A nigériai fenegyerek öt-hat éve volt a csúcson. Ha jól emlékszem, a Borbarát Top 12 szavazásán egyszer az év legnépszerűbb pincészetévé is emelkedett Szeremley Hubáé. Aztán némi megtorpanás jött – ezt még a 2006-os Borkalauz is észrevételezte, márpedig Rohály Gábor nem kegyetlenségéről híres –, bár az is lehet, a borok nem rosszabbak, mint annakelőtte, csak éppen a véleménymondó közönség fordult új arcok felé, mondjuk, engem is beleértve. Hogy mi a helyzet most, azt az obligát szemelt rizling aktuális évjáratán próbáltam lemérni.

Szeremley Hubáról sok mindent szoktak gondolni, meg mondani is. Senki sem tudja pontosan, mitől kőgazdag, és azt sem, mennyire az. Nekem mindig rokonszenves volt, nagyszabású vízióival, történelemértelmezéseivel és cselekedeteivel egyaránt. Szeretem a járt utat okvetlenül hagyd el, de minél előbb elv mentén építkező figurákat. Mint a dobozolhatatlan embereknek általában, Szeremleynek is vannak dolgai, amelyeket nem ért a pórnép. Számomra ilyen például a Magyar Gazda és Polgári Párt rövid története, hiába a választási kampány, nem hallok róluk semmit, pedig figyelek erősen, mintegy szakmai okokból. Vagy azt sem tudom helyrerakni, miért kellett a borfalut percre rászervezni a csaknem másfél évtizede elég tisztességesen ténykedő borfesztiválra. Meg hát időközben kiderült, Huba sem isten, még ha Nigériában akként tisztelik is, nem jött be a helvéciai projekt – holott egy időben egyenest Bordeuax-t álmodott a homokra –, jó régen kiszállt a Nagygombosból, s mióta Takács Lajos eljött onnét, megbicsaklott a badacsonyi étterme is. Nem minden fenékig papsajt, na.

Ez nyilván nem von le semmit abból, hogy ő élesztette újra a félédes halálból a Badacsonyi borvidéket

És mindezeken túl borainak népszerűsége is kopott. Volt idő, amikor mindenki Szeremley-rizlingeket és kéknyelűket akart inni. Rajongtunk a 97-es mezei olaszért, az azonos évjáratú, elegáns késői szüretért pláne – ez volt az első nem tokaji édes bomba? –, mindig jólestek a kéknyelűk, robbant a szemelt rizling, hódított az ország legjobb ár-érték arányú pinot noirja. És így tovább. Mindemellett jól szerepelt külföldön, azt hiszem, Veronában kétszer kapta meg a legjobb magyarnak járó különdíjat, és exportál vagy húsz országba.

Az a benyomásom tehát, hogy most csendesebben mennek a dolgai. Ez nyilván nem von le semmit abból, hogy ő élesztette újra a félédes halálból a Badacsonyi borvidéket. A borok egyébként készülnek, úgy tudom, el is fogynak, Fölföldi Béla főborász dolgozik rendületlenül, vannak új ötletek is, és stabilak a bevált változatok.

Barátaink kedvelték, a vicces neve ellenére sűrű Nautilus Pompilius rockzenekar meg is énekelte

Utóbbiak közt az egyik legsikeresebb a szemelt rizling. Ez abból a szempontból is figyelemre érdemes, hogy Szeremleyék több tucat helyi termelőt vontak be a közös bizniszbe, ami példa lehetne sokak számára. Kár, hogy ez ideig nem lett az. A név is innen van, Fölföldi mondta egyszer valahol, hogy kiszemelték azokat a gazdákat, akikkel együtt akartak dolgozni. Most hányan vannak, nem világos, a honlapjukról sajnos nem derül ki, de felteszem, a koncepció nem változott érdemben.

A név is bejött, noha nem sokkal kevésbé kopott meg egy rendszerrel korábban, mint a bikavéré. A szemelt rizling pecsenyebor volt, a fene tudja, mikor miből házasították – a kategória sok mindent megengedett –, és az oroszok szomját volt hivatott oltani. Barátaink kedvelték, a vicces neve ellenére meglehetősen sűrű, Nautilus Pompilius nevezetű, szibériai gyökerű rockzenekar meg is énekelte, érintőlegesen, párban a tokajival. (Ezek a magyar költészetért is odavoltak, az első hivatalos fekete lemezük címadó dala a Jó Csönd-herceg című Ady Endre-vers, de nyomták a Harc a nagyúrral-t is.)

Nagy bor kisembereknek, valami ilyesmi lett volna a lényeg

Ez a szemelt mindazonáltal nem az a szemelt. Nagy bor kisembereknek, valami ilyesmi lett volna a lényeg. Most a 2003-as van a polcokon, a Tescóban ezerháromszáz-valamennyi forint, a Bortársaságnál csak 1032, a Veritasnál kereken ezer, igaz, ők viszonylag ritkán frissítik az adatbázisukat, úgyhogy erre nem esküdnék meg. Olasz- és rajnai rizling, kettő az egyben. A lényeg: nagyon szép, tükrös aranysárga szín, csillog. Pár percig zártnak tűnik, ám hamarasoan elkezd áradni az illata. Palackbuké és mineralitás, gyümölcsök is, talán körte. Maszkulin, mégis vonzó. Szájba' közepes test, arányos struktúra, emelik az acidok, lanyha év ide vagy oda, bár öt gramm per liter alatt van, kifogástalan és kifinomult a savérzete. Abszolút konzisztens, hozza, amit az illat ígért. Noha maradékcukra több mint három, hosszú és száraz. Nagyon finom, nagyon jó inni, le a kalappal. Hibátlan. Ár-értékben lenyűgöző, brutálisan izmos 5 pont.