Bécsben jártam a múlt héten. Két nap alatt 10 órát és legalább ennyi kilométert bolyongtam pohárral és köpővel a kézben a Hofburg termeiben a Wein & Co monstre portfoliókóstolóján a MondoVino-n. Több, mint 200 pince kínálatát lehetett megkóstolni, amit persze nem lehetett ennyi idő alatt. Első nap csak lubickoltam az élményekben: hibátlan zöldveltelinik és rizlingek Kamptalból illetve Wachauból. Rettenetesen fiatal bordóiak 2007-ből. Remek portugálok nem csak portóival Douróból, egy-két spanyol és olasz szépséggel megspékelve. Nem számoltam utána, de alighanem másfél óra alatt kiköptem illetve lenyeltem a kétnapos belépő árát. Az első nap carpe diemje után a második napra már a mindenttudó messekatalog birtokában, koncepciót lehetett és kellett ácsolni, komoly útvonaltervet készíteni. Így esett, hogy a nap középpontjába az előző heti kékfrankos keresés mintájára az osztrák blaufränkisch felfedezése került. Az alapokat elegánsan kihagytam, tizennyolc főleg dűlős és bizony nem olcsó tétel járta meg poharamat.

A két legemlékezetesebb borral kezdem. Nagyon egységes volt a mezőny, ez a két bort egy kis plusz emelte nálam a többi szépség fölé. Nem szeretek és lehet pontozni ilyenkor, de nagyjából hat pont fölötti, talán hét pontos borok ők. Paul Achs Ungerberg 2007-esének illata édeskés, kedves gyümölcsű, konyakmeggyes. Kóstolva tartalmas, de túlzásoktól mentes, egyensúlyos. Azon kevés borok közé tartozott, amelyben izgalmas rétegzettséget is felfedezni véltem. A sor egyik, ha nem a legszebb tételének bizonyult. (€ 51) Másik kedvencem a Prieler Leithaberg 2007 volt. Fűszeres, mély, szép illattal mutatkozik be. A korty remek egyensúlyban van, ráadásul izgalmas és finom is, ami persze nem megvetendő dolog. Végre egy blaufränkisch, ami nem csak szép gyümölcsös és finoman hordófűszeres, hanem izgalmas ásványosságot is rejt. (€ 32) Idén Prielerék lettek az év borászata a tekintélyes Falstaff magazinnál, úgyhogy jól választottunk mindnyájan.

Hat igazán szép kékfrankost találtam még. Ha pontoznék ilyenkor hatos körüli lett volna mindegyik. Talán a sorrend sem véletlen ahogy most írok róluk. Uwe Schiefer Reihburg 2007-ese annyira hasonlított a következő, másik dűlőből származó tételre, hogy vissza kellett kóstolnom őket valami megfogható különbséget keresve. A Reihburg mintha édesebb és testesebb lenne. (€ 46) A Szapary 2007 nagyon friss, gyümölcsös: meggyes, almás illatú kékfrankos. Kóstolva is élénk, friss, egyenes és kristálytiszta ízű. Nagyon finom. (€ 30) A Gernot Heinrich Alter Berg 2007 illata hízelgő, sokrétűen gazdag, újvilágias karakterű, rengeteg gyümölccsel és szép hordóval. Kóstolva is kedves mégis karakteresen tanninos, finom ízű, hosszú. (€ 45) Az Umathum Kirschgarten 2005 gazdag illatából rengeteg piros gyümölcs és rumosdió árad. Nagy testű, de korántsem lomha bor. A vége felé az alkohol égetni, a savak és a tannin szinte törni zúzni kezd, persze mindezt a fajtához képest kell elképzelni. Ezzel együtt nagyon érdekes és szép darab. (€ 45) A Prieler Goldberg 2006-nak jobban kellett volna tetszenie, hiszen ez a pince zászlósbora. Fűszeres, mély, szép illattal nyit, akárcsak a másik Prieler kékfrankos. Kóstolva is hasonlóan izgalmas és finom. Nagyobb testű, robosztusabb a másiknál, viszont kissé farnehéz, számomra a Leithaberg sokkal elegánsabb volt. (€ 68) Végül az Umathum Kirschgarten 2006-ról az jegyeztem föl, hogy visszafogottabb, viszont izgalmasabb illatú borsos fűszerességével, mint egy évvel idősebb testvére. Kóstolva jóval vékonyabb, ugyanakkor letisztultabb, elegánsabb. Az alkohol azonban nála is kilóg, éget a végén. (€ 45)

Éppen csak valamivel maradt le tőlük a következő három bor: valahol öt és hat pont között lennének, ha mondanék ilyet. Paul Achs Altenberg 2007-ese lágy gyümölcsös illatú, élénk, de kerek savai üdítően hatnak, mégsem mondható vékonynak a korty. (€ 51) A Spiegel 2007 kissé fásabb és gazdagabban gyümölcsös illatú, mint az Altenberg. Kóstolva kerekebb, jobban iható. Nagyon finom, tisztán gyümölcsös ízű, de hiányzik belőle a mélység. (€ 51) Ernst Triebaumer Mariental 2007-ese intenzíven gyümölcsös, kicsit édeskés, de nem gejl, szerethető illattal mutatkozik be. A kortyban is rengeteg gyümölcs, és nem kevés tannin lubickol, mégsem találtam elég izgalmat benne. (€ 66)

A maradék hét kóstolt tételt különösebben nem részletezem. Jó öt pontos borok voltak: tiszták, ha nem is hibátlan, de jó szerkezetűek, szép gyümölcsösek. Bármikor szívesen látnám őket a poharamban. Két csalódást azonban ki kell emelnem: Günter Triebaumer Blaufränkisch Reserve 2007-ese nekem kilógott a mezőnyből, rendezetlenségével és mesterkéltségével, talán még öt pontot sem adnék rá. (€ 25) Viszonylagos csalódás volt még, hogy a Weninger Dürrau 2006 egyáltalán nem vett le a lábamról, kicsit vékonynak és igen savanyúnak éreztem, így nem kapott volna öt pontnál többet. (€ 64)

Megállapítható, hogy a magyar pénztárcának elképesztően drága osztrák csúcskékfrankosok között már nemigen lehet mellényúlni. Viszont aznap belenyúlni sem sikerült legalább egy nyolc- vagy kilencpontos élménybe. Igaz, röghöz, azaz egy kereskedőhöz és éppen forgalomban lévő tételekhez voltam kötve, ami ugye nem a legalkalmasabb vadászterület a boldogság kékfrankosmadarának sülten szájba repítésére. A keresés tehát itt is folytatódik: Ich komme wieder.

Zárójelben a Wein & Co listaárai. A fotók innen és innen valók.