Szepsy István, minden magyar mesterek közt a legnagyobb, faképnél hagyta a Királyudvart. Mostantól kizárólag saját birtokára, továbbá kiemelt koncepcióira – terroirborok, száraz fehérek, édes szamorodnik – kíván koncentrálni ő.
Egész embert kíván a Szepsy – egyebek közt ezzel indokolta a Művelt Alkoholistának Szepsy István azt a sokak számára derült égből villámcsapás [2] jellegű hírt, miszerint egyszer csak otthagyta a Királyudvart. A pontosság végett: a mester a borok készítéséből és a kft. ügyvezetéséből szállt ki, öt százaléknyi tulajdonrészét ellenben egyelőre megtartja. Ez jelen pillanatban azt jelenti, hogy a legfőbb borászi teendőket az általunk ugyancsak mélyen elismert Demeter Zoltán veszi át, és a későbbiekben lesz még a cégnél marketinges meg miegyéb is, akik eddig nem voltak. Az ügyvezetés Anthony Hwang főtulajdonosé marad, aki felesben eddig is igazgatta a céget.
Szepsy István minden részletre kiterjedő érdeklődésünkre elmondta azt is, az önnevét viselő birtok pillanatnyilag hatvanhárom hektárt tartalmaz, amiből a ráadásként bérelt területekkel együtt ötven terem, következésképpen bőven lesz teendője, nem kell attól tartani, hogy a Királyudvar kiesésével nem lesz elegendő dolga. Annál inkább, mert a legtiszteltebb borász a Szepsyben lát ideális lehetőséget arra, hogy egyre markánsabban kirajzolódó radikális koncepcióit kibontakoztassa. Ez alatt a száraz és cukortartalmas, terroirhoz köthető fehérborok cizellálása, továbbá a szamorodnihoz kialakított filozófia minél markánsabb kibontakoztatása értendő. Én sem leszek már fiatalabb – mondta Szepsy, arra adandó magyarázatként, miért nem óhajtja a továbbiakban is forgácsolni energiáit szét.
A történet e fejezetének egyelőre itt a vége. Gyorskövetkeztetésünk szerint Tokaj-Hegyalja még jól is kijöhet belőle. Egyrészt, Szepsy Istvánnak sem kell ezentúl kompromisszumokat kötnie – már amennyiben eddig hajlandó volt ilyesmire –, másrészt hátha a Királyudvar is összekapja magát. Innét úgy látni: jó borok eddig is voltak ott, mármint a Királyudvarban, és ha Demeter tényleg marad, feltesszük, lesznek változatlanul. Kíváncsian várunk, mindenesetre. És persze sok sikert és hajráfradit kívánunk minden érintettnek.
Utolsó kommentek