2004-ben jártam először Montalcinóban, és azóta, egy év kihagyással, minden nyáron visszatértem legalább egy hétre. Regisztrált brunelló-szavazónak 2006 óta mondhatom magamat, a montalcino-sovinizmus pedig úgy 2008 környékére alakulhatott ki bennem. Azóta kísért a félelem, hogy egy kóstoló közepén ráébredek, ez is csak egy a sok borvidék közül. Az évek múlásával, a horizonttágulással arányosan növekszik a kiábrándulás esélye, de hiába lettem tapasztaltabb, finnyásabb, hiába kúszik följebb a mércém, a kijózanodás mindezidáig elmaradt. Idén nyáron pedig lehetetlen volt nem észrevennem, hogy hiába az ostorozás, Montalcinóban egyre jobb borok készülnek, és ez főként az aktuális rossókon mérhető le. A '08-as és '09-es rossók átlagszínvonala jóval az '05-ös, '06-osok fölött jár. De hogy ne csak én hájpoljak, hadd idézzem Eric Asimovot, a New York Times borkolumnistáját, aki így összegezte az őszi rosso-tesztjük hangulatát:
Így utólag nem is értettük, hogy mire föl csaptak ekkora hűhót [értsd: Brunellopoli]. Ültünk az asztal körül, miután megkóstoltunk húsz rosso di montalcinót, és tobzódtunk a tiszta sangiovese összetéveszthetetlen földes, poros ízeiben. Megnyerően fanyar, citrusos, cseresznyés ízükkel ezek a borok őszinték és magukkal ragadóak voltak, mint egy jó trattoria főztje. Arra szólítottak, hogy kevesebbet dumáljunk, és többet igyunk.
Col d’Orcia
Montalcino második legnagyobb borászata, a gyengéd óriás, akik súlycsoportjukon belül a legfinomabb eszközökkel dolgoznak, és a legtisztább borokat készítik. Dűlőszelektált csúcsbrunellójuk, a Poggio al Vento a borvidék egyik örökös etalonja.
Col d’Orcia Rosso di Montalcino 2009
Nem tudom, hogy ittam-e már ennyire jó bort, ami ilyen palackszámban készül és ennyiért adják (200 ezer palack és 10 euró). Kifogástalanul elkészített, tiszta, gyümölcsös, kerek, jól iható, finoman hordózott, a fajtahűséget megőrző rosso. Olyan, mint egy jó szaftos, tanninos, húsos Vesztergombi József-féle kadarka. Erős 6 pont.
Col d’Orcia Brunello di Montalcino 2006
Ez egy olcsó, nagyszériás brunello. És mint ilyen kulcsszerep hárul rá abban, hogy a világon jó szívvel gondoljanak Montalcinóra. Nem roppan össze a teher alatt. Taxonómiailag inkább ortodox, mint un, tökéletesen alkalmas arra, hogy egy brunellószűz kipróbálja, szót tud-e érteni a fajtával, a borvidékkel, a négyéves érleléssel.
Dicséretesen világos szín, nyitás után közvetlenül bőrös, avaros, vadhúsos jegyek és balzsamecetes, szarvasgombás pikánsság, aztán előpörögnek a gyümölcsök: eperfa epre, cseresznye, kékszilva, végül némi törökméz. Kóstolva komplex és nemes. Közepes test, sűrűszővésű textúra, élénk savak, faepres, cseresznyés ízek, brunellós fanyarság a végén jelentős mennyiségű, nem reszelős tanninnal. Minden megvan benne, amiért egy vörös bort szeretni lehet. Szórakoztatva tanít. 8 pont és mindössze 22 euro.
Col d’Orcia Olmaia Cabernet 2005
A borvidék egyik legjobb szupertoszkánja, 100 százalék cabernet sauvignon. Hiába jobb évjárat papíron, a 2004-es nagy csalódás volt: elment újvilágiba. Ez viszont maga a tökély – könnyen lehet, hogy a legjobb cabernet sauvignon, amit valaha kóstoltam. Komplex, intenzív és csábító illat - a cabernet-jegyeket maradéktalanul hozza bónuszként egy kis sonkás, vadhúsos csavart. A korty hibátlan ívet ír le, sehol egy döccenő. Van eleje, közepe, vége – bármilyen banálisan hangozzék is. Életerős, lendületes, kulturált savak mozgatják. Tiszta és precíz, a nagyon ritka cabernet-k egyike, ahol úgy sikerült a frissességet megőrizni, hogy közben a zöldesség legcsekélyebb gyanúja sem merülhet föl. Tankönyvbe illő tannin. Hiába lett elegem a cabernet-kből, ez minimum 8 pont, és óriási jövőt látok a kristálygömbben. 22-25 euró.
Pian dell’Orino
Gyüttmentek a köbön. Caroline Pobitzer dél-tiroli/svéd, Jan H. Erbach echte német. Egy minden jóra elszánt házaspár, akikben a germán komolyság találkozik a toszkán táj és a sangiovese iránti rajongással. Nincs az az elvadult biodinamikus vudu-szertartás és/vagy tudományos kutatómunka, amitől visszariadnának, hogy a lehető legszebb borokat készítsék. Jan H. Erbach a Sangiovese per amico csoport motorja, az ő kezdeményezésére készült el az első részletes talajtani felmérés Montalcinóról, ami, ha mások is úgy akarják, egy dűlőosztályozási rendszer alapjául szolgálhat. Tavasszal a 2006-os brunellójuk 97 pontot kapott a Wine Advocate-től, és ezzel a az életük fenekestül felfordult. Talán egy pillanattal korábban, mint szerencsés, de jobb előbb, mint soha. Én úgy látom, hogy az eddigi boraik, minden kiválóságuk ellenére, inkább csak a próbaüzem során készült prototípusok voltak, az igazi Pian dell’Orinót csak a 2008-as évjárattól fogjuk majd látni. (Sajnos a 2008-as rossójukat csak helyben kóstolhattam, mivel az 93 pontot szakított Antonio Gallonitól, következésképpen pillanatok alatt elkapkodták, a szintén etalongyanús 2009-esből pedig azért nem tudtam vásárolni, mert azt éppen a látogatásunk másnapján palackozták.)
Pian dell’Orino Brunello di Montalcino 2006
Óriási bor. Megértem a 97 pontban rejlő szándékot, és én is csak fogcsikorgatva mennék 9 alá, de azért van egy apróbetűs záradék. Ez a bor a nehezebb úton közelít a tökéletességhez, és kétségtelenül megbotlik. Az előző posztban említett Salvioni hedonista párja, az minden színpompájával és nagyságával együtt is ösztövér aszkéta ehhez képest. Ez viszont festi a körmét. Elnézést a hülye poénért, de tényleg az acetonon áll vagy bukik a megítélése. Ha a körömlakk-bűnt meg tudjuk bocsátani, akkor kéjmenet, ha nem, kidobtunk 40 eurót. Tobzódás az érettségben, kirobbanó aromák, nagy test, csiszolt savak, árnyalatnyi alkoholédesség, bársonyos tannin, lenyűgöző struktúra. Mint a Mandelbrot-halmaz, bármilyen mélyre hatolhatunk benne, újabb és újabb részletek rajzolódnak ki. Felejthetetlen élmény. Némi részrehajlással 9 pont.
Pian dell’Orino Brunello di Montalcino 2004
A nyitást illóság árnyékolja be, aztán jönnek az ismerős és kevésbé ismerős sangiovese-jegyek: cseresznye, szarvasgomba, fenyőtű, szantálfa, bőr, fekete olíva, narancshéj. A korty közepén kényeztető édességillúzió, gyümölcsök, a korty második felétől mandulás fanyarság. Rendkívül sűrűszövésű, ugyanakkor nem tömős, nem zsúfolt. A hosszú lecsengésben eperfa epre és kenyérhéj. Tekintélyes mennyiségű érett, csiszolt tannin, nem húz, nem tép. 8 pont
Pian dell’Orino Rosso di Montalcino 2006
Megint apróbetű, megint a prototípus hasonlat. Ez egy óriás rossó, sőt talán pontosabb leírás, hogy brunelló-torzó. A borásszal folytatott levelezés során tudtam meg, hogy a különleges élmény mögött különleges történet rejlik: egy aggasztóan hosszúra nyúlt erjedésű brunelló-alapanyagot is belemixeltek (nem használnak fajélesztőt). Jan azt mondta, hogy mai fejjel ezt nem tenné, én azt, hogy nagy és emlékezetes bor született belőle megbocsátható defektusokkal. Amit a nyitás után tapasztaltunk – férfiasan istállós, nőiesen balzsamecetes - azt minden újratöltés után eljátszotta, vagyis nem illékony akcidencia, viszont nem is örökéletű, mert a pohárbanüléstől azért megenyhült. A kiszűrendők kiszűrése (az enyhülendők enyhülése) után faeper, görögdinnye, fekete olíva és nyers hús. De nem az illatáért szerettük, hanem a harmonikus, révbe ért kortyért. Friss, de nem izgága savak, cseresznyés kortyközép kis linzeres beütéssel, majdnem krémes textúra. Érett, besimult tanninok, hosszú, naspolyás lecsengés. Egy brunelló struktúrája és teste rossóba rejtve. Kár a felütésért, de a folytatás - engem legalábbis - messzemenően kárpótolt. 6-7 pont
Pian dell’Orino Rosso di Montalcino 2007
Fél-hátraarc. Tiszta, precíz, gyümölcsös, tankönyvszerű, de továbbra is a nagyon érett alapanyag az alap. A 2006-oshoz képest a felfedezés, a meghódítás, a befogadói erőfeszítés kalandjától elesünk, így az élmény kevésbé személyes, kevésbé maradandó. Objektív pontozással nyilván ez a jobbik bor. 7 pont
Visszatérve az első részben emlegetett rossz hangulatra, áskálódásra és minőségi problémákra, én úgy tapasztaltam, hogy a borok felől nézve ez már a félmúlt. A borvidék szempontjából jóval fontosabb, hogy túlvannak a tisztítótűzön, hogy egyre több a „progresszív”, organikus, biodinamikus birtok, és ezek működése egyre üzembiztosabb. Lehet, hogy Montalcinóban a közel 250 pincéből van 150 olyan, ahol csak elég jó, ne adj’ isten nem elég jó borok készülnek, de bennem inkább az él, hogy van 20-25, ahol csodákra lehet számítani, és ahol már az alapborok is maradandó élményt nyújtanak. Szerintem nem őket fogja visszahúzni az átlag, hanem hozzájuk fog igazodni.
Utolsó kommentek