Ivócimborám pesti vinotéka-portyájáról hazafelé tartva már az autóból hívott, mondván különleges zsákmányt szerzett: dűlőszelektált cabernet-t a Mátraaljáról. Nem villanyozott föl. Férfiasan bevallom, hogy Szőkétől még nem ittam vöröset (pedig van), dűlőszelektált cabernet-t pedig végképp, és ez a kombináció papíron egyáltalán nem tűnt nyerőnek. Barátom bordílere szerint viszont ez „az új csodafegyver”, amitől megfekszik Villány és Szekszárd, és az ára is reformbarát.

A „Mátraaljai Great Red Hope” egy 1997-es Olmaia és egy 2003-as Firriato Harmonium társaságában esett át a tűzkeresztségen, de nem vallott szégyent. Az oldott hangulatra való tekintettel nem jegyzeteltem, de annyit megjegyeztem, hogy az előzetes várakozásokhoz képest valóban szép bor, amolyan óvilági újvilági: lehengerlő illat, karcsú és mozgékony, száj-kímélő tanninokkal. A nevet, „Peresi”, mindenesetre megjegyeztem magamnak, és alig egy hónap elteltével a Pannon Bormustra vörös csúcsborai között láttam viszont (holtversenyben a 4-5. helyen a Takler Regnummal, a Solus előtt). A Vinagorán is jól szerepelt (érdemes ránézni a hájtek, grafikus értékelésre.)

Néhány héttel ezelőtt a csetnik borvajda kínálatában is feltűnt, és KI barátomat most már én unszoltam, hogy tegyen próbát az óriásölővel. A csoda elmaradt, de nem haragszik rám. Szerinte kevés a body és sok a barrik, no meg az édesség (de nem nevezte szőke kólának).

Végül legnagyobb örömömre egy harmadik barátom merőben váratlanul meglepett egy Peresivel, így végre esélyt kaptam, hogy tisztábban lássak.

A címke gagyi-arisztokratikus és feltűnő: fekete alapon gigantikus arany betűk hirdetik a Peresi-dűlő és Szőke Mátyás dicsőségét.
Az illat lehengerlő. Egyszer már elsütöttem valamelyik bor kapcsán, hogy ilyet szeretnének az újvilágban, de csak az óvilágban jön össze. Ez a bor teljes mértékben nem érdemli meg a fenti minősítést, de közel jár hozzá, és a 10 euros dömping-kategóriában bármilyen chilei, argentin vagy ausztrál tétellel állja a versenyt, sőt. Tehát az illat: nagyon intenzív, tömény dohánylevél, vanília, túlérett meggy, és talán málna. Kóstolva már kevésbé robbanásveszélyes, de jó inni, és ez a honi cabernet-kről ritkán mondható el. Közepes test, gyümölcsös, enyhén édes, és egy csipetnyi fűszer sem hiányzik. Zavartalan élvezet. A sav-alkohol egyensúly az alkohol irányába billen, de még megbocsátható mértékben. Kevés, de legalább érett tannin. A lecsengésben szinte háborítatlanul érvényesül a hordó: eszpresszó, nugát és nyomokban málnacukor. Viszont sehol sem érződik az a kátrányos jelleg, amitől sok újvilági, és néhány 2003-as hazai is, megkeseredik a szánkban.
Az nyilvánvaló, hogy a dűlőmitológiában nem fog új fejezetet nyitni (hacsaknem elrettentő példaként), de a maga árkategóriájában (kb. 2500 ft) és műfajában (zavartalan élvezet) alapmű. Kétségtelenül best buy. Erős 5 pont.

Hosszútávú befektetésnek viszont pocsék. Másnap kóstolva két pont mínusz. Mintha kihúzták volna alóla a szőnyeget: meghasonlott tölgyfaszörp lett belőle. De akinek nem okoz gondot egy palack bort a felnyitás napján elfogyasztani, és nincs kifogása a „technológiai borok” ellen, annak nincs miért aggódnia. Inkább gyorsan nézzen utána, hogy hol szerezhető be (állítólag erősen korlátozott tétel, de a bevezetőben belinkelt vinagorás adatlap szerint 9000 palack készült, és, nem hiszek a szememnek!, 50% sauvignon és 50% franc (?!)). A vendégek garantáltan imádni fogják. Az elhivatott dűlőfaggatók viszont jobban teszik, ha nagyívben kerülik.