Majdnem két hete jelent meg egy cikk, amely a tartós hideg miatt a szőlőkben keletkező terméskiesést minimum 25-30 százalékosra becsülte. A nyilatkozó, Varga Péter (Magyarország kedvenc borászata) a kiesést borra, majd forintra konvertálta, és nála a káróra 20 milliárdnál állt meg. Azt azonban ő is aláhúzta, hogy a legnagyobb károkat minden bizonnyal a Dél-Alföld szenvedte el, amiről minden lokálpatriotizmusom ellenére sem tudnám azt állítani, hogy Magyarország vezető borvidéke. A nyilatkozat megjelenése után találkoztam olyan véleményekkel, hogy egyrészt a szőlőt nem véletlenül szokták domboldalba telepíteni, másrészt a mezőgazdaságban mindig is akadtak mézeshangú rókák, akik egyetlen alkalmat sem mulasztanának el, hogy szerenádot adjanak a kármentő alapok kezelőinek.

A tisztánlátás érdekében megkérdeztem vagy tucatnyi borászismerősömet, és a válaszokból a fenti apokaliptikusnál mindenképpen megnyugtatóbb kép rajzolódott ki. A válaszok némelyikét átszőtte a Varga Pincészettel (vagy egyszerűen az intergalaktikus borelőállítással) szembeni indulat, de én most a fagykárra szerettem volna koncentrálni, így a pikírtebb megjegyzéseket nem adom közre. Viszont nem tudom megállni, hogy Tarnóczi Zoltán panaszát (Orsolya Pince) ne másoljam ide:  „Ezek a források [kárenyhítési- és újratelepítési támogatások] hozzánk hasonló kistermelők számára teljesen elérhetetlenek, sőt befizetéseinkkel mi tartjuk fent a rendszert: a számunkra igen kis mennyiségű termést produkáló 2010-es évben például a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal számlájára a területeink után 2000 Ft/ha kárenyhítési hozzájárulást kellett befizetnünk!”

És akkor jöjjön a fagykár maga. Az első és legfontosabb üzenet, hogy a kérdezettek közül senki sem aggódik. Még akkor sem, ha biztosat egyelőre nem lehet tudni. Csak rügyfakadáskor válik egyértelmű, hogy volt-e egyáltalán kár, és ha igen, milyen mértékű. Biztató jel, hogy a rügyek állapota alapján (e hét közepe) indokolatlannak tűnik a pánik. Valamennyi válaszadó hangsúlyozta, hogy a domb- és hegyvidéki területek jóval védettebbek a tartós mélyfaggyal szemben, mint a síkvidéki szőlők. A saját dűlőikben a mínusz 15-20 fokos negatív csúcsok nem szoktak végzetes károkat okozni. A domboldalakon a légmozgás, illetve nappal a napfény beesési szöge jelentősen javítja a túlélési esélyeket. Végezetül többen is kitértek arra, hogy a gondos, alapos szőlészeti munka, a megfelelő művelésmód erősíti a szőlő fagytűrését. Összegezve tehát azt mondhatjuk, hogy szerencsére az idei évjárat sorsát nem pecsételte meg a februári fagy.

Zárlatként vissza az alapokhoz - az egyik leggyakrabban visszatérő motívum szalonképes megfogalmazásban: „Magyarországon 10-20 évente lehet ilyen fagykár, amely megmutatja a szőlő telepítésének határait. Azokról a területekről, amelyek ennél sűrűbben komoly fagykárokat szenvednek, azt gondolom kijelenthetjük, szőlőtelepítésre nem alkalmasak.”

[A képet innen metszettem]