A pinot blanc két nála sokkal ismertebb közeli rokona, a pinot noir és a pinot gris (alias szürkebarát) árnyékában szerényen meghúzódva tengeti napjait. Származására német és magyar neve is utal: weissburgunder, illetve fehérburgundi.

Igen elterjedt volt szülőhazájában, azonban az 1930-as évek eredetvédelmi rendszerének (AOC) bevezetésével a chardonnay – adminisztratív eszközökkel ugyan, de – szinte teljesen kiszorította Burgundiából. Franciaországban manapság leginkább Elzászban található meg, ahol olyan megfizethetőbb árú borok készülnek belőle, amelyek esetenként képesek felvenni a versenyt a nagynevű chardonnay-kkal is. Ezért is szokták a pinot blanc-t a szegény ember chardonnay-jaként emlegetni.

Az összehasonlítás nem teljesen alaptalan, hiszen mindkét fajta Janus- vagy inkább ezerarcú: tudnak könnyedek, gyümölcsösek, frissek és ropogósak lenni, másik végletként pedig igazi testes, komoly, nagy fehérek. Attól függ, mit akar kezdeni velük, hogyan közelít hozzájuk a borász.

A 2005-ös Weninger-fehérburgundi keltette fel érdeklődésemet a fajta iránt. A soproni szikár savak és a szinte harapható ásványosság kiválóan össze tud barátkozni a pinot blanc gyümölcsösségével, telt zamatával. Ezt azóta más soproniak is alátámasztották. Aztán ősszel a Várban kóstoltam a Gróf Buttler pinot blanc-ját, és nagyon tetszett. Ez adott bátorítást, hogy folytassam a Bukolyi-borok számomra döcögősen induló felfedezését. Bevallom, ez volt az első Gróf Buttler, amely igazán ízlett, pedig próbálkoztam már néhánnyal. Most alaposabban is megvizsgáltam, ám a várt áttörés ismét elmaradt. Másik pinot blanc-om a németországi Pfalz borvidékről, a Rajnai-síkság löszös dűnéiről származik. Vele sem először találkoztam, és ő is jobban tetszett korábban. Ez alighanem a közben eltelt egy esztendő rovására írható.

Amennyire kettő képes reprezentálni ezret, úgy ez a két bor megmutatja a fajta ezerarcúságát. A tisztán gyümölcsös, zamatos, könnyed, száraz térítőbor, és a komolyabb, fát is bőven látott, testes, komplexebb Pinot Blanc. Ez volt a tervem. Azonban a valóság nem fekete-fehér: a rajnai lehetne ropogósabb, frissebb, az egri összetettebb, elgondolkodtatóbb.

Eymann Weissburgunder Spätlese Toreye 2004

Középmély aranysárga, drapp árnyalattal, középvastag gyűrűvel. Nem szaladgál, inkább óvatosan csúszik le a pohár falán. Orrban nem tolakszik, de ha kíváncsiak vagyunk rá, szívesen megmutatja magát. Telt, gyümölcsös: leginkább érett, puha őszibarackra emlékeztet. A háttérben meghúzódik egy kis citrusos jelleg, inkább az édesebb fajtából. Mondjuk mandarin. A gyümölcsöket némi teás-gyógynövényes jelleg árnyalja. Sőt még olyan érdekességet is felfedezni véltem, mint egy falat palacsintatészta.

Szájban hasonlóan szerényen viselkedik. Nem akar lehengerelni, de azért odateszi magát. Széles, viszont meglehetősen lapos. Emlékeim szerint egy évvel fiatalabban lényegesen magasabbra emelték a savak, ami sokkal jobban is állt neki. Most már nincs elég bennük, hogy kiegyensúlyozzák a majdnem hat gramm maradékcukrot. A korty elején még nincs gond, ám fokozatosan elfárad a sav, a végére pedig teljesen kifullad. Az utóíze így már határozottan édes. Ez persze ízlés kérdése, de nálam rossz pont. Az íze finom gyümölcsös: az illatból már ismert barackunk érett körtével egészül ki. Jó illatú, zamatos, azonban az ellaposodott savak és az ebből fakadó felbillent egyensúly miatt nem lehet több, mint 4 pont.

Gróf Buttler Egri Pinot Blanc 2005

Színe hasonlóan középarany, drappos árnyalattal. Kitöltés után van minek ülepednie. Mozgása méltóságteljesebb német kollégájánál. Dekantálás nélkül eléggé rátelepszik a fa az illatára: mogyorós, karamelles, de még nem émelyítő. Ha szogalmasan pörgetjük, tud mást is mutatni. Leginkább banán érezhető. Második nap dekantálóban hagytam szellőzni, valóban jót tett neki. A banánhoz csatlakozott egy kis őszibarack, narancs és vanília is. Ez már majdnem az, amit vártam.

Szájban intenzív, kiegyensúlyozott, nagyon hosszú. Árad a gyümölcssaláta: banán, szőlő, fehér húsú őszibarack, édes narancs csepp vaníliaöntettel, pörkölt dióval megszórva. Szép savai vannak, amelyek tartást tudnak adni egy ilyen komoly testnek. Lendületesek, üdék, frissen tartják a kortyot. Utóízben kicsit visszatér a fa dominanciája: mogyoró és karamell újra. A dekantáló ezen is segített: így már a lecsengésben is maradt némi gyümölcs. Viszont hiányzik belőle az izgalom, az egyediség, az a valami, amitől emlékezetessé válna. Kellemes 5 pont, és még kereshetem tovább az én igazi Buttler-boromat.