Annak idején úgy tanították, hogy a rákendrol öl, butít, nyomorba dönt, mára meg kiderült, hogy a népek bölcs tanítómestere. Az a néhány vers, meg kellő mélységben megemésztett bölcsesség, amibe nehéz vagy éppen fölemelő helyzetekben kapaszkodhatunk, szinte mind a rákendrollból, de legalábbis annak közvetítésével jön. Én pl. a korai Rod, the Mod (Stewart) hangján idézem fel máig azt az angol szentenciát, hogy "every picture tells a story" (egy lehetséges fordítás: minden kép mesél valamit). És bármennyire esetleges az összefüggés egy palack tartalma és címkéje között, a címke mondta mesét rendesen előbb ismerjük meg, mint a palackban rejlő lényeget. És a sztori és a folyadék jóideig birkóznak, mire összerázódik bennünk valamilyen összkép.

A Sebestyén Indigónak föltűnő címkéje van. Amikor először megláttam a Bortársaság honlapján, azonnal beleestem. Ragyogó kék és lila, fémesen csillogó, mint gyermekkorom kékmadara (a Búvár Zsebkönyv idevágó számának egyik örökös sztárja volt az Indigó pinty). Aztán kézben tartva már az volt a föltűnő, hogy az eredeti ötletet milyen szépen elcseszték a nyomdában: elcsúszott árnyalatok, két lépés távolságból már olvashatatlan felirat. Jól elszalasztott esély. Maga a név a Bortársaságos Tálos Attila ötlete, állítólag a zweigelt sötétlila színe ihlette meg. Végre egy idegen név, ami nem latin, nem kell hozzá szótár, és még értelme is van.

Sebestyén Csaba jóképű szekszárdi borász [9], aki a 2003-as Kékfrankos Válogatásával aranyérmet nyert Brüsszelben (Concours Mondial de Bruxelles). Futólag kóstoltam, szívesen kóstolnám máskor is, hiszen a KF szívügyem. És szívügyem a zweigelt is, tehát, minden adott, hogy imádjam az Indigót. De nem imádom.

Az első benyomások: erjedt gyümölcs, fűszeres illat, egy olcsó shirazra emlékeztet. Szájban fa, magas alkohol és kesernye. De az első benyomásokat általában jobb volna titokban tartani. Mivel az indigót sem én, sem kedves feleségem nem találta igazán vonzónak, négy napot ért meg, szerencsére. Mert a limbusból [10] szépen visszakapaszkodott. Eleinte az volt a gondom vele, hogy sem nem elég rusztikus, sem nem elég kedves. Az utóbbit nem vártam, de mégis ebbe az irányba mozgott. Kerek és simulékony nyerő lap nélkül. Nem egy hedonikus gyümölcsbomba – extraktédesség nuku. De négy (4) napon át rendületlenül tartotta formáját, és volt időm megtanulni értékelni. Jó természetű, szorgalmas, bátor és a ridegtartást is jól tűrő fajta, egy palackba zárt szálkásszőrű daxli. Volt időm szöszölni vele, és találtam is benne néhány vadiúj illatjegyet. A szilvalekvár nem nagy durranás, de a fenyőtű, az avar, a gesztenyeméz, a tinta és a frissen szedett málna (poloska nélkül) már igazi csemege. Böcsületes anyag, plasztikai sebészt nem látott, a közepes testhez tisztes savak és derék tannin jár.

Zárszóként azt akartam mondani, hogy haladóknak és kalandvágyóknak ajánlom, de ha információim nem csalnak, akkor megkésett az ajánlás, mert elfogyott. Nagyon pártolnám, ha más borászok is komolyan vennék a zweigeltet. Az osztrákoknak ez már nagyon bejött.
A Művalk minősítése: (nekem 4, egyébként:) 3p
Ár: 1.600 HUF körül