Azzal a jelszóval veselkedtünk neki ennek a sorozatnak, hogy honi klasszikusokat sorra véve megpróbáljuk megérteni, hová tartanak, kik is ők, és hogy hogyan is állnak azzal a bizonyos, klasszikusoknál elodázhatatlan kérdéssel, az érlelhetőséggel. A már megénekelt tételeket fellapozva egyértelműen kijelenthetjük, hogy egyikük sem bukott el az időtállóság próbáján. Ami a folytatásként terítékre kerülő St. Andrea bikavéreket illeti, biztos voltam benne, hogy az eddig makulátlan statisztika most sem kerül veszélybe.

A rendelkezésünkre bocsátott sor 2003-ig nyúlik vissza az időben, és pontosan ezen évjárattal szerzett pozitív tapasztalataimra alapozom – konkrétan a Kiseged Zweigelt, a Tóbérc Kékfrankos és az Áldás érdemel itt említést – mai napig is a birtok borainak potenciáljába vetett hitemet. Amit egyelőre a 2006-os szűretlen pinot-k problémái sem ingattak meg, és hogy a poént lelőjem, ez a teszt sem. AM tapasztalataiból okulva, a lassú kóstolás mellett döntöttem: másnap visszanézve még az idősebb tételek is talpon voltak, a fiatalabbak pedig még napokkal később sem mutatták a hanyatlás jegyeit. A '03-as és a '04-es már révbe ért: alkotórészeik mintaszerűen lesimultak, összeértek, ettől jobbak már nem lesznek ezek a borok. A 2005-ös egy talány (részletek lentebb), a többiek pedig még fiatal éveiket tapossák.

Hogy a stílusról is essen néhány szó: olybá tűnik, hogy az Áldás maga az Önmagát író történet. Igazi énjét kutatva évről-évre arcot vált, a hat változatot végigkövetni egy valóságos utazásnak bizonyult: kissé eltúlozva a különbségeket, Burgenland, Toszkána, Beaujolais, Languedoc és a Clare Valley is szerepelt a megállók között. Stílusgyakorlatok bikavér módra.

St. Andrea Áldás Bikavér 2008

Kékfrankos, merlot, cab. franc, syrah, pinot noir, menoir házasítás. A sor osztrák kékfrankosa. Ezzel valószínűleg a lehető legközelebb áll egy kékfrankos alapú bikavér-ideálhoz, márpedig mi más is lehetne a cél. Nagyon fiatal még, picit zárkózott és talán nyers is, jelentős beltartalma viszont szép jövőt sugall. Hűvös klímás, friss illat, azonban mentes a zöldes jegyektől (kapornak nyoma sincs). Áfonya, fekete cseresznye, fűszernek borókabogyó és érintésnyi vanília. Kóstolva feszes struktúra, magas szerkezet, karcsúsító, élénk savakkal, de még így is érezni a koncentrációt. Meglepően határozott tannin. Szellőzve nyílik, simul, és mintha a syrah is felbukkanna fahéjas, borsos aromáival. Korai még nyitni.

St. Andrea Áldás Bikavér 2007

(Merlot, kékfrankos, pinot noir, cabernet franc.) A fél fokkal alacsonyabb (13%) alkohol ellenére melegebb karakterű illattal nyit. Délies, érett, édes bogyósok, fekete cseresznye, vörös áfonya, talán eper is felbukkan. Behízelgő füstös-kávés-fás felhang, füstölt sonkával, ánizsos fűszerességgel, már-már egy könnyed Rosso di Montalcinót idéz a 2008-as után (persze csak távolról, egy sor RdM között nyilván másképp lenne). Elegáns, nem tolakodó íz, szinte könnyed test. Élénk savai mellett is kerek hatást kelt, lágyabb tanninokkal, fogyasztásra érett. Mintha nem is csak egy évvel lenne idősebb utódjánál.

St. Andrea Áldás Bikavér 2006

Ismét fiatalos jelleg, korban mintha közelebb állna a 2008-ashoz, jellegében viszont egészen más. Pajkosabb, gyümölcsösebb illat (a kadarka?) fekete cseresznyével, rózsás, hibiszkuszos parfümösséggel, itt Beaujolais villan be egy pillanatra. Közepes test újfent határozott savakkal, meggyes, áfonyás ízzel, hosszú utóízzel. Érett, nem markáns cserek, frissesség, sok gyümölcs jellemzi. Jól iható, és még az út elején tart.

St. Andrea Áldás Bikavér 2005

(Merlot, kékfrankos, cabernet franc, cabernet sauvignon.) Ezen a ponton váltunk egy nagyot, és átlépünk az érett borok mezejére. Viszont a borról nem sok minden derül ki, ugyanis a brett  ellopta az identitását, felzabálta a gyümölcsöket; amit hátrahagyott, az egy general, beazonosíthatatlan, kissé kiürült istállós-bőrös  vörös. Szinte bármi lehetne, ami brettes. Mondjuk élemedett korú dél-francia, azok gyakran ilyenek. Ízlés kérdése, ennyi brettanomycest tolerál-e valaki, de a bor értékeiből mindenképp levon. Nem rémlik egyébként, hogy valaha is találkoztam volna a jelenséggel a birtok palackjainál.

St. Andrea Áldás Bikavér 2004

Ha nincs a 2005-ös döccenő, ez a tétel akkor is elismerést vált ki belőlem. Tökéletesen megérett illat, komplex, izgalmas: avar, gomba, dohány, csipetnyi füst, enyhe kabernés-babéros jelleg, beolvadt szedres-meggyes gyümölcsök, bőr, medvecukor. Nagyboros, de inkább elegáns, mintsem nehéz. Teljességgel lesimult textúra, feloldódott tanninok, beépült savak, könnyedség. Szinte pinós. Kerek, kellemesen lágy, már lazuló szerkezettel. Lassan már a lejtő felé tart, de most még nagyon szép. Nem sok vörösbor jut el eddig az állapotig. Ne tartogassuk tovább.

St. Andrea Áldás Bikavér 2003

(Merlot, kékfrankos, cabernet franc, cabernet sauvignon.) Már a 2004-es is gyanúsan a mezőny fölé nőtt, de ez meg egyszerűen más ligában játszik. Perfekt palackbuké, teljesen megérett és összesimult, viszont még több vitalitás van benne, mint az utódjában. Izgalmas, sokrétű illat fekete ribizlivel, ánizzsal, avarral, medvecukorral, fahéjjal. Cipőbox és szinte Ausztráliát idéző eukaliptusz. Kóstolva tökéletes harmónia, kikezdhetetlen kerekség, savait és csereit észre sem venni, olyan szinten beépültek. Súlytalan, de mindeközben továbbra is sűrű, nincs olyan érzése az embernek, hogy már vékonyodik. Kifinomult, komplex, emlékezetes bor. Aligha érdemes tartogatni, nyissuk most, ha rendelkezünk néhány palackkal.

(Pinot kieg. (AM)
A St. Andrea alap-pinot-kból is kaptunk egy sort, de önálló poszt helyett csak erre a kiegészítésre futotta tőlük/tőlem. A 2002-es és a 2003-as St. Andrea Pinot Noir a legszebb pinot noirok közé tartozik, amit valaha kóstoltam. A 2004-essel (Kétágú-dűlő) a piacra kerülés idején sok gond volt, opálos, instabil bornak tűnt; a mi palackunk ennek ellenére nagyon is élvezhetőnek bizonyult, de - főleg az éretlenségből adódó savanya miatt - az első két évjárathoz képest egyértelműen visszalépésként hatott. A 2006-os, a 2007-es és a 2008-as viszont teljesen más világot képviselnek, nem lépnek túl a magyar pinot-átlagon, sajnos semmilyen folytonosság nem fedezhető fel az első két évjárattal, így némi vívódás után lemondtam az önálló posztba foglalásukról. Nem tudom, hogy milyen alapanyag- és koncepcióváltások történtek ebben a hétéves periódusban, de azt gyanítom, hogy a saját szőlők termőre fordulásával és a dűlőszelektált borok megjelenésével az alap-pinot veszített a jelentőségéből. Azt azonban bűn volna elhallgatni, hogy a St. Andrea pinot-történelme két klasszissal indult, és talán a mai dűlőszelektáltak majd innen veszik föl a szálat (a 2006-os Ferenchegy tavasszal mindent vitt egy (Spätburgunderekre kihegyezett) nagyobb vaktesztünkön).

St. Andrea Pinot Noir 2002

Ezek még fekete-arany címkés, viszonylag olcsó, és talán felvásárolt szőlőből készült pinot-k voltak. Emlékszem, hogy a Szentesi József-féle Maligán pinot-tesztjein taroltak (én akkor még cabernet-mámorban fetrengtem, és nem értettem, hogy mire föl a hűhó). Ami azt illeti, ma is nagy szenzációk lennének. Egy hűvösebb, de valószínűleg kiegyenlített évjárat, klasszikusan elegáns bora. Bár megjelentek már a tercier aromák, még bőven van benne tartalék. Az illat alapvetően virágos, legalábbis ez az elem, amit az érzékelésünk kiemelt, mint különösen szép, megkülönböztető jegyet. Talán ennél fontosabb, hogy mély és nyugodt. Kóstolva az egries csipkebogyón és frissességen túl, ismét a virágosság tűnik föl. Eleven és elegáns. A lecsengés hosszú és teljesen száraz (szemben sok magyar pinot-val, ahol olyan érzésem támad, hogy cukorral kerekítenek, fűtenek). Klasszikus.

St. Andrea Pinot Noir 2003

Ez egy olyan hátradőlős bor, nem kell gondolkodni, fejben alakzatokat szerkeszteni, emlékeket előhívni - elvégzi helyettünk a munkát: masszíroz és felolvas. Tükrös, áttetsző, peremszéli téglás-barnával. Határozottan óboros illattal nyit, de ezt negyedóra alatt kiszellőzi, és egy vonzó és tipikusnak mondható komplexumnál állapodik meg: csipkebogyó, szamóca, törökméz, gyógyszer, citromfű és itt is bejön valami virágos árnyalat, olyan nyári rét-féle. Kóstolva igazán kényeztet: semmi nehézkesség, de tökéletes érettség, édes gyümölcsök, finoman dolgozó savak, bőrszerűen puha, jól támasztó tannin. A kortyban a szamóca mellett naspolya és csipkebogyó. A 2002-esnél simogatóbb, behízelgőbb, ugyanakkor rövidebb, szelídebb. Eszményi anyag lehetne pinot-térítéshez.)