Ha Palack kolléga megmosolyogja a magyar borok eltarthatóságáról szóló ex catedra kijelentéseket, azt maximálisan megértem. Az utóbbi időben engem is értek jelentősebb meglepetések e téren. Kóstoltam olyan villányi bort, melyet pár éve már temettünk, most - 10 évesen - mégis ereje teljében mutatkozott meg, nekifutottam Gál Lajos 2002-es pinot noirjának, melyet szintén lejtmenetben láttunk legutóbb, s most elképesztő formáját futja, talán a legszebbet, mióta ismerem. A bor életpályája számomra már inkább hullámvasútnak tűnik, mint szabályos görbének. Hullámhegyek és -völgyek követik egymást változó amplitúdóval és frekvenciával. Egyfajta önológiai fehérzaj, néhol kiszámíthatatlan kanyarokkal. Hatványozottan így van ez az olyan borok esetében, ahol a természetesség jegyében a minimálisra csökkentették a stabilizáló és egyéb borászati eljárások számát. Szeszélyesek, néhol kiszámíthatatlanok ezek, néha porba löknek, néha a mennyekbe emelnek. Így vagyok Bukolyi László 2005-ös nagy-egedi bikájával is.
A Buttler-bika 2003-as első kiadása a palackozás után füstös, erősen fás volt, kellett vagy 2 év, mire egyöntetű elégedettség uralta a kóstolását. Összerendeződött, megnyugodott, felszedett egy kis palackbukét, és hengerelt. Ehhez azonban ki kellett várni a kivárnivalót. Ezért nem is nagyon búslakodtam, mikor a 2005-ös nagy-egedi testvére majd' két éve ugyanolyan füstös, szalonnás, fás aromákat mutatott, mint az előd fiatalon. Vannak még szép, de már halványodó emlékeim róla, ezért gyorsan felpörgettem az archívumot, milyennek is találtam akkor. Nos, a legfontosabb kijelentés talán a lenini ihletésű "fektetni, fektetni, fektetni" volt. Azóta eltelt 21 hónap, ami egy bor életében jelentősnek is számíthat, így tegnap újból csapra vertem egy flaskát.
A bor színe gyakorlatilag nem változott, még mindig a lila oldalon táncol, első ránézésre tehát fáradtságnak nyoma sincs. Bontás után azonban első szippantásra buta meggyillatot érzek, olyan asztali boroknál megszokottat. Ezen hamar túlteszem magam, a Buttler-borok sosem bontás után villogtak a legszebben. Szellőzzön csak, meghálálja. Félre is tolom a poharat.
10 perc múlva tormaillat jön. A szűzmáriáját, ez azért ijesztő. Olyat ugyanis még nem nagyon láttam, hogy a tormaillat később valami kellemesbe csapjon át. Gondolkozom rajta, hogy számba vegyem-e, de némi önmarcang után inkább a további pörgetés-szellőztetés-szagolgatás mellett döntök.
Újabb 5 perc elteltével a torma tűnik, de visszajön a buta meggy, és mellé valami lakkos kilógás is érkezik. A torma metamorfózisa. Halvány fa és némi zöldség kezd mocorogni a háttérben. A templomablakok elég masszívak, sűrűek, talán lesz még ebből valami. Még mindig nem kóstolom meg.
Fél órával később kezd rendeződni a kép, ezzel együtt kicsit visszafogottabbá is válik. Most már egyértelműen a fa körül keringnek az illatok, némi fűszerpaprika jön még hátulról és felbukkannak halvány ásványok is. Az első korty kicsit zilált, kicsit savanyú, ugyanakkor elegáns. Nem tudom hova tenni. Tetszik is, meg nem is.
Az illat közben egyre szofisztikáltabbá válik. Kicsit "rátöltök" a pohárra, vanília csap orrba. Nem annyira durva, inkább hozzátesz a borhoz, mint elnyomná azt. 2 órával bontás után fűszeresedik a kép, de még mindig nincs kinyílva. Olyan, mint egy kitörni készülő vulkán: érezni a benne feszülő energiákat, szinte szétfeszítik a bort, mégsem bontakoznak ki. Egy felajzott íj, ami csak arra vár, hogy valaki elengedje az ideget. Késő este van azonban, nem próbálkozom tovább: visszadugózás nélkül kint hagyom az asztalon, kapjon még levegőt, amíg alszom.
14 órával bontás után már más bort köszönthetek a poharamban: finom fás fűszeresség körül megszámlálhatatlan apró illatjegy kering az ibolyától az ásványokon át a szederig. Szinte szétszálazhatatlanul komplex, ugyanakkor meglehetősen visszafogott. Az ízekben is a fűszer vette át a hatalmat, a savak még meglehetősen délcegek, a tannin még egy kicsit érdes, de a lecsengés szinte végtelen. 14 óra szellőzés után még fiatal a bor. Legszívesebben mindenféle pontozás nélkül csak annyit mondanék rá, hogy hagyjuk tovább pihenni. Ha időt kér, hát kapja meg. Jelen állapotában ugyanúgy egy hatost kapna, mint tavaly januárban, és még mindig hozzátenném, hogy ebből még egy nyolcas is lehet. Kérdés, hogy lesz-e türelmem kivárni.
Utolsó kommentek