A portugál borokról annyit tud a magyar fogyasztó, mint a magyar borokról a portugál. Portugáliában készítik a portóit – Magyarországon készítik a tokajit. Pedig mennyi minden van még – ott is, nemcsak itt.

Van egy Amorim nevű marha nagy parafás cég, abszolút piacvezetők a műfajban, amelynek veresegyházi leányánál úgy gondolták, okos dolog helyben megmutatni nekem – meg Kovács András István Tonella-főszerkesztőnek –, milyen hevesen és eredményesen küzdenek mindannyiunk ádáz ellenségével, a TCA-val. Önéletrajzi elemekben bővelkedve elárulom, hogy erről is fogok írni, mert érdekes, előbb azonban a portugál borokat helyezem egyre legendásabb górcsövem alá. Megtehetem, hiszen nemcsak gyárlátogatás került a programba, hanem pinceszemlézés és kóstolás is szakmányba, áldassék a szervezők neve. Tényleg: három nap alatt három pince, plusz két további bemutató, közte a legjobb borvidékek, a legjobb borvidékekről a legjobb termelők, akik általában autochton fajtákkal bíbelődnek, szóval, minden szinten szinte minden kitűnőnek bizonyult. El is határoztam, hogy következő életemben portugál leszek.

Ami először is fontos, a portugálok jól elvannak a portugál típusú szőlőkkel – Pedro Araujónak, a portugál függetlenek egyik jelesének a közlése szerint mintegy háromszázat tartanak nyilván –, bár azért ők is próbálkoznak ilyen-olyan syrah-kkal, chardonnay-kkal és cabernet sauvignonokkal. Szőrmentén. Blendeznek amúgy, fajtatiszta bármivel kevésbé találkozni, s ha véletlenül mégis, akkor is a dűlő-, a birtok- vagy a fantázianevet hangsúlyozzák. Holott tapasztalataim szerint lenne mire büszkének lenniük – végső soron azok is, persze –, például a touriga nacionalra, a tinta rorizra (alias: aragones, Spanyolországban tempranillo vagy tinto fino), a bagára (abszolút kedvencem lett, olyan, mint a nebbiolo, amelyért dettó odavagyok), az encruzadóra (hogy egy fehéret is felvillantsak).

Egyébiránt 1999-ben megterítették az asztalt Jancis Robinsonnak, eléhordtak csomó érdekes table wine-t – ezek alatt nem az asztalit kell érteni, hanem minden földi jót, ami nem portói –, ő meg írt egy jó kis könyvet, azzal a frenetikus címmel, hogy „Jancis Robinson tastes the best Portuguese table wines”, felteszem, hasonlóval próbálkozni mifelénk sem lenne hülyeség. Aki hallja, adja át, annak, akinek.

Ha már a portói szóba került: sikerült eljutnunk a Taylor’shoz. Ez Hugh Johnson szerint „often considered the best of the port shippers”, én pedig kellő előélet és behatóan gazdag ismeretek híján is azt mondom hirtelen: sosem gondoltam, hogy fortified wine ilyen jó lehet. 1998-as vintage portjuknak csak azért nem adtam tíz pontot, mert remélem, lesz még jobb is, de ha tényleg van, akkor azt szó szerint nem érdemlem meg.

Az alábbiakban tehát vidám benyomásaimat összegzem, zömmel olyan borokat leírva, amelyeket a nyájas olvasó máris holnap aligha fog megkóstolni, mégis úgy sejtem, nem hülyeség egy nem minden tekintetben árnyalt, de talán érzékletes képet felskiccelni Európa legizgalmasabb borországainak egyikéről. Mondjuk, hogy kedvet csináljak – és hiányérzetet ébresszek, bocs. Biztatásképp: a Taylor’s, ha minden igaz, jövőre megveti nálunk a lábát. Készülnek. Azt nem mondom, hogy ripsz-ropsz hallatlanul okos és felkészült lettem portugálból, de a frissiben ismerkedő túláradó lelkesedésének ábrázolása is jó valamire.

Falua

A Falua a világszerte agyba-főbe ismert és elismert Jorge Portugal Ramos cége – én eddig nem hallottam róla, de ez nem számít –, amely a déli Alentejo régióban virított nagyokat az elmúlt évtizedben. Ramos mezei borászként kezdte, és mára sokra vitte, annyira, hogy lett elég pénze egy vadonatúj zöld mezős beruházásra, valamivel feljebb, Ribatejóban. Exportra hangolt pincészet épült itt, szupercsúcs technológiával, újvilági stílusú birtokközponttal és a brit-amerikai ízlést kielégíteni hivatott borokkal. A mester kétkezileg nem nagyon folyik bele a munkába itt, inkább a pénze játszik. Hogy ez látszik-e a borokon, vagy sem, nem tudni, alentejói műveihez nem volt szerencsénk. Amit azonban Almeirimben kóstoltunk, az mind módfelett illatos, kisimult és legömbölyített volt, hazai és világfajtákból házasítva, viccesen olcsón.

Tagus Creek 2004, fehér

Miként a neve is mutatja, idegen – jelesül brit – ínyek kedvére készült, arintóból és fernao piresből, illata gyümölcsös, likőrös, kicsit füstös, szájban zamatos, de savhiányos, édeskés, abszolút újvilági, körző, vonalzó, bár kis fűszeresség színezi azért, és hibátlan. 4 pont.

Tagus Creek 2004, vörös

Cabernet sauvignon és aragones, megdöbbentően illatos, feketeribizli meg a többi, ahogyan a nagykönyvben írva vagyon, megint újvilági, nagyon sima, nagyon felkínálkozó, nagyon egyenes, 4 pont.

Conde de Vimioso 2004

Ebben már előjön valami kifinomult animalitás, az első touriga nacional, amit kóstoltunk, némi aragonesszel és trincadeirával színezve, legömbölyítve ez is, valami finesz mégis feldobta, annyira okvetlenül, hogy kapjon 5 pont.ot.

Conde de Vimioso Reserva 2003

Továbbra is újvilági, de sokkal több komplexitás, ugyanazok a fajták, mint fentebb, a touriga nacional hatvan százalékkal dominál, francia hordókban érett, egy évnél kevesebbig, szájban rétegzett és dinamikus, gyümölcsös, határozott, de csiszolt tanninokkal, fűszeres lecsengéssel, az anyag felülírta a technológiát, 6 pont.

Luis Duarte

Luis Duarte driving winemaker, összevissza száguldoz Alentejóban, dolgozik boldognak, boldogtalannak, van saját projektje is – Herdade dos Grous –, és mindemellett elképesztően jó fej. Különben minden portugál az, akivel összefutottunk. Duarte vacsora közben végig a tokaji felől kérdezősködött, nemcsak udvariasságból, ordétott róla, hogy tényleg érdekli. Minket meg az ő borai érdekeltek, annál inkább, hogy a Falua után egyértelműen léptünk egyet előre.

Malhadinha 2004, fehér, Herdade de Malhadinha Nova

Ahogy mondtam, a címkén csak a birtok neve hangsúlyos, amúgy antao vaz 90 százalékban, a maradék chardonnay, tükrös aranysárga, alkoholos és sűrű illattal, egzotikummal, Lőrincz György Napbora jutott eszembe, ízben vastag és picit csípős, hömpölygős, mégis dinamikus, batonázzsal gazdagították, szűretlenül palackozták, 6 pontot érdemelt.

Monte de Peceguina 2004, Herdade de Malhadinha Nova

Kékfrankos, mondtam, de nem az, hanem touriga nacional, aragones, alicante bouchet és – syrah. Utóbbi mintegy tíz éve hódít Portugáliában, közölte Duarte, s szerinte nagyon is otthonára lelt a fajta ottan. Fűszeres bor, nagyon, menet közben mélyül, közepes testig jut, előjön a kávé is, szép száraz a vége, finom kesernyével, jó inni, 5 pont.

Herdade dos Grous 2004

A saját birtok bézik bora, ugyanabból a négy fajtából, mint az előbbi, kicsit mélyebb, de zártabb verzió, ízben dettó, ifjú és rendezetlen, 4 pont.

Malhadinha 2003, vörös, Herdade de Malhadinha Nova

Egy másik világfajta – a cabernet sauvignon – románca az aragonesszel és az alicante bouchet-val, mélyebb, sokkal izgalmasabb, mint az eddigiek, gazdag, nem blockbuster, de komplex, sima, mégis ficánkol, tele van élettel, idővel a mogyorós, animális vonal is bevillan, le a kalappal, 6 pont

Herdade dos Grous Reserva 2004

Elsőre zárt, valahogy mégis sok tartalmat ígér. Likőrös, gyümölcsös, keserű csokoládés, később menta is előbukkan, ízben nagyon határozott, mégis finom csersavakkal, közepesnél több testtel, szép szerkezettel, tömörséggel, fiatal, de nagyon jó lesz, nekem már most is az volt, 7 pont

Monte dos Cabacos 2002

Klasszis illat, gyümölcsösség, likőrök, feketeribizli, aztán valami savanykás bizonytalanság, sajt – de milyen? –, ízében abszolút érett és rendezett, nagyon vastag és erőteljes, mégsem tökéletes, 6 pont.

Quinta do Mouro 2002

Bordeaux-i dizájnú címke, az alicante bouchet-t és az aragonest cabernet sauvignon mélyíti, szép, sűrű illat, érett, gazdag ízvilág, sok száraz tannin húzogat a végén, nekem ez nem ellenszenves, komoly, tömör bor, nagyon szépen nyílik a pohárban, 7 pont.

Függetlenek

Sutba hajítom a linearitást, a Portugál Független Bortermelők Szövetségének bemutatója időrendben utolsóként jött, de Luis Patóról és a Taylor’sról a végén muszáj írni. Vindependent nálunk is van már, Jásdi István elnökli, én erősen kedvelem őket, és szurkolok nekik. A portugál függetlenek másképpen szerveződnek, nem tömegesen, mint a magyarok, hatan vannak összesen, az elit elitje, és nyomulnak. Nekünk ketten – a már idézett Pedro Araujo, valamint az erősen hasonló nevű Joao Pedro d’Araujo, jó, hogy nem tévesztik össze magukat egymással – prezentálták több termelő dolgait, és igyekeztek erősen koncentrálni a fehérekre, hadd lássuk, hogy azokban is van érték. Van. (Zárójelben: a legjobb fehérnek amúgy a Niepoort egy vacsora mellé rendelt Redomáját találtam. Fantasztikus volt.)

Quinta do Ameal 2004 Ponte de Lima, Vinho Verde

Pedro Araujo bora, fajtatiszta, loureiro, és semmi más, szép füstös illattal, mineralitással, gyümölcsökkel, ízben dettó, rengeteg, de nem bántó sav még, szerény alkohol, és erőteljes, határozott lecsengés, 4 pont

Quinta do Ameal Escolha 2003, Vinho Verde

Ugyanaz, mint az előbbi, csak válogatás, loureiro, fahordós érleléssel, szép mineralitással, több súllyal, vegetáliákkal, határozottsággal, 5 pont

Covela Escolha Blanco 2004, Quinta de Covela, Vinho Regional Minho

Avesso, gewürztraminer és chardonnay, ennek megfelelően összehasonlíthatatlanul lágyabb karakterű, pici bizonytalanság, de kellemes ízvilág, azért nem savhiányosnak kell elképzelni, szép a szerkezete is, és finom a vége, 5 pont

Encruzado 2004, Quinta dos Roques, Dao

Ez is fajtatiszta bor, egy borvidékről, ahol nem jártunk, melegebb, gazdagabb illatvilág, füstös is kicsit, nagyon szép a teste és mintaszerű a struktúrája, remek bor, elsősorban vegetális és csak másodsorban gyümölcsös ornamentikával, határozott savakkal, 6 pont

Covela Escolha Tinto 2003, Quinta de Covela, Vinho Regional Minho

A fehér Covela vörös párja, azt mondják, nagyon népszerű, a touriga nacional mellé cabernet sauvignont és merlot-t házasítottak, nagyon gyümölcsös bor, jó szerkezettel, ízében főként fűszerekkel, vonzó, élénk utóízzel, könnyednek tűnt, túlontúl, 4 pont.

Porta Fronha 2004, Casa de Cello, Dao

Joao Pedro d’Araujo produktuma, nagyon fűszeres illattal, szájban rengeteg savval, kevés egyébbel, húz a vége, fiatal, lehet, hogy idő kell neki, 3 pont.

Vinho de Londelo 2003, Quinta da Gaviosa, Douro

Egy vörös Domingos Alves de Souza birtokáról, ő a legnagyobb ászok egyike, portóit is csinál, meg sok egyebet, ez a bor gigász. Öreg tőkék bora, állítólag átlag hetvenévesek a szőlők, ahonnét szüretelve lett az alapanyag. Tinta roriz, több mint tizenötös alkohol mély, szigorú illat, gyümölcsök és kávélikőr, erős, komoly példány, ízkavalkád, egyedi és érdekfeszítő, szélesen áradó lecsengés, szeszédes, de nem baj, mert annyi minden ellenpontozza, 7 pont.

Luis Pato

Luis Pato isten. Jó, egy gyors pincelátogatás és néhány bor megkóstolása után talán nem kéne ennyire elragadtatódnom, de nem bírok magammal. Mellesleg ő is benne van a független hatos fogatban, és Jancis Robinson ezt írta róla a már hivatkozott könyvben: „It was a pleasure to taste this range of innovative wines from the innovator of Bairrada.” Mint a citátumból kiderül, Pato Bairradában jeleskedik, összesen 450 ezer palackot prezentál évente, amiben benne van a pezsgő is, meg az összes többi. Bár vele személyesen nem találkoztunk, leánya, Filipa is tökéletesen kielégítette minden kíváncsiságunkat. Bairradában a baga nevezetű szőlőfajtából próbálják kihozni a legtöbbet, amely rokona vagy boldog őse vagy mije a nebbiolónak, és két pillanat alatt a rajongója lettem. A nebbiolót is szeretem, imádom a borokat, amelyek nem kínálkoznak fel, hanem ki kell bontani, meg kell fejteni őket, és érni is bírnak, rengeteget – erről mindjárt bővebben. A bagák ilyenek, vettem is a két legjobból egy-egy palackkal, majd megint írok róluk, hosszabban.

Maria Gomes pezsgő, brut

Viszonylag szerény gyöngyözés, parfümös, kicsit animális illat, egy furcsa, értelmezhetetlen jeggyel, ízben könnyed, de kellemes, 4 pont.

Baga pezsgő, rozé, brut

Téglavörös, hasonló illatvilág, mint fent, ízben élénkebb, a szénsav látványra nem több, ám érzetre igen, a gyümölcsök kis idő után keverednek elő, 4 pont.

3B/FP pezsgő, brut

A három bé a bagát, a bical fajtát, továbbá Bairradát takarja, az FP meg Filipát, az ő szelekciója ez, és sokkal érdekesebb, mint az előző kettő, ebben is ott van a fentebb már szóvá tett jegy, de ízben nagyon élénk, telt is, szép száraz a lecsengése, 5 pont.

Vinha Formal 2004, fehér

Bicalból készült, mély, gyümölcsös, fűszerekkel és ásványossággal, kevés parfümmel, amely még nem zavaró, sűrű, kellemes, jó bor, viszonylag gyenge savakkal, a fajta ilyen, mondta Filipa, komplex, 9 hónapot fában volt, batonázzsal piszkálgatták, 5 pont.

Quinta do Ribeirinho Primeira Escolha 2003

Touriga nacional és baga, fele-fele arányban. Elsőre zárt, másodjára nyílik, animális, mögüle gyümölcsök, még később fűszerek, kimondottan száraz bor, zárkózottságát egy idő után ízben is feladja, lehetne gazdagabb a tömörsége mellé, de az én világom, 6 pont.

Vinha Barrosa 2003

Baga, dűlőszelektált. Gazdag illat, sok állattal és fűszerrel, gyümölcsösséggel is. Ízben nagyon fűszeres, jókora test, nagyon öreg szőlők fenyőerdő mellett, mintha érezném, ahogyan a mélyre nyúlt gyökerek gyűjtik a mineralitást, zamatos, kemény, férfias karakterű, elképesztően tömör, 8 pont.

Vinha Pan 2003

Ugyanaz egy másik, 25 éves ültetvényről. Még mélyebb, elképesztően komplex, már mozdítás nélkül is. Sűrű ízben is, krémesebb, rétegzettebb, főként fogyasztóbarátabb, mint a párja, könnyebben érthető, noha szintén kolosszus. Hamarabb megmutatja magát, de lehet, hogy hosszabb ismerkedés után elveszítené a csatát, 8 pont.

Bairrada 1988

És a történet e pontján Filipa Pato lement a pincébe és felhozott egy 1988-as bagát. Azt mondják, ezek a borok életük első három-négy évében élvezhetők, aztán viszont jobb vagy tíz esztendőre elfelejteni őket, s kivárni, amíg visszakorosodnak a csúcsra. Csak 12,5-es alkohol, hiába, anno még másképpen mentek a dolgok – ezzel együtt a Barrosa és a Pan is mindössze 13,5-es!!! –, nagyon sűrű öregbor-illat, állattal, bőrrel, főtt hússal, fűszerrel és rengeteg mindennel még. Nagyon rendben van, savai még mindig határozottak, tartják, mint a vöcsök, széles, áradó ízek, tán a vége keskenyedik kicsit, cserébe kilométer hosszú, s játszik, játszik, minden mozdításra, kortyintásra előhoz valami újat, 9 pont.

Taylor’s

Gondolkodtam rajta, megírjam-e a portói tündöklésének történetét ától cetig, de nem teszem, egyrészt, mert magamnak is sokat kéne hozzátanulnom, másrészt, mert többet érdemel, mint egy helyszíni szemle bár legfontosabb, ám utolsó fejezete. Tehát annyit csak, a Douro völgyében szüretelik a szőlőt, nagyon rövid ideig erjesztik, párlattal megállítják, hosszabb vagy még hosszabb ideig érlelik, így áll elő a magas alkohol- és nem éppen alacsony cukortartalmú fortified wine, amely jó esetben egyesíti a legfinomabb borok és a legzseniálisabb konyakok erényeit. Nem tudom, mindenütt hogyan van, de a Taylor’snál egyesíti. Kérdeztem, válaszoltak: a cég kizárólag Cognacból származó párlatot használ, saját területei meg a legjobb Douro-völgyi dűlőkben vannak, köztük a legendás Quinta de Vargellasszal. Vannak mindenféle kategóriák, a Ruby friss és fiatal, meg kell inni, a Late Bottled Vintage évjáratos, néhány évig érlelődik fában, letöltés után hamarosan fogyasztandó, a Tawny akár évtizedeket is a kábé hathektós hordókban tölt, s évjáratmegjelölés nélkül, de az érleltség időtartamának feltüntetésével kerül palackokba, a Taylor’snál van 10, 20, 30, 40 éves Tawny. A Vintage Port meg a legeslegjava, nem minden évben készül, csak ha érdemes, fában csak két esztendőt tölt, palackban célszerű érlelni tovább, ennek megfelelően nem is „portóis”, hanem borosdugót kap, el lehet fektetni, és hadd szóljon, csak ki kell várni az idejét.

Chip Dry

Fehér bézik, tíz euró alatt, nagyon finoman gyümölcsös illattal, mélységgel és erővel, betölti a szájat, friss, nagyon szép, barackos, hosszú, intenzív utóízzel búcsúzik, remek, erős 6 pont.

LBV 2000

Gyönyörű rubinszín és nagyon kifinomult illat. Megdöbbentő komplexitás, dió, mogyoró, sok-sok gyümölcs, bársonyos szeszek, rendkívül hosszú és elegáns, egészen az elragadtatásig, brutálisan erős 7 pont.

10 Years Old Tawny Port

Barnás, borostyánszín, de kristálytiszta, komplex illatvilág, dominánsan diós, de sok minden más is. Amazing, jegyeztem fel, holott nem vagyok nagy király angolul, de nem találtam a magyar szavakat, annyira gazdag, hogy arra nem elég a szinonimaszótáram, megdöbbentően erős 8 pont.

20 Years Old Tawny Port

Ugyanaz a világ, mint előbb, csak még több komplexitás, sok-sok gyümölcs és fűszeresség. Nagyon szép, még erősebb 8 pont.

Quinta de Vargellas Vintage Port 1998

Ugyanebből a 2003-as 95-100 pontot kapott a Wine Spectatortól. Nagyon sűrű, izgalmas vörösborillat, feketeribizlivel, kifinomult animalitással, komplexitással, édes-füstös eleganciával. Ízben is már-már száraz, dinamikus és harmonikus és elegáns, lenyűgöző, csodálatos. Gyönyörű a vége, szenzációs minden ízében. Nem adok tízet, de tényleg csak azért, mert amatőr vagyok. Méregerős 9 pont.