Két Szeremley Szemelt felemás mérleggel, egy fejlődőképes Laposa, egy érett Tornai és még néhány ismert név. Egy amatőr rizlingbúvár olcsó kalandjai a hiperpolcok neonfényes világában.

Egy családi ebéd előtt apám leszalasztott a garázs-pincéjébe, hogy válasszak az alkalomhoz illő bort (értsd: valahol félúton a palackozott überkannás és a Karizma küvé között). A család igényeit a sajátommal fedésbe hozva egy 2001-es Weninger Kékfrankos és egy Szeremley Szemelt Rizling mellett döntöttem. A Weninger régi kedvencem, és nagy talány számomra, hogy a vörösben aranyévnek hitt 2003-ban hogyan palackozhattak ilyen pocsék kékfrankost. A 2001-es csak fokozta az értetlenségemet, hiszen köztudottan elátkozott év volt a vörösöknek, mégis tökéletesen iható, fűszeres és zamatos bornak bizonyult. De az ebéd előtti borozgatás fénypontja a 2001-es Szeremley Szemelt Rizling volt. Az utóbbi félévben a későn ébredők elszántságával habzsolom a szép fehéreket, és bármennyire berzenkedem a sommás ítéletalkotástól, be kellett látnom, hogy igazuk lehet azoknak, akik Magyarországot alapvetően fehér boros vidéknek tekintik. Másfél rugó körül olyan fehéreket vásárolhatunk, amelyek eleganciában, szépségben és örömben könnyedén überelik a kétszer, háromszor drágább vörösöket (tisztelet a kivételnek). Ez a Szemelt Rizling is lefegyverzően szép volt: érett, remek struktúrájú, eszményi savakkal megáldott, marcipános lecsengésű kis remekmű. Pedig Szeremley Hubához és az Első Magyar Borházhoz nekem is ambivalens a viszonyom: máig nem tudtam eldönteni, hogy a badacsonyi nagy fehér főnök a svihák kalandorság és a tiszteletreméltó konzervativizmus között valójában hol áll. Annyi bizonyos, hegy ez a Szemelt Rizling a tiszteletreméltó konzervativizmus irányába lendíti ki az ingát, mert a klasszikus szépség ritkán nyilvánul meg egy nagyszériás és méltányos árú borban.

Az első adandó alkalommal vásároltam is magamnak egy "kontroll" palackot, de csak 2003-asat találtam. Az illat intenzitására és a bor tisztaságára ezúttal sem lehetett panasz, de az a finom savszerkezet, ami a 2001-est olyan emlékezetessé tette, ebből sajnálatosan és teljesen hiányzott.

Mindenesetre belevetettem magam a hiperes rizlingek világába. A 03-as Szeremley után egy 04-es Jásdi Olaszrizlinggel próbálkoztam. Ez egy gyanúsan olcsó (899ft), ámde böcsületes darab, megbarátkozni azonban nem tudtam vele – az ásványos nagyok szerény tehetségű imitátorának tűnt. Aztán jött egy Fabók Mihály válogatta, Cora forgalmazta Scheller-féle Olasz, ami egy kedves, virágos, simulékony, de egyúttal udvariasan semmitmondó bor, bennem legalábbis mélyebb érzelmeket nem kavart föl, persze egy rugó alatt ez nem lehet elvárás. De szemezgetés közben találtam két gyöngyszemet is.

Bazaltbor Somlai Rizling 2004

A 2003-asról már írtam – szép emlék. A 2004-es egészen más. Szinte színtelen, karcsú bor. Citrusos illat és íz, a korty közepén-végén édesebb beütéssel és fölöttébb virgonc savakkal, a lecsengésben mandulával. Az első nap után az volt a benyomásom, hogy vannak itt finom részletek, de nagyító kell hozzá, hogy észrevegyük. Aztán másnap és harmadnap sokkal szebb lett. A savak megjuhászodtak, az aromák lábra kaptak, és egy izgalmas, gazdag bor kerekedett belőle, anélkül persze, hogy az alapvető karcsúsága megváltozott volna. Illatában a citrusos jelleg mellett szőlő, dióbél és egy agyagos/zsírkrétás jelleg jelent meg. Van benne fantázia. Egy év múlva valószínűleg érettebb és vonzóbb lesz. Azért a 03-as határozottan jobban tetszett. (Ezt a rizlinget a borhiperből, vagyis a Tinto Finoból importáltam.)

erős 4 pont

Tornai Somlói Olaszrizling 2001

Félve vettem le a polcról, mert egyrészt nem sok bizodalmam van a hiperekben porosodó korosabb tételek iránt, másrészt az üveg nyakára domborított kisplasztika bántotta a szépérzékemet. A fenti Somlaival együtt kóstoltam, és nagyobb kontraszt már aligha volna elképzelhető. Dús, aranyló, tükrös, nagyon szép bor. Intenzív illatában mandula, marcipán és virág. Meglepő módon eleinte egy kis szénsavasság is tapasztalható volt, amit én személy szerint nem szeretek. Szájban sima és kerek, ízében főleg fehérhúsú barack és egy csipetnyit avas mandula. Ahogy nyílt, az illatában a méz és a virágpor vált hangsúlyossá és gyümölcsként némi nektarin. Ásványosság csak nyomokban. Ez a bor, talán a kevésbé markáns savak miatt, nem járta be azt a pályát, amit a Bazaltbor Somlaija, és ennyiben kevésbé volt izgalmas. Valószínűleg már nincsenek benne tartalékok. Viszont kezdettől fogva egy érett (talán túlérett), komoly pályamű benyomását keltette.

erős 4 pont