Nagyon szeretném tudni, hogy azok a világhírűek sokkal szebbek-e, mint a pannon bor.

Gyermeki kíváncsisággal hajszolom a pontszámokat és a díjazott borokat. Ahelyett, hogy ülnék a riojai kifőzdében és a ház borát ízlelgetném, vagy a nadrágszíjparcellás francia paraszt szűretlen és romlatlan terroir-levét kortyolgatnám törpe satója udvarán, én délalföldi kúriám nappalijában a világhálót teszem tűvé, és minden külföldre utazó barátnak, rokonnak kívánságlistákat küldözgetek a legnevesebb kritikai fórumok megfizethető ajánlásaival. Mert nagyon szeretném tudni, hogy azok a világhírűek sokkal szebbek-e, mint a pannon bor.

A rövid válasz: nem. Sőt, többnyire nem. Sőt, nagyon ritkán igen. Persze, ha külföldről is olyan kisszériás borokat kóstolhatnék, mint amilyen tételekre a magyar boröntudatom nem kis részben támaszkodik, vagy a külföldi kínálat arcátlanul árazott borait ugyanúgy végigkóstolhattam volna, mint a magyarét, akkor lehet, hogy mást mutatna a kép. De most már nem félek azt mondani, hogy vörösben is sínen vagyunk. Fehérben meg már jóideje.

Külföldi portyázásaink és a Wein&co választékának néhány különösen ígéretes darabját teszteltük vakon. Szupertoszkán, szuperosztrák, Chateauneuf-du-Pape, Rioja, ami a kezünk ügyébe esett. Tanulva a korábbi villámkóstolókból, és nem feledve, hogy alaposan megcsapoltuk a hitelkártyáinkat, ezúttal a szokásos 5 perc helyett átlagban 20 percet szántunk kollekciónk egy-egy gyöngyszemére.

A mezőny (a kóstolás sorrendjében):

1.Chapoutier „La Bernardine” Chateauneuf-du-Pape 2003. 100% Grenache. Sajnos, már nem szerepel az osztrák Wein&co kínálatában, de 30 euro volt, és állítólag Robert Parker 92 pontra értékelte.

2. Bock Syrah 2003. Kb. 35 euro. Les Citadelles du Vin arany, Borbarát: 4 csillag.

3. Villa Cafaggio ’San Martino’ 1999. Kb. 40 euro. Itthon is kapható (IFDT: 9.700 ft) színtiszta sangiovese (igaz, 3 különböző klón). A birtok tulajdonosa Stefano Farkas. A bor a 2003-as Gambero Rossoban 3 poharat kapott (ez a maximális elismerés).

4. Vina Izadi Rioja Reserva 2000. 23 euro. Tempranillo alapú blend az egyik legelismertebb mai spanyol pincészettől. A 2001-es évjárat a Decanterben 4 csillag.

5. Gesellmann Opus Eximium 2003. 22 euro (Wein&co). Kékfrankos, st. laurent és zweigelt cuvée az egyik legrangosabb burgenlandi pincészettől. (Fixa ideám, hogy ideje volna ezekből a félig-meddig hungarikumokból (a st. laurent helyett kadarkával) egy szuperpannont készíteni. Mondjuk, Szekszárdon.) A Falstaff 91-93 pontra értékelte. (Egyébként a Gesellmann pincészet egyik csúcsbora a IV. Béláról elnevezett „Bela Rex”.)

6. Col d’Orcia Olmaia 2000. Helyszíni beszerzés, 22 euro (egyébként 30 körül mozog). Néhány díj: Gambero Rosso: „3 pohár”, AIS Duemilavini 2005: „5 fürt”, Wine Spectator 92 pont. Az 1994-es évjárat (2003-ban fogyasztva) talán életem legszebb vörösbora volt. 100% cabernet sauvignon.

7. Ch. Haut Batailley 2002. 28 euro (Wein&co). 5ème Grand Cru Classé, Pauillac. 65% CS, 25% merlot, 10% CF. Wine Spectator: 89/91 pont, Decanter: 4 csillag, Wine-Journal: 18 pont.

Házi kóstolóink történetének eddigi legegyértelműbb eredménye. Ezúttal az egyéni sorrendek alapján összesítettünk, és öten kóstoltunk. A sorrend:

1. Bock Syrah 2003 (5 első helyezés).
Lehengerlő bor. Végigvágtat az emberen. Mindene mély, sötét és csábító. Fő illat- és ízjegyei: tejes kávé, szilvalekvár, feketecseresznye, szeder. Nagy test, nagy tannin, nagy extrakt, végeláthatatlan lecsengés. A másik éllovassal összekóstolva tűnt csak föl, hogy a savakat a tikkasztó 2003-as nyár jórészt kiégette, és a sokszólamúság sem erénye. De bármit hajlandók vagyunk neki megbocsátani. Mennyei! Adja az ég, hogy a jövőben hasonló Bock borok szülessenek!

A MA minősítése: 8 pont – nemzetközi klasszis!

2. Col d’Orcia Olmaia 2000 (5 második helyezés).
Ennél a bornál is hálát adtunk az égnek, fohászkodtunk és pihegtünk. A Bocknál kevésbé intenzív, de összetettebb egyéniség. Fő illat- és ízjegyei: vanília, cseresznye, tinta, gyógyszer, menta, virág és rumos dió. Kezdetben lakkot is éreztem, amit egyáltalán nem kedvelek. Magas alkohol, határozott tannin és teherbíró savgerinc. Szájban finoman édes, a lecsengés viszont elegánsan fanyar és száraz (alapvetően keserű csokoládé némi konyakmeggy beütéssel). Étkezéshez inkább ezt választanám, mint a Bock Syrah-t.

A MA minősítése: 8 pont – nemzetközi klasszis

3. Chapoutier „La Bernardine” Chateauneuf-du-Pape 2003 (3 harmadik helyezés, 2 negyedik helyezés)
Ezt már a nálam nagyobb borsznoboknak is bátran merem ajánlani. Talán a legszebb francia bor, amihez eddig szerencsém volt. Finom és törékeny. Ahogy az „igazi” pinot noir-t elképzelem: halovány szín, intenzív florális illat, eperöntet és gyógyfű. Csakhogy ez 100% grenache. Magas alkohol és határozott tannin, a lecsengésben kesernye. Régi vágyam volt Chateauneuf-du-Pape-ot kóstolni, és nem okozott csalódást. A rafinéria ezúttal egy vonzó alapanyagon működött (nem a siló, a bőr és a veríték árnyalatait kellett szálazgatni), és a finomság mellett volt benne valami rusztikus alaptónus. (Jó vicc volna, ha kiderülne, hogy ipari méretekben, vásárolt szőlőből készíti egy arctalan befektető csoport. Szerencsére nem így van. De érdekes módon van ausztrál pincészetük is: Mount Benson.)

A MA minősítése: 7 pont

4. Villa Cafaggio ’San Martino’ 1999 (2 harmadik helyezés, 3 negyedik helyezés)
Tipikus sangiovese. Rusztikus és őszinte bor, aminek aromatikája viszonylag szűk tartományban mozog, de a nemességéhez nem férhet kétség. Tegyünk csak egy ilyen sangiovesét hasonló árkategóriájú ausztrálok mellé, és azonnal megérezzük, hogy mi a különbség a szőlő leve és a pacsuli között. Először brutálisan áporodott, szúrós szagot árasztott. Néhány perc múlva kisimult, és bútor, dohány, keserű csokoládé, mandula és olajos hal illata lett. Szájban tejkaramella, szilvalekvár és halvány menta. Bár már 7 éves, még óriási energiák feszítik.

A MA minősítése: 7 pont

A többit már nem raktuk sorrendbe. A saját jegyzeteim és értékelésem:

Vina Izadi Rioja Reserva 2000

Illatban a bőség zavara: tejes kávé, ribizlilekvár, citrusos jegyek és vanília. Élénk, jó savú, tanninban gazdag bor. A lecsengés meggyes, cseresznyemagos. Kissé kócos, csípős, savanykás jegyekkel, de összességében rokonszenves versenyző. Magyarnak tippeltem.

A MA minősítése: 6 pont

Ch. Haut Batailley 2002

Közepes színintenzitás, a mezőnyhöz képest szerény test. Komplex illat: marhapörkölt, gyógyszer, fű. Szájban sem gyümölcsös, inkább földes pörkölési aromákkal. Karcsúságához meglepően durva tanninok társulnak, és a lecsengés enyhén csípős. Mindenképpen csalódás.

A MA minősítése: 5 pont

Gesellmann Opus Eximium 2003

Mivel az osztrák ízlés közelebb áll a magyarhoz, mint a francia, az angol vagy az amerikai, ezért igen sokat vártam tőle, hiszen a Falstaff 91-93 pontra értékelte, amit sok brunello vagy szupertoszkán is megirigyelhetne. Sokat ígérő látszat: mélybordó, kétsoros koronával. Aztán rajtam kívül mindenkit kiütött az átható vizelet-szag, amit a tiltakozásom nyomán is csak silóra voltak hajlandóak finomítani. Én bőrt, gyógyszert és pörkölt mogyorót éreztem. Szájban nagyon erős hordó, feketecseresznye, magas alkohol. Selymes és lágy lekerekedett tanninokkal, szép savakkal. Idővel sokat szépült, de az ízében így is megmaradt egy kellemetlen animális mag. Csalódás.

A MA minősítése: 5 pont

Az első két helyezettnek a legnagyobb sznobok sem tudtak volna ellenállni. A Chateauneuf-du-Pape még sok pénzembe fog kerülni – nem véletlenül zengenek róluk ódákat. A Chapoutier La Bernardine különleges iskolázású, de azonnal megszerethető egyéniség. A többiek élvezetéhez már nem árt egy kis hajlam az okoskodásra, az ínyenckedésre, sőt, az utolsó kettőnél, a polgárpukkasztásra.