Van a hárslevelűben valami mesébe illő karakter. Kicsit olyan, mint egy legendás múltú arisztokrata család sarja, egy széplelkű hercegfiú, esetleg egy asszonyi szépségének teljében lévő királynő. Nemes és csodálatra méltó, ám valódi hatalom híján a tekintélyes mesebeli király árnyékában él, aki a mesemondó kedve szerint vagy a furmint, vagy az olaszrizling. A magyar bor történetéből nagyon hiányozna a hárslevelű, ezzel együtt csak nagy képzelőerővel fordíthatnánk az eseményeket olyan irányba, hogy a hárslevelű legyen a főhős.
Manapság minden borissza tudja, hogy a hárslevelű a Kárpát-medence egyik őshonos szőlőfajtája. Ez azt jelenti, hogy a filoxéravészt megelőző évszázadokban minden termőhelynek megvolt a több tucat helyi fajtája, a szőlőnövények pedig szabadon szaporodtak, és hoztak létre új fajtákat. A gondos szőlőgazda hagyta teremni az ilyen „szerelemgyerekeket”, és ha jónak találta a gyümölcsöt, akkor akár tovább is szaporította. Valahogy így születhetett meg az egyik borvidékünkön a hárslevelű is még jóval 1600 előtt, de azt, hogy pontosan mikor és hol, nem tudjuk.
Bár egy vágásnyi hársültetvény szinte minden borvidékünkön található, mégsem mondhatjuk azt, hogy a hárslevelű elterjedt fajta, pedig adottságai alapján akár a magyar borok egyik zászlóshajója is lehetne. Ezer okot sorolhatnék, miért nincs a fajtának komoly hátszele. A legjelentősebb ezek közül talán az, hogy egyetlen borvidékünkön sem kapott vezető, meghatározó szerepet, és nagyon kevés olyan bortermelő tartja első számú fajtájának, aki minőségi és mennyiségi tekintetben is mérvadó lenne. Ennek az eredménye lehet, hogy ez az ősi fajta csak mellékszerepet játszik a furmint, az olaszrizling vagy valamilyen kékszőlő mellett.
A fajta mai megítélését manapság sajnálatos módon az immár önálló márkanévként is meghatározott debrői hárslevelű. A tervgazdaság idején ez a bor lett kinevezve „a” hárslevelűnek. Az egri borvidék debrői körzete tudta mindazt, amit a nagyipari szőlőművelés és tömegbortermelés igényelt. Önmagában persze az intenzív gépesítés, a nagy tőketerhelés és a túl korai szüret még nem lett volna olyan probléma, amit a 90-es évek minőségibor-reneszánsza ne tudott volna jó útra terelni. A fő probléma az volt és a most is az, hogy – a fogyasztók nagy tömege által a mai napig a hárslevelű referenciájának tartott – debrői hárslevelű tulajdonképpen nem szükségszerűen hárslevelű. A jelenlegi szabályozás is lehetővé teszi, hogy akár 15%-ban más aromás- vagy bukéfajtákkal javítsák fel a túlzott tőketerhelés és korai szüret miatt esetlegesen aromaszegény vagy kevésbé fajtajelleges hárslevelűt, sőt a hatályos előírások szerint debrői hárslevelűt szűrt és ülepített mustból, irányított erjesztéssel lehet csak készíteni. A fogyasztó tehát már évtizedek óta issza az ottonel muskotállyal, traminivel, rajnai rizlinggel és a borászati csúcstechnológia segédletével illatossá és aromássá varázsolt borházasítást debrői hárslevelűként. Nyilván nem segítette a fajta kibontakozását, hogy a tervgazdaság időszakában mustsűrítménnyel félédesre butított hárslevelűkkel nevelték rá a fogyasztókat az egyéniségétől, fajtajellegétől megfosztott hárslevelűre.
Ilyen teherrel indulva még az is csoda, hogy bárki komolyan foglalkozik a fajtával, és próbál hiteles hárslevelűt palackozni. Szerencsére több borvidéken is terem olyan hárslevelű, amely bizonyítja a fajta rátermettségét és univerzális alkalmasságát.
A forgalomban levő hárslevelűek által mutatott diverzitás persze izgalmas és sok szempontból szerencsés is – olyan, mint a világ teremtése előtti őskáosz, az energiák végtelen feszültsége az ősrobbanás előtt. A probléma az, hogy a hárslevelű termőhelyeinek és a termelők által használt technológiáknak a sokszínűsége megnehezíti a tisztánlátást; ugyanakkor ékesen bizonyítja a fajta nagyszerűségét az, hogy még így is sokat megmutat magából.
A hárslevelű bora határozottan illatos, de sosem muskotályos vagy parfümös. Illatjegyeiben hársméz, szelídgesztenye, virágpor és szegfű fedezhető fel. Löszös talajon inkább lágyabb és virágosabb, míg vulkanikus talajon intenzívebb savérzetű és inkább mézes illatú bort ad, de e jegyeknél jóval többet és jóval gazdagabban is fel tud mutatni. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy az előttünk álló évtizedek során a hárslevelűről szóló történet még jó pár izgalmas fejezettel bővülni fog, és fordulatokat is tartogat még – meglepőket, furcsákat, szokatlanokat, talán még mulatságosakat is.
[A fotó a Balassabor honlapjáról származik.]
Utolsó kommentek