Ennél halmozottabban hátrányos helyzetből nálam bor nem indulhat, már amennyiben a félédes zweigeltektől és dankó pistáktól eltekintünk. Az opi valami olyasmi nálunk, mint a foci meg Ady, azaz a nemzeti lélek flagelláns frakciójának szado-mazo kéjkomplexuma. Külföldi ezt meg nem értheti. Egy lilás, bizonytalan illatú, borszerű ital, amiről tollba és mikrofonba minden villányi termelő azt állítja, hogy szent és sérthetetlen családi örökség, de kóstolva többnyire kiderül, hogy csak egy likviditási pontonhíd.

Tehát itt van egy portugieser – szegény egyetlen évjáratfüggetlen ékét, a dallamos kékoportó nevet is elveszítette – a műtannin első magyar prófétájának pincészetéből, ráadásul nem saját, hanem a mozsgói telekszomszéd szűztermése, és még prototípus is. A királykék-ezüstmetál címke pöpec, a héteurós ár pedig egészséges önbizalomról árulkodik.

A fortissimo felütés után rögtön vissza kell vennem a dinamikából, mert bár nálam nem került indexre az oportó (Oportóstop!), azért a rendszeres találkozást én sem erőltetem, értelemszerűen nincs széles rálátásom a fajta közelmúltjára és jelenére. Az utolsó KO, amire jó szájízzel emlékszem, a Vylyan 2003-asa volt. Azóta szórványos csalódások és mélyülő közöny. Idén aztán belefutottam néhány jó nevűbe, többek között Szemes Józsefnek a magyar Decanter gigatesztjében győztes opijába is, de emlékét csak egy idézhetetlenül trágár mondat őrzi Hugyos Józsi bácsival a középpontban. Mayeréké jó közepes, de büdös, Günzeréké reményteli, Gere Tamáséké pedig kimondottan jól sikerült darab. Ha szabad ennyiből általánosítanom: 2006 jó évjáratnak ígérkezik, de az istállószag visszaszorítása továbbra sem kiemelten kezelt probléma. Ja, és ezekért a borokért sehol a világon nem adnának 4 eurónál többet.

Andreas Ebner renoméján végzetes sebet ejtett a műtanninügy, pedig ő csak annyit tett, hogy egy bátor coming-outtal feloldotta a vízprédikálás és borivás dichotómiáját. Ráadásul az a bizonyos műtannin nem is műtannin. Bárhogy legyen is, én Ebner borait sterilnek, lefojtottnak és fásnak érzem. Imádom ellenben az almalevét.

A mozsgói portugieser csavarzáras palackba került, a címke egyszerre feltűnő és elegáns. A pohárba öntve Ebner első (és utolsó?) opija szép: ragyogó lilás, rubinvörös, sötét és tükrös. Az illat pillanatok alatt betölti a szobát. Egy kis kén mocorog még benne, de nem vészes. Az illatban égett gyufa, cigánymeggy, puncs és szolid animalitás. Melegebben: befőttesgumi és meggyszörp. Kóstolva tömör szerkezet, tisztes extrakt, intenzív cseresznyés-meggyes aroma. Csipetnyi édesség, de jól áll neki, van sav elég, hogy ellentartson. Félve írom le: finom, érett tannin. Hosszú, gyümölcsös lecsengés. Nem egy bonyolult bor, de jól fölismerhetően oportó, érett szőlőből készült, és itatja magát. Mi kell még? Jó ár kellene, de az, mint jeleztem, elmaradt (mondjuk, az átlaghoz képest két guriga százast kell beáldozni). Summa summarum: ha most valaki opit akar, de azonnal, annak Gere Tamáséké mellett biztosan a mozsgói szűzet ajánlanám.
erős 4 pont (ha szépen süt a nap, megvan 5 is)