Egyszerű koncepcióval érkeztem a Várba tegnap: tucatnyi pincétől tucatnyi jó bort szeretnék inni. Ehhez persze nagyobbat kellett meríteni, no meg köpni is, néha. De a tervet sikerült zárásra abszolválnom. Az alábbiakban nagyvonalakban bemutatom a kedvenceimet. Szigorúan szubjektív élménybeszámoló, ami akár ajánlónak is tekinthető ugyan, de mivel a merítési lehetőség hatalmas, ezért inkább azt javaslom: menjenek, kóstoljanak, igyanak!

Pezsgőt ritkán iszom, ez leginkább annak köszönhető, hogy nem ismerem őket. Ezért is mentem elsőként a 75cl standjához, ami konkrétan az újvilági borokkal foglalatoskodó Wineage kiállítóhelyének egyik sarkát foglalja el. T. Nagy Gábor ugyanis ismeri, és szereti a champagne-i habzókat, a Várba csak pezsgővel jött ki. A Sanger pezsgők egytől egyig elegánsak, imitt-amott kicsit élesztősek voltak, ha egyet szeretnék közülük kiemelni, akkor nekem a fahordós érlelésű Cuvée Louise Eugenie volt a legfinomabb. De a pezsgőkről sokat kell még tanulnom.

Németh Attila Gábor régi kedvencem, mostanság kicsit szem elől tévesztettem, itt volt hát az alkalom, hogy végigkóstoljam az ő borait is. Volt köztük 10 feletti savval megáldott (vagy megvert, kinek-kinek ízlése szerint) Veresföldi chardonnay, meglepően remek syrah, megszokottan kitűnő sárgamuskotály, titkos Alana aszú, és egy kiemelkedő olaszrizling. Oldalrizling névre hallgat a bor, 2006-os, a pincénél lehet megvásárolni, és az egyik legjobb rizling, amit mostanában kóstoltam. Nem egy könnyű darab, 14-es az alkoholja, emellett még 29 gramm cukor is maradt benne, az egésznek a 6,5-es sav ad támasztékot. Illatában a túlérés jegyei dominálnak, birs, füge, trópusi gyümölcsök jönnek intenzíven a pohárból, kóstolva nagyon harmonikus, telt, krémes bor, hosszú-hosszú lecsengéssel.

Tokaj felé vettem az irányt (ahol Albert gazdába botlottam, együtt bóklásztunk, így élményeink némileg átfedik egymást), és Balassa István száraz borait kóstoltam végig, ha lett volna erőm, visszamentem volna az édesek miatt, de nem volt. Szárazból viszont a két friss palackozású 2008-as egyaránt remek volt, a Betsek hárslevelű egyenesen kiemelkedő. Már most összhangban van a virágos, gyümölcsös illat a szépen strukturált szerkezettel, könnyen és jól iható bor. Külön örültem, hogy a friss palackok mellett 2006-os és 2005-ös furmint is akadt a kínálatban.

Asztalos Zoltán pár éve háromhektáros tokaji birtokát építgeti, a Tokaji Bormívelők standján kínálta épp a társaság borait, közte saját, Vióka dűlőből származó 2008-as furmintját. A könnyedebb furmintok egyik szép példánya ez a bor, egy leheletnyi fa még érződik az illatában, kóstolva azonban egyáltalán nem, ott a szikárság és a jó savak játsszák a főszerepet. Ugyanitt kóstoltam a Kikelet pince Váti dűlős furmint-hárs házasítását, 2007-ből. Félédes, 12-es alkohollal, és nagyon izgalmas, szép illattal megáldott bor. Kóstolva szinte száraznak hat, lendületes savainak köszönhetően. Kifejezetten gyümölcsös, üdítő bor.

Az Andrássy pincénél remek volt a sárgamuskotályból szűrt must, annál jobb már csak a 2007-es hárslevelű volt. Zamatos, üde, remek savú, itatta magát. Le is szűrtem magamban a tokaji kör tanulságát: feljövőben a hárslevelű, és ennek örülök. Lehet, hogy újra belevágok a hársas utazásokba.

A tokaji savak után jól esett a mátrai Benedek pince 2008-as chardonnay-ja, 2 hónapos hordós érlelés után került palackba a bor, és bár még teljesen nem sikerült összeszednie magát, de bíztató képet mutatott. Illatában kicsit vajas, vaníliás, ízében viszont üde, gyümölcsös, a végén enyhe kesernyével.

A savgerincre a móri Maurus pincénél tértem vissza újra, ezúttal kizárólag ezerjókat kóstoltam, kettőt is, remek volt mind a kettő, a frissebb 2007-es ezúttal jobban tetszett, gyümölcsös, lendületes, tartalmas bor volt. Hasonlókat jegyeztem fel Szentesi József 2008-as rajnaijáról (a Kézműves Borok Házánál kóstolható), a 2007-es után újra kiváló bor készült a nadapi alapanyagból. Van neki kistestvére is, Öcsi névre hallgat, ezen mosolyogtam egyet.

De a legmeglepőbb fehérbort mégsem itt kóstoltam, hanem egy szekszárdi borásznál. Márkvárt Jánosról már megemlékezett palack kolléga is, én egy késői szüretelésű, szárazra erjedt olaszrizlinget emeltem ki a sorból most, kicsit szamorodnis, érett, komoly bort öntött János a poharamba. A 14-es alkohol mellett még maradt annyi sav, hogy ne boruljon az egyensúly – igazi szekszárdi kuriózum ez a bor, de persze a pince többi tétele (reduktív vörösök) is az.

Ha már áttértem a vörösökre, akkor hamarjában a Szekszárdi Borműhely kínálatát is végigkóstoltam. A forgalmi tételeket eddig is szerettem, eztán sincs rá okom, hogy diszkvalifikáljam bármelyiket is. Azonban ha az ember szépen néz Pálos Miklósra, előkerül pár érdekesség is: három dűlős kékfrankos, hogy mást ne mondjak. De mondok, ugyanis a 2007-es Eposz, ez a 100%-ban cabernet franc-ból szűrt bor megint lehengerelt. Feketeribizli, mélységek, rétegezettség, egész szájat kitöltő masszív korty, finom tannin; ezek kerültek a jegyzetfüzetembe. A 17-es alkoholja nem kevés, de nem lóg ki.

Ha nem ittam volna meg hirtelen az Eposzt, akkor érdemes lett volna átvinnem a Sauska pincéhez egy mintát belőle, ugyanis az est másik nagy cabernet franc-ját itt kaptam a poharamba. A két bor között van pár különbség, többek között emez forgalomban van, és 2006-os. Amaz majd csak a pincénél lesz kapható, kb. feleannyiért, mint ez. De egy dolog közös bennük: a Sauska bor is borzasztó komplex, erdei gyümölcsös, fekete bogyósokkal teli. A francia hordó nagyon szép fűszereket tett a borhoz – biztos, hogy nem egy terroir bor, viszont finom.

A napot egy fordítással terveztem zárni (persze kettő lett belőle), Lenkey Géza 2000-es bora újfent kuriózum. Nagyon érett, de tapasztalat híján nem merek olyat írni, hogy csúcsán lévő bor. Illatában zölddiót, kis kenyeret találtam. A korty sűrű, kicsit cseres, hosszú.

Azt gondoltam, ezzel a korttyal le is tudok sétálni a Lánchídig, de mellénk keveredett egy fiatal srác, érdeklődött, hogy mi merre van, kezében egy palack bor volt, ha jól rémlik, címke nélküli. Útbaigazítottuk, majd rákérdeztem, mi ez a bor, a válaszra megmondom őszintén nem emlékszem, csak arra, hogy valami Vincze Béla pincéjéből, és a fiatalember a fesztivál legjobb borának tartotta. Sosem értettem, mikor valaki ilyen egyértelmű kijelentést tesz, így a srác kénytelen volt bevallani, hogy történetesen Vincze Béla az édesapja. Így végül a napot egy pohár Vincze borral zártam, kóstolójegyet nem adtam érte. És tényleg finom volt.

(AM alternatív útvonalterve. És egy kalauz a várbéli akciókhoz.)