Mostanában én is egyre gyakrabban futok össze Buttler-borokkal, szájpadlás mentén. Talán titkos terroirista sejtek lehetnek a háttérben, vagy csak cuppanok felfelé a trendekre, én nem is tudom. Mindenesetre az ünnepek egy része nálam is a grófi szérűn telt. Két olyan bort sikerült pohárvégre kapnom, amit még eddig sose. Újabb bukolyista beszámoló következik tehát, külön azok örömére, akik szerint.
Ha van borászat, ami már első évjáratával fejest ugrott a kultpincék örvényekkel teli medencéjébe, akkor az a Gróf Buttler volt (ami még történelmi is, feltéve, hogy 2003 óta is van történelem). Nem is minden ok nélkül, nyilván. Talán nem volt tudatos ez az időzítés, de mégis pont akkor sikerült berobbanniuk a hazai alkoholista-köztudatba, amikor az a bizonyos köztudat kezdett ráébredni, hogy egy bor minőségében nem feltétlenül primer tényező a barrikhordóban eltöltött hónapok száma.
Szomjúhoztuk a terroirt, a természetességet, bizonyos körökben pedig dúlt az ABV (anything-but-Villány) mozgalom. És akkor egyszer csak ott termett boraival ez a furcsa, kutyabőrös nevű pincészet, tízezres tőkesűrűséggel, pár fürtös tőketerhelésekkel, egy kiváló bikavérrel és nulla marketinggel. Ráadásul a piacra lépés ideje abból a szempontból is szerencsésre sikeredett, hogy 2003 Egerben is kitűnő évjárat volt. Be is indult hát a rajongás rögvest.
Kettőezeröt talán azért tekinthető mérföldkőnek, mert abban az évben fordult termőre kishazánk talán legmagasabban fekvő ültetvénye, a nagy-egedi telepítés. Ez persze újabb lökést adott a jó boroknak és a rajongóknak egyaránt. Dűlős tételek tengerszint feletti magasság szerint szelektálva, brutális hozamkorlát, az adalékanyagok és technológiai varázslatok messze űzése a borkészítéstől, mind csupa olyan tényező, amelynek hallatán az egységsugarú fundamentalistának libabőrös lesz a háta az izgalomtól. És akkor még nem is beszéltünk az olyasféle purista urban legendekről, amelyek szerint 2003-ban és 2004-ben még ként sem használt a borászat (mert használt, persze, csak mérsékelten). Kell is ez az adrenalin egyébként, hisz a pincészet továbbra sem pedálozik túl nagy buzgalommal a marketing frontján. Pincelátogatás pince hiányában nincs, a borral kapcsolatos rendezvényekről, heppeningekről való permanens távolmaradás viszont van. Jó bornak nem kell cégér.
A borászat 42 hektáron gazdálkodik (ebből 20 található a Nagy-Egeden, 14 a Szarkás-tetőn, 7 a Ráchegyen, 1 a Kis-Egeden), magas tőkesűrűséggel, alacsony tőketerheléssel. Kénen kívül semmilyen adalékanyagot nem használnak, csak színlével dolgoznak, nem derítenek, csak néha szűrnek. És az eredmények alapján úgy tűnik, lehet szép borokat alkotni fajélesztők, pektinbontó enzimek és a sűrítés/vízelvonás ezernyi technikája nélkül is. Sőt.
Gróf Buttler Egri Portugieser Selection 2006
Ha nekem valaki azt mondja, hogy egy oportó mellett fogok karácsonyozni, és még élvezni is fogom, valószínűleg harsány nyerítések kíséretében hívtam volna fel a figyelmét bilibe lógó végtagjára. Az oportó nem az ünnepek bora. Volt eddig. A lesajnált fajta most új értelmet nyer a Buttler-palackban. Hogy megint adózzak egy sort a coming out művészetének, bevallom: mindig is becsültem azokat a borászatokat, amelyek a hazai vagy kvázihazai fajtákból próbáltak nagy borokat készíteni, és nemcsak a biztosra menés cabernet-kkel meg merlot-kkal szegélyezett útját választották. Például épp ezért szerettem/szeretem a Vylyant is, a kettőezerhármas kadarkájuk, illetve jó néhány portugieserük is a villányi átlag fölé tudott emelkedni. Mindennek ellenére ekkora revelációra azért mégsem számítottam egy oportótól.
Halkan hozzáteszem persze, hogy ha nem tudtam volna, milyen fajtából készül a bor, amit kóstolok, valószínűleg a cabernet franc környékére lőttem volna be, hasonló minőségű anyagot máshol simán eladnának cabernet franc sélectionként is (plusz réserve, illetve barrique), ha engedné az OBI.
De akárhogy forgatom a flaskát, ez bizony egy portugieser. Nem az Egedről, hanem a Szarkás-tetőről, egy kiváló évjáratból. Az egyetlen jegy, amiről oportóra lehetne asszociálni elsőre, az a színe. Lilás. A hagyományos oportóknál azért mélyebb, több vörös árnyalattal. Tippre ez is szűretlen, mint a legtöbb Buttler-bor, mert tiszta ugyan, de nem teljesen tükrös. A pohárban forogva viszont már lábbal tiporja mindazt, amit eddig az oportóról hittünk. Olajos mozgású, sűrű bor képét mutatja, súlyos templomablakokat karcolva a pohár falára. Kvaterkázóbor, mi? A nagy túrót.
Az illat aztán újabb, ezúttal megrendítő csapást mér a tudatalattimban létező portugizi-sztereotípiára. Mély, súlyos aromákat kapok, semmi oportós könnyedkedés, semmi jópofaság. Komolyság, mélység. Masszív meggy, feketeribizli, fás jegyek jönnek. Nem annyira minerális, mint a palack kolléga által nemrég megénekelt egedi kadarka, viszont kerek, minden szempontból szépen faragott, sok gyümölccsel operáló, mégis összetett illat ez.
Szájban aztán mérsékelt mennyiségű tannint kapunk, de ami jön, simogatóan, szinte balzsamosan kenegeti az ízlelőbimbókat, páratlanul harmonikusan játszik össze a vaskos, glicerines testtel, a szép savakkal, a gyümölcsös ízvilággal. A harmónia tökéletes, és ahogy boldogult Hofi Géza mondaná: van ám neki stukstúrája is. Viszont simasága ellenére sem lágy, nőies. Sok gyümölcs jön, szépen integrálódott fás jegyek. Ha picivel gazdagabb volna az ízvilága, ájultan borulnék előtte a földre. Ezt az apró hiányosságot azonban feledteti a végtelenül hosszú lecsengés. A korty vége kesernyébe fordul, bár annyira még nem, hogy az zavaró lenne.
Összességében ez egy szép bor. Mi az hogy, nagyon is! Nem kétséges, hogy a legszebb oportó, amit valaha kóstolni volt szerencsém. Igazából csak az gondolkodtat el, hogy vajon tudhat-e ennél is többet a fajta. Mert itten úgy tűnik, nagyságrenddel került feljebb a mérce, mint ahol eddig volt. 7 pont, mint a pinty, akkora.
Gróf Buttler Egri Bikavér 2005 (Nagy-Eged)
A bika igen fontos szerepet tölt be a Buttler-szortimentben, csúcsküvéje mintegy a pincészetnek. Pedig meglehetősen eretnek módon álltak neki a témának. Az egriek között fehér hollóként a kettőezerhármas prémiumbikával syrah alapra helyezték a kérdést, nagy ívben hányva a fittyet a helyi konvenciókra. Persze mint annyi más Buttler-bornál, a bikánál sem a szőlőfajták, hanem a terület az, ami a borra a legnagyobb mértékben rányomja bélyegét. Ennek megfelelően a kettőezerötös évtől két dűlőszelektált bikavérje is lesz a borászatnak, egy a Szarkás-tetőről, egy a már emlegetett Nagy-Eged hegyről. Ezt kóstoltuk mostan.
Legyünk őszinték: elsőre nekem ez a bor nem igazán tetszik. Értékelem persze a törekvést, ami létrehozta, de valahogy olyan első blikkre, mint egy füstről frissen levett oldalas, ami alá még berámolták az égett tölgyfát is, amin füstölődött. Nehéz, súlyos, rengeteg fával és odakozmált illatvilággal operál, túl nehézkes, túl tömény, egyszerűen nem igazán jó inni. Hasonló volt a kettőezerhármas prémiumbika is fiatal korában, ahogy emlékszem. Az viszont egész fantasztikusra kerekedett később, ezért hagyom szellőzni a bort, hátha jót tesz neki a karaffkezelés.
És lőn. Négy óra múlva felüti a fejét valami halovány elegancia, persze az is csak akkor, ha nagy, burgundis pohárból, sokat forgatva kóstolom (mert ezt párhuzamosan, egy bordóis és egy burgundis kristályból egyszerre vettem górcső alá). A palack felénél fel is hagyunk hát a próbálkozással, eltesszük a bort másnapra.
24 óra múlva már egész más kerül a pohárba. Elegáns, szép, kifinomult hordós jegyekkel operáló, igazi "nagy" bor. Ezt már én se merném burgonyafánkhoz ajánlani. Illatában szépen játszadoznak a gyümölcsök a már belesimult fával, mellé hűvös, meszes ásványosság jön (az Eged-védjegy ez volna talán?), elegancia és szépség. Istenuccse, harmónia van már az illatban.
Szájban viszont kicsit még érezhető a zabolátlan fiatalság, kicsit uralkodóak a fás jegyek (és kicsit még nyersek is), ennek ellenére jól érezni, merrefelé tart a bor. Élénk savak, nagy test, szép gyümölcsök, erőteljes hordó. Kicsit lötyög rajta ez a hordósság, főleg a korty vége felé, érdemes lesz 1 (vagy inkább 2) év múlva újra elővenni és újra megkóstolni. Mert szép bor így is, de ha a tölgy belesimul, és az egész összerendeződik, már csúcsformában fogja lefutni a kűrt. És az az a pillanat, amire várni érdemes.
Jelen állapotában erős 6 pontra taksálnám, hozzátéve, hogy ebből még egy nyolcas is lehet, ha. Ennek ellenére mostanában inkább azért táraznék be belőle, mert mire igazán formába lendül, valószínűleg kifogy a polcokról. És a jó bor csak akkor jó, ha meg is ihatjuk.
Utolsó kommentek