Ideje volt megnéznem, hogy tartja-e magát a 2002-es Solus. Egyrészt, mert számtalan kígyót és békát kiabálnak rá mostanában. Másrészt, mert néhány hónapja dettó beleszaladtam egy nem túl elegánsan érett palackba. Ne legyen egyedül, hozzákóstoltam a Tormaresca 2001-es Torcicodájának másfél évig panelérlelt példányát.
Érdeklődéssel vegyes elképedéssel figyelem a hangulatot, amely veres sztárborászaink árképzésével kapcsolatban kialakult. Sikk ez most, szidni az árvákat, hogy kiemelt dolgaikat durva pénzért próbálják eladni – ami vagy sikerül, vagy nem, szegényeknek. Vagy gazdagoknak. Mindegy, divatok jönnek, divatok mennek, a borivók hörögnek, megnyugszanak, a mesterek erősebbje topon marad, akinek nem jött össze, alább adja. Ja, szépen meg tudom magyarázni, mégsem értem. (Mint a használt viccben, hogy elmegy izé a paphoz – vagy a rabbihoz, vagy akihez akarjátok –, és azt mondja, nem értem ezt a részt a Bibliában itten. Mire a pap: várj, megmagyarázom. Mire izé: megmagyarázom, megmagyarázom! Megmagyarázni én is tudom, de nem értem.) Szóval, hogy honnét ez a rengeteg indulat? Meg minek? Drága a bor? Nem veszem meg. Ennyi, nem? Van csomó másik, amit megvehetek helyette. Tisztára olyan már, mint a futball. Anyázod Matthaust? Ne nézd a meccset, tökfej. Ott a Bajnokok Ligája. Kizárólag világválogatottak csöszkölik egymást.
Gere Solus 2002
A 2000-es Solus referenciabor, egy kurva jó évjárat eszetlen pompásan sikerült eredménye. Sokan sokszor hivatkoztak már a 2004. tavaszi bécsi kóstolóra, amelyen Solus schlagt Petrus, ugyebár. Nálam is lenyomta, visszakézből, ha rosszul felejtek, volt összesen egy ember, akinél nem. Lehet, hogy kettő is, ám csak Peter Moserre, a Falstaff főszerkesztőjére emlékszem. Ő simán eltalálta, mi micsoda, hiába, sok ezer korttyal több klasszis bordóihoz volt szerencséje, mint a magamfajta halandóknak. Ehhez képest a Solust is vígan 90 fölé pontozta és agyba-főbe dicsérte derék Moserünk. Amúgy meg voltam győződve arról, hogy amit – hóttversenyben a Tua Rita Redigaffijával – a mezőny fölé emelek, az a Masseto. Tévedtem.
A 2002-es nem hozza a nagy előd által mutatott formát, de nem egy utálatos kísérlet. Fiatalon annyira nem jött be, az idén nyáron nagyon – a grandióz merlot-kóstolónkon, például –, valamikor októberben megint nem. Ez utóbbi kifejezetten barnás szélekkel ijesztgetett, úgy tűnt, megérni még nem volt ideje, és máris elöregszik. Muszáj volt hát előkapni a faládából az utolsó előtti előtti flaskát. Amely vissza is építgette a rogyadozó renomét.
Sötét rubin, tükrös, barnának nyoma se. Derekas templomablakok, lusta mozgás, komótos lefolyás. Módfelett állatos, földes, orvosságos, izgalmas, bordói illat, a gyümölcs csak második nekilendülésre jön, aszalt verzióban, rummal, likőrrel. Ízében középen jelentékeny édesség, nagy test, a vége száraz, bársonyos tanninnal, gyümölcsösen, szélesen cseng le. A savai kevesebbek már, de még tartják. Aztán nyiladozik, a rumos-csokoládés vonal erősebb lesz, az animalitás fölé kerekedik, igaz, emez így is végigkíséri, több órán át. Játszik a bor, kávé keveredik elő, ellenpontozva a gyümölcsös zamatokat. Gömbölyű nagyon, ideje meginni. Nálam még mindig 8 pont.
Tormaresca Torcicoda 2001
A portugáliai futball Eb tájékán vettem pár palackkal a Bortársaságnál, négyezer körül. Mert az első piszokul ízlett. Száz százalékban Primitivo del Salento, mely fajta Hugh Johnson szerint azonos a Zinfandellel. Ha valaki többet tud róla, írja meg. Az biztos, hogy a legkevésbé sem emlékeztetett a velem eddig szembejött Zinekre. Utóbbiak könnyedek, gyümölcsösek, kompótosak, fűszeresek voltak, a Tormarescáé meg – a cég az Antinori família pugliai akciójának gyermeke – blockbuster. Egy körrel ifjabban még inkább az volt. És most is, majdnem.
Fekete, már-már. A likőrösség percek alatt felülírja az animalitást és a földességet, holott kezdetben még utóbbiak dominálnak. Annyira, hogy ez is elmenne bordóinak. Karamell, tejcsokoládé, áfonyalekvár. Szájban előbb komplex és izgalmas, gyümölcsökkel meg a három utóbbi illatjegy átlényegülésével, ám a becsületesen száraz, árnyalatnyit savanykás utóíz valahogy összeszűkíti. Szerkezete messze nem a legbonyolultabb, amivel találkozhattam. Az illat kárpótol, véges-végig gazdag, hömpölygős marad. Megy előre tisztességgel, fűszeresedik, vibrál, kár, hogy ízben nem tud jobban kibontakozni. A dinamizmus hiányzik belőle, de így is megéri a pénzt, amit adtam érte. Ennek a benyakalásával sem muszáj várni, amennyiben még van valakinek belőle. A 7 pont azért megvan.
Utolsó kommentek