Bevallom, nekem tetszik a pannon cabernet franc gondolata. Univerzális vörös gyanánt (én is) a kékfrankost választanám – már amíg Szentesi Jóska elő nem áll a versenyképes kadarka klónokkal –, ungarische gasztrobornak éppúgy, mint a mindennapok italának vagy akár dűlőszelektált csúcsbornak. De ha fűszerként szóba jöhet egy világfajta, amely a nagyvilágban sem közhelyes, és amelyre akár identitást is lehet alapozni, akkor a franc tálcán kínálja magát. Villányban a zászlóshajó szerepét osztották rá, de ez nem jelenti azt, hogy csak itt működhet (lásd Frittmann, Evangelista), vagy hogy kizárólag presztízsbor szűrhető belőle.

Ami azt illeti, könnyedebb iskolázásban is olyat tud mutatni a fajta, hogy az ember nem győz álmélkodni. A játékos Loire-völgyi változatok számomra a planéta legfrissítőbb vereseit képviselik, és titkon azt reméltem, hogy legalább néhány csereszabatos, ámde olcsó alternatíva a hálómba akad egy kisebb merítéssel. Mint kiderült azonban, 800-1500 forintért inkább csak a zavarosban lehet halászni, a keresett stílus és méltányos minőség üdvözítő kombinációjára sehogy nem sikerült rábukkannom. Ami a vonalvezetést illetően egyáltalán szóba jöhetett volna, az a Nagyrédei Szőlők Kft. néven újjáéledt(?) egykori Szőlőskert Zrt. 2008-es Mátra Hill Barrique franc-ja, mely az elnevezés ellenére nem egy különösebben fás darab. Itt stimmel az alacsony alkohol és a hűvös karakter, a déliek mellett szinte málnásnak hat. Elég egyszerű, de a mutatvány valójában az egyensúlynál bukik el, a savak mindent visznek. Szerintem itt szimplán kimaradt az almasavbontás, pedig szükség lett volna rá. 3- (kb 800 Ft, hiperek). Szintén a Mátrából érkezett a Hadobás Pince 2009, amely meggyes aromáival és élénk savával inkább emlékeztet kékfrankosra. Szögletes, szétáll, szintén savanyába hajlik. 3 pont (talán 900 forintot hagytam ott érte a CORÁban).

Meglepően jól tartja magát a debrői körzet (Egri borvidék) Tóth és Tóth 2007-ese, mellyel vörös és fehér futott össze korábban. Finom francos fűszereket mutat, szélesebb kortyot, magasabb alkoholt (14%), lágyabb savakat. Enyhén édes hatást kelt így, a savak felől nézve kissé a ló túloldalra esik át, szemben a két mátraival. Inkább egy villányit idéz, mint egy északi bort. Összességében egészen kellemes lenne, de a vége bántóan keserű: 4+ helyett így 2/3 az osztályzat (1600 Ft, wineworld.hu). A Vincze Franc 2008 első palackja dugósnak bizonyult. A Veritasban készségesen kicserélték ugyan, de mégsem tudok rosszalló dörmögés nélkül elmenni az eset mellett – ismét fertőzött parafába futottam. Felejtsük már el ezt az elavult zárásmódot, egy ilyen kategóriájú borba nyugodtan jöhet a DIAM (nem hiszem el, hogy 34 forintot nem ér meg egy garantáltan TCA-mentes, egyenletes áteresztőképességű dugó), ha már a csavarzár ilyen megbotránkoztató. A borral kissé bajban vagyok. Meglepően koncentrált ennyi pénzért, inkább széles, mint magas szerkezetű, gyümölcsössége az aszalt szilva és meggy irányába mutat. Nem tudok igazán belekötni, meglepően jó, de valahogy mégsem győz meg – se a franc-t nem találom benne, se az egri vonásokat. Az áráért viszont rendben van. 4 pont (Veritas, 1316 Ft).

A forduló bajnoka végül a Tűzkő 2008-as tolnai  franc-ja lett. Loire-völgyit nem helyettesít persze, annál alkalmasabb viszont echte szekszárdinak. Délies, meleg karakterű illatában fekete meggy és fekete ribizli, a fajtát képviselendő némi babérlevél. Kóstolva hibátlanul kerek, nem keserű, nem savanyú. Finom fekete cseresznyés zamat, korrekt savak, mindene a helyén és jól csúszik. Alkohol 12,5%. 5 pont és best buy (1300 Ft, Veritas). Ugyanezt vártam volna ex-Aranyfürt Schieber 2009-esétől is, amely Szekszárd melegségét jól közvetítette, de némi tömörség és rendezettség híján csak gyenge négyesig vitte (kb 1350 Ft, hiperek). A hat bor alapján levont tanulság nem egészen pozitív. Nem is annyira az olcsó franc-ról árul el bármit is, mint inkább az olcsó vöröseink általános helyzetéről: ez a kategória bizony még mindig zsákbamacska.