Amikor a franciák magukról mondtak ítéletet, és kiengedték a palackból az újvilág szellemét. A trónfosztás meglepő és mulatságos története. Mezítlábas kaliforniai suhancok a francia kékvérűek ellenében.
A közelmúltben jelent meg George M. Taber: Judgment of Paris: California vs. France and the Historic 1976 Paris Tasting That Revolutionized Wine (Párisz ítélete: Kalifornia kontra Franciaország és az 1976-os történelmi párizsi kóstoló, amely forradalmasította a bor világát) című kötete, és ennek apropóján egymást érik a szimpla emlékeztetőnek szánt ill. a hátteret és az esemény jelentőségét is megvilágítani próbáló cikkek.
A legendás 1976-os párizsi kóstoló
1970-ben Steven Spurrier – ma a Decanter egyik vezéralakja – pelyhesállú sihederként Párizsba költözött, hogy kereskedést nyisson a bor fővárosában. A Les Caves de la Madeleine borüzlet hamarosan a Párizsban élő angol és amerikai borbarátok törzshelyévé vált. Látván a bor iránti érdeklődést 1973-ban Spurrier megalapította az első magán boriskolát Franciaországban, a hangzatos nevű L'Académie du Vint. Minthogy a tengerentúli ügyfelek, barátok és tanítványok egyre-másra bombázták ígéretesnek tűnő kaliforniai borokkal, az az ötlete támadt, hogy rendez egy cross-atlantic kóstolót: a mezítlábas kaliforniai suhancokat összeereszti a francia kékvérűekkel. A kóstoló – amelyet amerikai munkatársával, Patricia Gallagherrel közösen szervezett – bevallott célja az volt, hogy megmutassa "egy fiatal borvidék is képes lehet csúcsminőségű borokat előállítani, amennyiben ugyanazzal a szeretettel, figyelemmel, szakértelemmel és anyagi lehetőségekkel dolgoznak, mint az az európai borászatban évszázadok óta megszokott." A becsvágyónak tűnő megfogalmazás ellenére Spurrier sem számított meglepetésre. "Azt reméltem, hogy amennyiben a kaliforniai borok tisztesen helytállnak, akkor egyrészt sikerül fölhívnom rájuk a figyelmet, másrészt jó reklám lesz az Academie du Vinnek."
A szervezés és a lebonyolítás egyaránt feszített ütemben zajlott: a kaliforniai borok egy részét barátok csempészték be a poggyászukban, mert a hivatalos import procedúrára nem lett volna idő, és magát a kóstolót is gyorsított eljárásban kellett levezetni, mert az InterContinental kibérelt termében aznap este még egy lakodalmat is tartottak. Maga a kóstolócsapat azonban kétségtelenül a kor legnagyobb francia tekintélyeit vonultatta föl:
Pierre Tari, az Association des Grands Crus Classes főtitkára és a Chateau Giscours birtok (Bordeaux) tulajdonosa,
Raymond Oliver, a Grand Vefour étterem tulajdonosa és a francia kulináris sajtó doyenje,
Christian Vanneque, a La Tour d'Argent étterem pohárnoka,
Jean Claude Vrinat, a három michelin-csillagos Taillevent étterem tulajdonosa,
Pierre Brejoux, az Institut National des Appellations d'Origine Contrôllée főellenőre,
Michel Dovaz, az Institut Oenologique de France munkatársa,
Odette Kahn, a Revue du Vin de France szaklap igazgatója,
Claude Dubois-Millot Le Nouveau Guide kereskedelmi igazgatója
Aubert de Villaine, a Domaine de la Romanee-Conti birtok (Burgundia) társigazgatója
Spurrier és Gallagher is kóstolt, és az eredeti híradásokkal ellentétben az ő értékelésük is része volt az eredménynek. Az értékelés a 20 pontos európai szabvány alapján történt. A sorban 4 fehér burgundi, 6 kaliforniai chardonnay, ill. 4 bordeaux-i Grand Cru és 6 kaliforniai cabernet sauvignon szerepelt.
Arra senki nem számított – különösen nem Spurrier, akinek a megélhetése függött a francia boripar jóindulatától –, hogy a kaliforniai borok nyerhetnek. "Én a pályát hazai győzelemhez készítettem elő" – nyilatkozta 20 évvel később. "Eszem ágában sem lett volna Párizsban egy ilyen kóstolót szervezni, ha előre sejtem, hogy az amerikaiak nyernek. Abban bíztam, hogy nem bőgnek le, és maximum elcsípnek egy második vagy egy ötödik helyet."
Az eseményt természetesen az eredmény tette történelmivé, de ehhez egy újságíróra is szükség volt. George M. Taber, a Time jugoszláv származású párizsi tudósítója néhány héttel korábban részt vett a Spurrier-féle borkadémia egyik kurzusán; itt ismerkedett meg a kóstolót szervező Patricia Gallagherrel. Taber eredetileg nem akart elmenni, mert a tesztet ő is előre lefutottnak látta. Végül ő volt az egyetlen újságíró, aki részt vett az eseményen –, a többi meghívott távol maradt.
A zsüri francia többsége gyakorlatilag teljesen szűz volt: csupán egyetlen kóstoló akadt közöttük, aki már találkozott néhány kaliforniai borral. Taber beszámolója, ill. az eseményt követő sértődött nyilatkozatok alapján az ítészek valószínűleg a francia mundér megvédésére és a jöttmentek megleckéztetésére készültek. A taktika az lehetett, hogy első lépésben kiszúrják az általuk kiválóan ismert hazai borokat, és aztán ezen a csoporton belül döntik el az élmezőny sorrendjét. De porszem került a gépezetbe: nem ismerték föl a sajátjaikat. Taber folyékonyan beszélt franciául, ezért értett mindent, amit a zsüritagok egymás között mondtak. Mivel ő nem kóstolt, szabadon sétálhatott föl-alá. Ráadásul a kóstolt borok sorrendjét is ismerte. Így módjában állt a zavarban lévő vagy éppen nagyon is magabiztos zsüritagok megnyilvánulásait rögzíteni. "Na végre, ez már francia!" kurjantotta Oliver, miközben egy 1972-es Napa chardonnay-t pörgetett a poharában. "Ez garantáltan kaliforniai. Nincs illata." – mondta egy másik egy Batard Montrachet '73-ast kóstolva.
Mivel szorította őket az idő, Spurrier az eredeti tervekkel ellenkezően, a fehér kör után azonnal ismertette az eredményt. Miután a zsüri megtudta, hogy egy kaliforniai chardonnay nyert, a vörös körben már minden idegszálukkal arra összpontosítottak, hogy ne ismétlődhessen meg ez a szégyen. De hiába. A bordói kört is egy kaliforniai pincészet, a Stag's Leap cabernet-je nyerte. A nagytekintélyű grémium az eredményhirdetés után teljesen pánikba esett: volt aki megpróbálta átírni a pontszámait, míg mások vissza akarták lopni a szavazócéduláikat.
Spurrier szerint a bírák arra számítottak, hogy a kaliforniai borok teltek és robusztusak lesznek. "Amikor aztán ez a négy éves, gyümölcsös, 100%-os cabernet sauvignon került a poharukba, ami nagyon zamatos volt és abszolút fogyasztásra érett, meg voltak róla győződve, hogy csakis francia lehet (...) Lehet, hogy a francia borok ezerszer jobbak voltak, de nagyon tanninosak."
Az 1976 párizsi kóstoló hivatalos eredménye:
Fehér:
Chateau Montelena 1973, Napa Valley/Calistoga (USA) (132)
Meurault-Charmes 1973, Roulot (126.5)
Chalone Vineyards 1974, Monterey County/Soledad (USA) (121)
Spring Mountain 1973, Napa Valley/Spring Mountain (USA) (104)
Beaune Clos des Mouches 1973, Joseph Drouhin (101)
Freemark Abbey 1972, Napa Valley/Rutherford (USA) (100)
Batard-Montrachet 1973, Ramonet-Prudhon (94)
Puligny-Montrachet 1972, Les Pucelles, Domaine Leflaive (89)
Veedercrest 1972, Napa Valley/Mt. Veeder (USA) (88)
David Bruce 1973, Santa Cruz Mts. (USA) (42)
Vörös:
Stag's Leap Wine Cellars 1973, Napa Valley (USA) (127.5)
Château Mouton-Rothschild 1970 (126)
Château Haut-Brion 1970 (125.5)
Château Montrose 1970 (122)
Ridge Cabernet Sauvignon "Mountain Range" (Montebello) 1971, Santa Cruz Mts. (USA) (105.5)
Château Leoville-Las-Cases 1971 (97)
Mayacamas 1971, Napa Valley/Mayacamas Mts. (USA) (89.5)
Clos Du Val 1972, Napa Valley (USA) (87.5)
Heitz Cellars "Martha's Vineyard" 1970, Napa Valley/St. Helena (USA) (84.5)
Freemark Abbey 1967, Napa Valley/Rutherford (USA) (78)
Mint látható, a kóstolót összesítésben fölényesen nyerték a franciák. De az összesítés senkit nem érdekelt. A szalagcím az volt, hogy "Szopóágon a gallok". (Egy érdekes és alapos elemzés szerint módszertanilag elhibázott volt a pontok összesítése, bár a javasolt alternatív eljárás sem hozott volna változást a győzteseket illetően. Spurrier a 20 pontos rendszerben leadott pontszámokat összeadta majd elosztotta a bírálók számával – helyesebb lett volna az egyéni sorrendeket figyelembe venni.)
Idővel persze megszületett a hivatalos francia magyarázat: a kaliforniaik azért nyerhettek, mert a francia borokat hosszabb érlelésre szánják. Vagyis négyévesen lehet, hogy az újvilágiak szebbek, de tíz év múlva esélyük sem lenne.
Következmények
Ahogy a párizsi kóstoló eredménye fokozatosan bekerült a köztudatba, szertefoszlott a francia borról kialakított borfeletti bor mítosza. Ettől kezdve egyre kevesebben hitték el, hogy egy bor azért mert francia eleve jobb, mint bármely más vidékről származó társa. Kalifornia bekerült a világ legjelentősebb borvidékeinek elit klubjába és kezdetét vette az újvilág emancipációja.
Hosszútávon az eredmény a francia és az amerikai borágazatra egyaránt ösztönzően hatott. A nagy francia borászok Kaliforniába küldték tanulni az ifjabb generációt, az amerikai borászok pedig inaséveik egy részét kötelezően Európában töltötték. Az óvilági borászatok nyitottak az új technológia irányába, a fa erjesztőkádak mellett pl. megjelentek a szabályozható hőmérsékletű kóracél tartályok. A francia borászok vakteszteket szerveztek, hogy jobban megismerjék az újvilági borokat és a sajátjaikat, és idővel egyre nagyobb hangsúlyt fektettek a gyümölcsösség megőrzésére. Spurrier szerint a mai francia borok "összehasonlíthatatlanul jobbak, mint a huszonöt évvel ezelőttiek voltak."
Utóirat
Tíz év múltán, 1986 májusában, Steven Spurrier megismételte a vörös kóstolót gyakorlatilag ugyanazokkal a borokkal, mint 1976-ban (ekkora néhány tétel már nem volt beszerezhető). Mivel Franciaországban időközben persona non grata lett, a kóstolót New Yorkban tartották és a zsüri ezúttal kizárólag amerikaiakból állt. Az első két helyen kaliforniai bor végzett: az 1972-es Clos du Val és az 1970-es Ridge Mountain Range. A francia nagyok utánuk következtek minimális hátránnyal: a Château Montrose 1970, Château Leoville-Las-Cases 1971 és a Château Mouton-Rothschild 1970. De ez a kóstoló már nem vert nagyobb hullámokat. Az ártatlanság örökre elveszett – már senki sem hiszi el, hogy lehetséges pártatlanul ítélkező esküdtszéket összeállítani. Azért az 1986-os kóstoló, ha mást nem is, annyit bebizonyított, hogy a kaliforniai borokban is van érlelési potenciál.
A Chateau Montelena honlapján számos a témával foglalkozó cikk olvasható.
Utolsó kommentek