Néha az ember csak kutyafuttában tud kóstolni, jegyzetelni sincs ideje, ilyenkor csak benyomásokat tud utólag papírra, blogra vetni. Ez történt velem is most, a Kézműves Borok Háza által szervezett bemutatón is, ahol pár óra alatt módszeresen végigkóstoltam jó pár borász megannyi borát. A végére kellemesen el is fáradtam, a másnap kicsit nehéz volt. Azért igyekszem emlékmorzsáimat összeszedegetni.
Rózsaszín kezdés
Fehérekkel terveztem kezdeni, de ember tervez, házigazda végez. Szentesi József a kóstolópohárba Bujdosó Rosé Secco-t töltött: kellemes, üdítő habzóbor ez a 2008-as tétel. Ha már így alakult, akkor rögvest megnéztem a Köpcös pince piros borait. A 2008-as rozé egyszerű, gyümölcsös, finom, de ami ennél is jobban tetszett, az a friss siller volt. 2008-ban kevesebbet ázott héjon az alapanyag, így is ugyanolyan piros lett, mint előző évi társa. Kis zárkózottság után meggy és málna jött a pohárból, nem túl intenzíven. Finoman cseres és enyhén kesernyés a korty – számomra ez a siller mintapéldánya.
Fehérek, szárazon
Száraz fehéret két tokaji termelőnél ittam végül. Ungváry Krisztián, azaz a Vayi pince 2007-es furmintját kóstolva megállapíthattam, hogy egyértelműen hibás palackkal volt a közelmúltban dolgunk. A bor szép, citrusos, ásványos illatokkal, és ettől egy fokkal kevésbé izgalmas ízvilággal rendelkezik, nem túl bonyolult, de jó ivású tétel.
A Kikelet pincénél a 2007-es furmint is szebb állapotban volt, mint pár hete, azonban a komolyabb komplexitást, eleganciát most is hiányoltam belőle. A hárslevelű azonban továbbra is hibátlan: 12 gramm cukra ellenére egy száraz érzetű, tropikális, izgalmas bor.
A vörösök felé fordultam
A szekszárdi Borműhelynél elsőként egy csavarzáras buli-bort, a Campust kóstoltam: 1000 forintos árán igazi átszoktató tétel: jól csúszó, a bonyolultságot, izgalmat nélkülöző gyümölcsös bor. A 2007-es alap kékfrankos (Rokka) már vakon is jól szerepelt nálunk, most is a megszokott, kicsit alkoholhangsúlyos, de gömbölyű, gyümölcsös formáját mutatta. De Facto-t is kóstoltunk, a 2006-os épp a csúcsán járhat, a 2007-es pedig igazolni látszik Miklós évjáratértékelését; a komoly, kissé még kilógó alkohol ellenére már most nagy bor. A végére a borász elővett egy 2007-es cabernet franc-t is. Erről már tett egy zárójeles említést alföldi merlot, csak csatlakozni tudok hozzá: ritkán találok ilyen izgalmas, buja, fűszeres bort a poharamban. Még hordóminta, remélem a pár héten belül esedékes palackozás nem fog elvenni semmit ebből az élményből. Piacra várhatóan sorszámozottan, hatezer forint körüli áron, Eposz néven, karácsonykor kerül majd. Érdekes, hogy a magas, 15 feletti alkohol itt egyáltalán nem lógott ki.
Nem úgy a Buttler pinot-ból. 15 feletti alkohol fűti a 2007-es bort, számomra az elegancia hiánya a legfeltűnőbb. Markánsan tanninos, túlérett jegyekben tobzódó tétel – majd az idő eldönti, hogy mi lesz belőle – jelen állapotában számomra nem igazán élvezetes ez a bor. A 2006-os Nagy Eged bikavérre többen is felhívták a figyelmem; nekem ott is kilógott a szesz, a kissé égető utóíz miatt nem osztoztam a feltétlen lelkesedésben, majd idővel lehet, hogy revideálom álláspontomat. A savak sem tűntek még belesimultnak, nem ma fogyasztanám el ezt a bort. A 2006-os syrah-t viszont akár naponta elkortyolgatnám, lelkesedésem töretlen ez iránt a tétel iránt.
Az est legjobb borai közt tartom számon Orsolyáék frissen palackozott 2007-es pinot-ját – sokat változott, és szerencsére előnyére a tavalyi pincelátogatás óta az alapanyag. Fűszeres, avaros, csipkebogyós illat mellett könnyed, üde, izgalmas korty. A 2007-es syrah is tetszett: borsos, szilvás illat és íz jellemzi.
A legszebb sort Ráspinál találtam meg. A két kékfrankos közül még mindig a sima jár előrébb az érésben, a válogatás most nem porosodott azonban be. A 2006-os zweigelt a maga fűszeres-gyümölcsös mivoltában szinte hibátlan, az ugyanabból az évjáratból származó Máté cuvée meg egészen az: ilyen elegáns borral ritkán találkoztam. Szétszálazhatatlanul fűszeres-gyümölcsös illat, még érezhető vaníliával, a komplexitás a kortyba is átjön, végtelen hosszú lecsengéssel. Csak az árát, azt tudnám feledni (ötvenezer forint, és ez nem elírás).
Csutorás Ferenchez már fáradtan érkeztem, a pajadosi 74-es kékfrankos (akkori telepítésűek a tőkék) azonban felfrissített; gyümölcsök, fűszerek, savak szép összhangja volt a borban. Érdekes, izgalmas volt a pinot és medoc noir (ejtsd: menoire) házasítás, ami az Aranycsapat-szériában Bozsiknak állít emléket, Nagyanyag néven. Tényleg az - nem testben, hanem kifinomultságban, fineszben.
A legszebb kékfrankos a kóstolón Losonci Bálint pincéjéből, közelebbről a gyöngyöspatai Gereg dűlőből származott. Vastag, telt, kissé talán robosztus, de nem nehézkes bor (noha itt is 15-ös alkohollal találkozhattam), kellemes fűszerességgel, érdekes ásványi jelleggel. Talán még a hordó integrálódását érdemes megvárni a fogyasztásával.
Édes búcsú
Édes bort ittam búcsúzóul, a most bemutatkozó Breitenbach pince két tételt is hozott, a szívemhez a tisztán furmintból szűrt állt közelebb, üde, gyümölcsös íze miatt. A kései cuvée kissé ódivatúbbnak, enyhén oxidáltnak tűnt.
Öt legjobb?
Összességében izgalmas borok jellemezték ezt a bemutatót, lefelé kevés tétel lógott ki, az élmezőny kifejezetten sűrű volt. Ha feltennék a kérdést, hogy melyik volt az öt legjobb bor, talán most ezeket mondanám: Gróf Buttler Syrah 2006, Orsolya Pince Pinot Noir 2007, Borműhely Eposz 2006, Ráspi Máté 2006 és Losonci Gereg Kékfrankos. Legszívesebben pedig egy Köpcös sillerrel ülnék ki az erkélyre.
Utolsó kommentek