséget van mivel följavítani. A szeptember 7-én összeült közgyűlés azonban 69 százalékos szavazati aránnyal elutasította ezt a tervet (a kis pincék általában három szavazattal rendelkeznek, de akad olyan „borkombinát”, amelyik  hatvannal). Vagyis az utolsó törvényes egérút is el lett torlaszolva: nem maradt más esély, mint ott termeszteni sangiovesét, ahol az adottságok megfelelőek, és úgy dolgozni a szőlőben, hogy minden évben legyen esély ebből a szeszélyes fajtából szép bort készíteni.

A nyáron Montalcinóban járva szebbnél-szebb rossókat kóstoltunk, a Salicutti, a Pian dell’Orino, a Sesti, a Sesta di Sopra, a Talenti vagy a Pecci Celestino rossói egyértelműen bizonyították, hogy ez egy önálló műfaj, ami a brunellóétól eltérő, de hasonló mélységű élményt kínál, és az egyszerűbb feldolgozás miatt még többet mond el a sangioveséről.